Név Majercsik Tamás
Becenév tomajer
Honlap http://hallotaxi.hu
Taxitársaság: Plus Taxi

Felhasználó hozzászólásai

Jóregg! Nekem semmi bajom nem volt velük. És alapvetően, nekik sem a személyemmel volt problémájuk:-)
Jjaja! Gyomronfejeltem a kötözködőket:-) Ha nagyon bejön, (amit kétlek) akkor pláne érdeke a nyertes cégnek, hogy a saját embereivel töltse fel a látszámot.
Lelkes munka itt sem zajlik!
Belül találtam, egy lezárt, kiürített pultot. Talán ez lesz majd az a bizonyos
Tehát, itt kell kitennünk az utasokat, és kicsit előrrébb itt várakozhatunk, az utasainkra. Ha azt is elérjük, hogy ezek a helyek a rendelkezésünkre álljanak, nem is olyan rossz.
Az 1-esen is kaptunk "Rendelt Taxi" táblát. Legelől, a kisgépes bejárat előtt található. Taxi még nem talált rá, de a MÁV minibusz úgy gondolta, ő ott pont jól ellesz!
Érdekes táblapárosítás. Alapvetően, a Minibuszok helye, ahol a másik tábla szerint csak taxik állhatnak meg, utaskiszállítás céljából:-) Ennek örömére, az ÁIPLI Buszba, éppen befelé szállingóztak az utasok!
A Touristosok között nem voltam túl népszerű:-( Alapvetően, az egész lap értelmét kérdőjelezték meg. Próbáltam őket megnyugtatni, hogy mi eddig is megvoltunk nélkülük, és ha ezen az ügyön túl vagyunk, ezután is megleszünk. Olvasgassanak bátran, e lapnak nem a Reptéri diliház a főprofilja:-)
Átértem az 1-esre. Itt nagy békességben dolgoznak a Touristosok, és az Airportosok együtt, a Zóna tábla alatt.