Név
Becenév Taxiboy
Honlap
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

Nem szoktam végigolvasni általában Hiénakutya végtelennek tűnő monológjait, de ez felettébb tényszerű és tanulságos. Soraid azt súgják, hogy nem taxis, hanem utas vagy, abból is a rosszabb fajta. Beül, a taxist egyből letegezi, köszönés helyett a kedvezményes tarifa számát mondja és keresztbe rakja a jobb lábát az első ülésen, hogy a redvás talpát minden sebesség váltáskor megérinti a vezető. Ez egyáltalán nem zavarja, miközben löki a sutyerák, arcoskodó "rengeteg pénzem van és nem tudom hol befektetni, mert ez a szemét kormány a kamatadóval tönkreteszi a megtakarításokat, és a szegény cigányokat megfélemlítik a gárdisták" szöveget. Amennyiben véletlenül a taxis ellent mond, ugyanebben a stílusban nemtettszését fejezi ki, és másnap felhívja a társaság rögtönítélő bíróságát, hogy rasszista, rendszerellenes a taxisuk, és ezt a magyar alkotmány tíltja. Tudja, hogy a cég jó hírneve érdekében úgy is neki adnak igazat, és este kielégülve dől hátra, mert megmutatta a taxisnak, hogy mekkora ember, mert csak egy telefon és már esetleg nincs is munkája. Több mint húsz éve taxizom, és sajnos szinte mindegyik felsorolt szituációról hallottam, egyeseket sajnos át is éltem. Amennyiben taxis (nem kolléga) vagy akkor gyakorolj az utcán egy kicsit és rádöbbensz, hogy ez a Kutyagyerek nem is írt olyan nagy baromságokat!
Méghogy ez rühedék nem cigány??? Nekem is van történetem a közelmúltból. Szkenelem és közreadom. Napalm kellene ezeknek, mert a gránáttól csak szaporodnak. A kollégának jobbulást kívánok, és remélem, hogy ez életében csak egy rossz emlék lesz, nem pedig maradandó sérülés!!!
Kedves Mindenki, ez még lemaradt. A közelmúltban történt eset ihlette velem, hogy az összes Bp-i Rendőr kapitányság telefonszámát kigyűjtsem, mert amikor bajba kerülünk, a 112 csak hosszú várakozás után veszi fel. Az adott kerület ügyeleti számát tárcsázva közvetlen elérhetőség van az illetékes járőrökkel. Nézzétek át és akinek szüksége van rá, annak Excel-ben elküldöm! Kerület Cím Központi tel. I. Budapest, I. ker. Pauler u. 13. 06-1- 457-5610 II. 1024 Budapest, Rómer Flóris u. 6-8. 06-1-346-1800 III. 1036 Budapest, Tímár u. 9/a. 06-1-430-4700 IV. 1042 Budapest, Árpád út 87. 06-1-231-3410 V. 1051 Budapest, Szalay u. 11-13. 06-1-373-1010 VI. 1063 Budapest, Szinyei Merse-Pál utca 4 06-1-461-8141 VII. 1076 Budapest, VII. Dózsa György út 18-24. 06-1-461-8100 VIII. 1086 Budapest, Víg u. 36. 06-1-477-3700 IX. 1096 Budapest, Haller u. 7-9. 06-1-455-4800 X. 1102 Budapest, Harmat u. 6-8. 06-1-263-7210 XI. 1113 Budapest, Bocskai út 90. 06-1-381-4300 XII. 1122 Budapest, Maros u. 3-5. 06-1-457-5660 XIII. 1136 Budapest, Szabolcs u. 36 06-1-236-2800 XIV. 1443 Budapest, Stefánia út 83-85. 06-1-461-8150 XV. 1152 Budapest, Széchenyi tér 5. 06-1-213-3460 XVI. 1163 Budapest, Veres Péter út 101. 06-1-407-7996 XVII 1173 Budapest, Ferihegyi út 79. 06-1-253-2300 XVIII. 1183 Budapest, XVIII. kerület Üllői u. 438. 06-1-292-9210 XIX. 1192 Budapest, Ady Endre út 29. 06-1-292-9260 XX - XXlll. 1204 Budapest, Török Flóris utca 78.-82. 06-1-421-1810 XXI. 1211 Budapest, Szent Imre tér 23. 06-1-427-4610 XXII. 1221 Budapest, Városház tér 7. 06-1-229-2652 BRFK Központi Ügyelet 06-80/323-232
Igen, minden szó az utolsó betűig IGAZ! Ez a kis szösszenetet a Nemzeti Karta mintájára minden társaság előterében bekeretezve kellene kitenni, és ezt nem gúnyból, hanem véresen komolyan írom ide. Köszönjük és minden idős és fiatal kollega figyelmébe ajánlom!!!!

Téma: Pénzéhes taxisofőrök

Hozzáadva: 2011.04.12 21:34

Nagyon helyes!!! Nálunk a cégvezetők 100 Ft-ra vinnék le a tarifát, nem emelnének, hogy akkor az olcsóból több fuvar lesz. Csak ebben az országban van minden fordítva. Kivéreztetni a taxisokat. Ott felismerik a lehetőségeket.Csak elismerést tudok nekik adni.

Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2011.04.05 22:33

Szégyen és gyalázat ami itt a címkiadás körül megy. A város legrégebbi és talán a legtöbb működű droszttal dolgozó társaságánál a mai napig nem sikerült megoldani a drosztok szabályos körzetesítését. Állítólag program hibája, de akkor annak a szemétben a helye. A taxisokat állomásokra kényszerítik, de a feltételek a munkára nincsenek teljesen biztosítva. Pl: Szemere-Szt. István krt; Pannónia-Szt. István krt; Béke Hotel; Gyulai Pál-Rákóczi u. vagy akár mondhatnám az Erzsébet drosztot, ahol lemaradt 6 utca és amikor véletlenül oda rendelnek, az mondják a kollégának, hogy "Így jártál" közben lehet, hogy már egy órája vár a címre. Csak állunk a címre várva, de nem tudjuk felvenni a mellettünk feldobottat, mert vételileg rossz helyen állunk. ( Vígszínház droszt)Azért mert nem ismeri a program a sarok kifejezést vagy valaki hanyag módon kifelejtett belőle néhány utcát nem tudom elhinni, hogy nem javítható. A címbeolvasó is lehetne annyira kreatív, ha a droszt mellé kell a címet dobni, akkor oda adja. A másik megoldás, hogy veszünk egy körzőt, a térképen a 7 perces határt meghúzzuk. Ami beleesik azt beírjuk a programba. Akkor 99%, hogy 10 percen belül elérhető a cím. Lehet ezt akár melyik irányból cáfolni, de sajnos ezek a tények, és úgy látom, senki nem akar ezen változtatni, aki tudna, vagy ráhatása lenne. Ui: Ezt nem fikázásból írtam, hanem jó lenne, ha valamelyik illetékes felébredne és változtatna a helyzeten.

Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2011.01.09 00:28

Hát igen, 12 év után visszatértem, mivel a történelem ismétli önmagát. Láttam a 6x6 felemelkedését, csúcsát, hanyatlását is, és nagyon szomorú dolognak tartom, nem ezt érdemelte volna az a cég. (Nem akartak beszállni az aláígérgetős játékba, végül beadták a derekukat, mert nincs lakossági bázisuk.) Amikor itt kezdtem taxizni, Te még csak a csattogós lepkén cserélted a szárnyat én meg a defektes kereket a Ladán. Majd igyexem megbecsülni magam és rendesen viselkedni, valamint kreatív leszek a címfelvételekkor. Elég nagy fiú vagyok, hogy vigyázzak magamra. Nem fogok visszaköpködni, és elcsatangolni más társaságok topikjaiba, mert nincs miért. Te is kövesd ezt a példát, ha mást nem is!

Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2011.01.06 21:06

Nem érzem, hogy hülyeséget írtam volna le. Ha ennyire sokat tudsz, miért taxizol még mindig? Ülnél egy saját irodában öltönyben és irányítanád a taxisokat és nem osztanád mindenfelé az észt. De Te még mindig köztünk gurulsz négy keréken. Mégis sántít valami?

Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2011.01.06 16:40

Igazad van, ebből az következik, hogy ha más nem, akkor a BA-nak kellene őket eltakarítani, ez neki is kiesett bevétel.

Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2011.01.06 16:05

Örülj Okostojás és húzz vissza a topikodba okoskodni! Ne üssed bele az orrodat a nagyok dolgába! Én nem haraggal jöttem el és nem szart kavartam, hanem naturálisan rávilágítottam a hülyeségekre.