Zóna-Service Zrt. Közleménye

2006.08.25.

Utaspanasz
Bekő Géza vezérigazgató (ZÓNA-Service Zrt.):
"Egy, a Társaságunkhoz 2006. augusztus 25-én 12 óra 20 perckor érkezett utaspanaszt kivizsgáltunk, és azt megalapozottnak találtuk.

Bekő Géza vezérigazgató (ZÓNA-Service Zrt.): "Egy, a Társaságunkhoz
2006. augusztus 25-én 12 óra 20 perckor érkezett utaspanaszt
kivizsgáltunk, és azt megalapozottnak találtuk. Ugyanaznap 14 óra 30
perckor érintett alvállalkozónk szerződését felbontottuk."

A ZÓNA-Service Zrt. tájékoztatja a közvéleményt, hogy 2006. augusztus
25-én egy alvállalkozójával azonnali hatállyal szerződést bontott. A
vele szemben érkezett utaspanasz alapján lefolytatott vizsgálat
megállapította, hogy a panasz megalapozott. Volt alvállalkozónk
súlyosan megsértette a vele kötött megállapodásban foglaltakat, mert a
Társaságunk számára elfogadhatatlan magatartást tanúsított, amikor az
utasok már a gépjárművébe bepakolt bőröndjeit - igaz, egy sajnálatos
félreértés okán - a gépjárműből kipakolta, és a fuvar teljesítését
megtagadta.
Társaságunk az ezt követő eseményekről az utaspanaszt idézi:

"Ekkor
érkezett a következő utasért a következő ZÓNA TAXI. A sofőr odalépett
hozzám, bemutatkozott, és azt kérdezte:
"Tudok segíteni?" Én a
diszpécserrel együtt elmondtam a problémát, és ő azonnal bezsuppolta
kocsijába a csomagokat, besegítette a családomat és közölte:
"Indulhatunk!" Elvitt minket, udvarias és tisztességes kiszolgálást
kaptunk tőle!"


Társaságunk egyidejűleg bejelenti, hogy saját minőségellenőrzési
eljárása alapján egy másik alvállalkozója szerződését is felmondta.
Volt alvállalkozónk azért tagadta meg a fuvarteljesítést, mert -
úgymond - túlsúlyosnak minősítette utasa bőröndjeit.
Egyidejűleg tájékoztatjuk a közvéleményt arról, hogy Társaságunkhoz
számos, alapos vizsgálatot követően megalapozatlannak bizonyult
utaspanasz is érkezett, amelyek azonban azért érdemelnek köszönetet,
mert nem csak a Zóna Taxi, hanem megítélésünk szerint más
taxistársaságok számára is okulással szolgálnak. Így továbbra is nagy
figyelemmel fogadunk valamennyi, a Társaságunkhoz érkező panaszt,
észrevételt.

Budapest, 2006. augusztus 25.

Dr. Sült Tiborné kommunikációs igazgató
Bekő Géza vezérigazgató


 

Mások írták: Reptéri cikkgyüjtemény   Naponta frissül !


 Közlemények rovat felhasználási feltételei:

A közlemény szövegét a info@hallotaxi.hu címre küld el. Pontos névvel és egy visszahívható telefonszámmal mellékelve.
A közleményedet változtatás nélkül közöljük, amennyiben nem sérti a közerkölcsöt, és mások személyiségi jogait.
Legkésőbb a hozzánk való érkezéstől számított 24 órán belül elhelyezzük a közleményedet, az oldal közlemények rovatában.
Egyéni taxisok, érdekvédelmi szervezetek, fuvarszervező vállalkozások, taxitársaságok közleményeit mennyiségi korlát nélkül megjelentetjük. (kivéve, ha azok a saját vállalkozásuk FUVAR kapacitását reklámozzák. Ezek kereskedelmi reklámnak minősülnek)
Havonta 1 közleményt fogadunk kereskedelmi felhasználóktól. Kivételes esetben többet, erről a szerkesztőség dönt.
A hallotaxi.hu közlemények rovata nem kereskedelmi reklám felület a szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy ha egy közleményt kereskedelmi reklámnak ítél ne közölje azt. Taxisoknak nyújtott árkedvezmények nem minősülnek ennek.
A hallotaxi.hu minden felelősséget kizár a megjelenített közleményekkel kapcsolatban.