Név Taxis Béla
Becenév belataxis
Honlap
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

OK! Van egy valamiféle rendelet, ami néhány sebből vérzik, egyesek érdekeit sérti, sokaknak nagy anyagi terhet jelent, ha talpon akarnak maradni. Egy valamit nem szabad elfelejteni. Akik talpon maradnak, azok lehet, hogy meg fognak élni egy ideig. Lesznek újra gondok a drosztokon, ha visszatérnek a beülősök, mert újra elindul a drosztfoglalás. Ennek kevés esélyt adok, de lehetőség. Az emberek rászoktak a telefon rendelésre, és a szokásokból nem engednek. Emlékezzünk! Nem tudom már melyik képviselő zavarta meg a pocsolyát, amikor felvetette az egységes taxiszínt. Akkor kezdődött el a egész kommunikáció a taxis szervezetekkel. Az Én teóriám a következő, ami csak feltételezés: Ezt a x Urat aki a tűzhöz közel melegedett, felkereste néhány a fólia bizniszben érdekelt ember, hogy mivel Budapesten rengeteg taxi van és elég nagy a káosz köztük, amúgy meg a felszín alatt változást akarnak, tegyenek érte lépéseket fentről. Elég ingoványos talajnak tűnt, amit könnyű megmozgatni. Dobja be valamelyik Testületi ülésen ezt a javaslatot, és ha végigviszi, akkor részesednek ebből a nem kevés pénzből, a fóliások, meg tudnak dolgozni, mert ugye a kocsikat folyamatosan kell cserélni. Lehetőleg olyan színt kell választani, ami nem fényezett alapszín, és természetesen az egész kocsit telibe, mert abban van igazán a nagy lóvé! Ezért lett metálsárga.(Na meg a Metál Zoli miatt :-) Ez csak vicc volt) Ezek után már megindult a lavina és jöttek az ötletelések, most pedig ezek mind elöntötték a Fővárost és itt a vége. Lehet faragni, alakítani, de a LÉNYEG MEG FOG MARADNI és a taxisok ebből nagyot fognak szívni. A fóliások meg eléldegélnek majd belőlünk. Alapszínnel nem lenne különösebb baj, hiszen az nem terhelné meg a zsebünket, ha a kocsi oldalán jól látható sárga csík futna végig, de ezt nem akarták mindenféle mondvacsinált indokokra hivatkozva. Köszönjük!

Téma: Hogy mik vannak...!?

Hozzáadva: 2013.03.22 17:09

Talán az igénytelenséget kellett volna észrevenni, hogy aki ilyen kocsival dolgozik, annak milyen lehet a környezete. Nem csak ki kell venni pénzt a vállalkozásból, hanem vissza is kell forgatni! Ja, nem telik rá, akkor vagy rossz tarifával dolgozol, vagy rosszul csinálod. Ami nem megy azt abba kell hagyni és mást kezdeni. A szotyi tarifából, ha nem telik, akkor nem kell ott dolgozni, és ha nincs ember megszűnik a cég. Jó lenne már észhez térni, hogy ezzel az árral nem lehet dolgozni, és emelni kell!! A 150-ről még lehet 240-re emelni nyugodtan! Az utas be fog abba is ülni, de nem ilyen kocsikba. Európa szerte 3 Euro az alap és 1-1.2 Euro az Km díj. Ne gyertek azzal, hogy nem ennyit keresnek. Akinek kellene az beülne. Nem lenne 7000 Taxi, csak 3000, de azok normálisan dolgoznának. Végre rendes becsülete lenne a Taxis foglalkozásnak. Nem szakmának, mert nincs szakmai besorolása még. Kevesebb lenne a fuvar egy ideig, utána beállna egy szint. Aki teljesíti a feltételeket az dolgozik, aki nem az kihullik. És ezekkel a szerencsétlen leharcolt autósokkal mi lenne???? Elmennének rabszolgának, tömni a gazdájuk zsebét, ha nem bírnák, akkor kihullanak. Ne legyen már a taxi minden megszűnt munkahely szemeteskukája!! Ott foglalkoztak vele, hogy mit csinálnak a megszűnés után a dolgozók?? Szemlélet váltás kellene! Még mielőtt bármilyen vád ér, hogy közöm van a Dávidkáékhoz, semmi közöm hozzájuk, Én is szenvedek mindenkivel együtt, csak nem akarok ilyen piros, kék és egyéb pukkanatok felé sodródni. Senki nem segített autót venni, szorítja az én lábamat is a cipő. Ezek után lehet tovább köpködni, az esernyőről lefolyik a tojás is.

Téma: Hogy mik vannak...!?

Hozzáadva: 2013.03.22 13:02

Mindenki arról beszél, hogy minőségi szolgáltatás, meg autópark frissítés.... Szerintem egy munkahely nem jótékonysági intézmény, hanem profit termelő. Taxiban nehéz erről beszélni, de ennek is megvan az oka. Az utas 250-300 Ft-os Km. tarifára is ráülne, ha azzal járna mindenki. Az ilyen kocsira rá se néznének, ha van jobb ugyan azért az árért. Azért nem kellene, hogy elvigyék az ilyen kocsik a fuvart, mert szegénynek nem telik másra. Igénytelenség netovábbja, hogy a Városi Taxi fennmaradt matricáját nem volt képes leszedni. A vödör víz, sampon és egy szivacs bárkinek lehet. Ne mondjátok, hogy ezek az autók abban a két szem esőben lettek olyanok. A rozsda lé nem két nap alatt csorog és szárad végig az ajtón. A Tescos dísztárcsa darabja néhány száz forint, és már másképp virít a kocsi. Kívül ilyenek, belül mi van bennük, és egy ilyen helyen mint a Belváros.

Téma: Hogy mik vannak...!?

Hozzáadva: 2013.03.22 08:41

És ez? Mikor volt lemosva vagy kitakarítva ez a kocsi??? Gusztustalan még a kinézete is, és ez szolgáltat a belvárosban.....

Téma: Hogy mik vannak...!?

Hozzáadva: 2013.03.22 08:39

Hát nem cuki az a szép, okos pofikája???

Téma: Hogy mik vannak...!?

Hozzáadva: 2013.03.22 08:38

Édes ahogy szendereg, csak a mozgó protkója nehogy a torkán akadjon....

Téma: Hogy mik vannak...!?

Hozzáadva: 2013.03.22 08:37

Roncsderby az Arany János droszton. Ezek a Belváros szégyenfoltjai.

Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2013.03.19 11:56

Nem ült a kocsiban! Mások ezért 2 órát kapnak, ha elmennek ott a mosdóba!

Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2013.03.19 11:53

Neki ezt is lehet!!

Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2012.06.03 22:22

Nem baj barátom!!!! Időmérésre nem kell egészség, hanem ahhoz elég az ügybuzgóság,talpnyalás és rosszindulat.A felsorolt dolgok mindegyikével rendelkezel.Remélem nem sokáig fogod húzni!