Név Majercsik Tamás
Becenév tomajer
Honlap http://hallotaxi.hu
Taxitársaság: Plus Taxi

Felhasználó hozzászólásai

Máris lekapcsoltak egy Uber-sofőrt a rendőrök, elvették a rendszámát

2016. február 19., péntek, 21:55 Utolsó frissítés: 8 órája

Szerző:


Egy próbaúttal csaltak lépre az ellenőrök egy Uber-sofőrt pénteken. A rendőrök megállapították, hogy nem volt engedélye a taxizáshoz, így bevonták a rendszámát. A sofőr ellen eljárás indul.

Pénteken életbe lépett az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy a taxisokkal szemben támasztott személyi és tárgyi feltételeket be nem tartó Uber-sofőrök gépkocsijáról levegyék a rendőrök a rendszámot, a gépkocsit pedig kivonják a forgalomból.

Az Index azt írja, nem is kellett sokáig várni a kormányrendelet alkalmazására, már rögtön a hatálybalépés napján levetették a rendőrök a Liszt Ferenc repülőtér előtt egy Uber-sofőr autójáról a rendszámot.

A hírről a Hallotaxi.hu számolt be részletesen, ők azt írják, a BKK Taxi szakterület ellenőrei próbaútra mentek egy Uber sofőrrel, akit a IX. kerületi Mester utcvához hívtak. Amikor az autó odaért, az appkiláció természetesen levonta az ellenőrök bankszámlájáról a viteldíjat, így megvalósult és bizonyítottá vált a díj ellenében történő személyszállítás.

A rendőrök ezután intézkedtek, megállapították, hogy taxiszolgáltatásról volt szó, de a sofőrnek nem volt ehhez igazolványa, engedélye és a jármű sem felelt meg az előírásoknak, ezért bevonták a z autó forgalmi engedélyét, levetették és elvették a rendszámot, majd egy hazáig szóló útvonalengedélyt adtak a sofőrnek. Az oldal információi szerint a sofőr ellen eljárás indul, melynek során bírságot szabhatnak ki rá, és csak ennek megfizetése után kaphatja vissza a rendszámot.

Kedden Fónagy János közlekedési államtitkár még arról beszélt, hogy márciustól lépne életbe az Uber elleni rendelet, de utóbb kiderült, hogy azt már február 11-én meghozták és pénteken hatályba is lépett.

Fónagy János: Az Uber taxi, így vagy beáll a sorba, vagy lekerül autóiról a rendszám – PS-interjú!

Új időszámítás kezdődött az Uberes sofőrők életében, minden előírás, ami a taxisokra kötelező, az rájuk is kötelező – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Ismertette, a fővárosban az Uberes autók sárgítása is kötelező, a fix tarifát is alkalmazniuk kell, a gépjármű tetején a taxi szabadjelzőnek is fent kell lennie és adót is kell fizetniük. “Ha az előírásokra fittyet hánynak az Uberesek, akkor 800 ezer forintos bírságot kapnak és a hatóság emberei azonnal, a helyszínen levehetik a gépjárműről a rendszámot” – szögezte le Fónagy János. Kiemelte, nem az Ubert akarják kiszorítani Magyarországról, hanem az illegális tevékenységeket. A politikus kérdésünkre elárulta, az Uber, a montanai bejegyzésű amerikai cég két hollandiai, általuk elérhetetlen társaságon keresztül jelentős összegeket szív ki a magyar gazdaságból, ráadásul meggyőződése szerint adófizetés nélkül. Az államtitkár a taxispiacról megjegyezte, Budapesten több az eszkimó, mint a fóka, több a taxis, mint az utas. Az interjúból még az is kiderül, hogy Fónagy János nem ülne le tárgyalni az Együtt politikusával, Juhász Péterrel, az állam kifejezetten jól járt azzal, hogy hozzá került az agglomerációs közlekedés, és a Déli pályaudvartól az állam még az idén átvesz területeket, amelyeket egyéb célra hasznosítanak.

SZARVAS SZILVESZTER – STEFKA ISTVÁN – PestiSrácok.hu

Utazott már Uberrel?

Soha.

Elvből nem próbálta még ki?

Nincs okostelefonom, így ha akarnám, se tudnám tesztelni a cég szolgáltatásait.

Az Uber kontra taxisok harcában a kormány az utóbbiak oldalára állt, olyannyira, hogy ma életbe is lépett az a rendelet, amely Magyarországon gyakorlatilag ellehetetleníti az eddigi formájában az Uber taxizást. Sokan ezt az innovatív megoldások üldözésének tartják. Ki akarják szorítani az Ubert a magyar piacról?

Erről szó sincsen. Az innovációt magunk is kiemelten fontosnak tartjuk. Arról sincs szó, hogy mi bárkit ki akarnánk szorítani, még kevésbé arról, hogy egyébként a világ alakulásával előjövő korszerű fejlesztéseket, utasszervezési vagy egyéb megoldásokat meg akarnánk akadályozni. Azt szeretnénk elérni, hogy aki ma személygépkocsis személyszállítási, taxis tevékenységet végez, az egyenlő feltételekkel tudjon a piacon megjelenni. Az elmúlt időszakban két rendeletet is módosítottunk, hogy egyenlő feltételeket teremtsünk. A taxizás működési szabályainak betartását így a korábbiaknál hatékonyabban tudjuk megkövetelni, a jogsértést eredményesebben szankcionálhatják a hatóságok.

Fonagy Janos 2016.02.18. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Mától új időszámítás kezdődött az Uberesek életében. Milyen előírásoknak, elvárásoknak kell megfelelniük, ha például ma utast akarnak felvenni?

Február 19-én, azaz ma lépett hatályba a személytaxizásra vonatkozó rendelet új módosítása. Mától azt, aki nem felel meg az előírt tárgyi és személyi feltételeknek, sokkal  keményebben szankcionáljuk, a büntetés pedig drasztikus lehet. A ma életbe lépett rendelet értelmében az előírásokra fittyet hányó taxisok, Uberesek nemcsak a jelentős összegű, mintegy 800 ezer forintos bírságra számíthatnak, hanem a hatóság emberei a helyszínen, azonnal még a rendszámot is levehetik a gépjárműről, tehát kivonjuk a gépkocsit a forgalomból. Szükség van a drákói szigorra, hogy elérjük a célt, a kiegyenlített versenyt. Március 11-én pedig a diszpécser szolgálati tevékenységről szóló kormányrendelet is módosul, jogosulatlanul, engedély nélkül nem végezhető ez a tevékenység, így ezzel összefüggésben is lehet majd bírságolni.

Tehát mától az Uberes autókra és sofőrőkre is ugyanazok az előírások vonatkoznak, mint a fővárosi taxisokra?

Az Ubereseknek a személyi és tárgyi feltételeket már eddig is teljesíteniük kellett volna, miközben adózási kötelezettségeiknek is eleget kell tenniük. Ha valaki a fővárosban szabályosan akar taxizni, annak egy legalább 500 ezer forintos induló befektetésre van szüksége. Az Uberesek az előírásokkal mit sem törődve, mindenféle plusz költség nélkül léphettek a piacra, s adófizetés nélkül végezték a tevékenységüket. Pedig az Uberes autók sem lehetnek tíz évnél idősebbek, környezetvédelmi besorolásuknak legalább EURO IV-esnek kell lennie, a járműnek műszakilag is alkalmasnak kell lennie a személyszállításra, légkondícionálóval kell rendelkeznie, légzsákokkal, ABS-szel, viteldíj kijelző készülékkel és a taxi szabadjelzővel is, tehát azzal a világító híddal az autó tetején. A sofőrnek legalább 21 évesnek kell lennie, két éves vezetői engedéllyel kell rendelkeznie, miközben a PAV 2-es pályaalkalmassági vizsgát is meg kell szereznie és tanfolyamot is el kell végeznie.

Az Uberes gépkocsik sárgítása is kötelező, vagy ettől eltekintenek?

A fővárosban, helyi rendelet alapján a sárgítás is kötelező, szó sincs róla, hogy ettől eltekintettünk volna. Minden, ami a taxisokra kötelező az Uberesekre is kötelező. Droszthozzájárulást is fizetniük kell, és a fix hatósági árat is alkalmazniuk kell…

A fix hatósági ár rájuk is érvényes? Nem gondolja, hogy ezzel éppen a versenyt ölik meg?

Ma a versenynek a gátja a fix tarifa, magam sem gondolom, hogy ezt az örökkévalóságig meg kell tartanunk. Szerintem a taxisokra vonatkozó előírásokat is felül kell vizsgálni, de ha ma ezek a követelmények, akkor azok mindenkire kötelező érvényűek, így a fix hatósági ár is. Nincs kibúvó, nincs könnyítés.

De ha ugyanazok az előírások, mint a taxisokra, és még a gépjármű sárgítása a fix hatósági ár alkalmazása is kötelező az Ubereseknek, akkor miért legyen Uberes. Ilyen alapon taxis is lehet. Az a cél, hogy kitiltsák a céget Magyarországról?

Az alaphelyzet az, hogy egy montanai bejegyzésű amerikai cég két hollandiai, általunk elérhetetlen társaságon keresztül jelentős összegeket szív ki a magyar gazdaságból, ráadásul meggyőződésem szerint adófizetés nélkül. Aki így tesz, azt minden tisztességes adófizető érdekében üldöznünk kell. Az ilyen illegális tevékenységet szeretnénk kiszorítani.
Fonagy Janos 2016.02.18. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Azt tudják, hogy hány Uberes autó fut Budapesten?

Nem tudjuk hivatalosan. Ők azt állítják, hogy 1200 sofőrjük van.

Miközben Ön azt állítja, hogy az Uberesek inkább adókerülők, addig a cég sofőrjei a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkoztak, hogy ők igenis adóznak.

Biztos van olyan, aki adózik, de a többségük szerintem nem. Erről csak annyit, hogy éppen az Uber magyarországi képviselője mondta azt nekem, hogy ők felhívják sofőrjeik figyelmét az adózásra, de hogy a vezetők valójában adóznak-e, azt nem tudja, mert ahhoz neki már semmi köze.

A havi ötvenezer forintos KATA adózási forma elfogadható az esetükben?

Természetesen. Információim szerint sok Uberes sofőr tette már le a vizsgát, és kezd el megfelelni az előírásoknak. Sokan elindultak a legalitás felé, és abban bízom, hogy példájukat követve mindenki így tesz.

Fonagy Janos 2016.02.18. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Miután színükkel, vagy taxijelző hídjukkal nem tűnnek ki a budapesti forgalomból, hogyan tudják majd a szabályok betartására kényszeríteni az Uber magyarországi sorfőrjeit?

Az Uberesek valóban nehezen megfoghatók, leginkább próbautakkal lehet őket ellenőrizni.

Van elég ellenőrző szerv, ember?

Természetesen sosincs, de ahányan vannak, ők ellenőrizni fognak. Az adóhatóság és a közlekedési hatóság emberei is fokozottan kontrollálják majd az Ubereseket, hogy betartják-e az előírásokat. A probléma ugyanakkor az, hogy miután egy korszerű rendszerről beszélünk, amelyben az utast minősítik is, így ez nem egy egyszerű feladat. Az Uber sofőrjei ugyanis minősítik is az utast, és az applikációjukban van egy fekete gomb, ha valaki nem kívánatos utas. A rendszerbe ez bekerül, így az azonnal kijelzi, ha a hatóság egyik embere előző nap már ellenőrzött. Az Uber ilyenkor nem fogadja az „utas“ jelentkezését, mi több, a rendszerük le is tiltja például a NAV bankkártyáját. Az adóhatóság vagy a közlekedési hatóság embereinek tehát több száz telefonnal és bankkártyával kellene rendelkezniük, hogy mindenkit ellenőrizhessenek.

Akkor ez egy szélmalomharc? Egy-két Uberes majd lebukik, míg a többi vígan kaszál?

Nem hiszem, hogy szélmalomharcról van szó. Az elrettentés a cél. Ha ugyanis húsz autójukról levesszük a rendszámot, akkor a következő meg fogja gondolni, hogy kimenjen-e taxizni az utcára.

Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy az uberes sofőrök nem gazemberek, hanem tisztességes családapák, diákok, akik a kasszájukat, büdzséjüket akarják kicsit növelni a tevékenységükkel. Nem az a célunk, hogy egyenként levadásszuk őket, hanem hogy meggyőzzük őket a szabályok betartásának fontosságáról.

A taxisok elégedettek?

A taxisok alapvető gondja meggyőződésem szerint nem az Uber. Budapesten sajnos több az eszkimó, mint a fóka. Több a taxi, mint amennyit ez a piac a turistákkal együtt is elbír. Ma nagyon óvatos kalkuláció szerint is legalább 10 ezer taxis van Magyarországon, abból 6-6,5 ezer Budapesten. Eközben a 16 milliós Londonban 3500 drosztengedély van kiadva, a 20 milliós New Yorkban pedig hatezer. Budapesten tehát túlkínálat van, és erre jönnek rá az Uberesek, erre a túlkínálatra ajánlanak rá távolról sem azonos feltételekkel.

A sajtó is taxis kontra Uber háborúként ír a feszültségekről, miközben van egy másik, az Uberhez hasonló cég is Magyarországon, ez a Wundercar. Ők is úgy dolgoznak, ahogy az Uberesek. Rájuk is érvényesek a szigorítások?

Igen, ez természetes. A jogszabályokban, a módosításokban nincs benne az Uber szó.

Fonagy Janos 2016.02.18. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Arról mi a véleménye, hogy az Uber ellen tiltakozó taxisok az Együtt politikusát, Juhász Pétert kérték volna fel, hogy képviselje az érdeküket és tárgyaljon a nevükben. Ön leült volna Juhász Péterrel egyeztetni?

Én az ügyben közvetlenül érintettekkel ülök le tárgyalni. Egy politikussal nem ülnék le, de ez nem a taxizás miatt van, hanem mert pártpolitikát ebbe az ügybe sem szabad belevinni.

.......

........

Az uber pillanatnyi tarifarendszere nem egyezik a hatósági árral.  Ha egyezne se biztos, hogy ugyanazt mutatná.  Ha nem annyit kérek el amit a taxióra mutat, büntetnek.  De nem én döntöm el mennyit kérek, hanem az app vonja le automatikusan ... 
Mihály Monostori

Mély megrendüléssel vettem tudomásul, hogy a repülőtéren egy UBER sofőr autójáról (MOST FIGYELJETEK) leakasztották a rendszámot... egy idősebb hölgy hosszú hetek , hónapok óta éjjel-nappal dolgozott sofőrként( UBER taxisként) ...

Most egy darabig nem fog... FORGALMI, RENDSZÁM a rendőrségen pihen.. ha van adószám, akkor csak az engedély nélküli személyszállításra büntetik... az 600.000 ft... ha adószám sincs + 200.000 .....

Lehet a végén még rend lesz az országban.. mondjuk azt nem hiszem, de legalább itt elkezdődött valami..

Légyszi osszátok! minél kevesebb ember szaladjon bele ilyen költségekbe... mert , mint tudjuk...addig jár a korsó a kútra....míg leveszik a rendszámát...

Mi szóltunk időben!
Ha taxizni akarsz, legyél taxis! Szívesen látunk.
 Ha valaki a tárgyi, és személyi feltételeknek, és a többi előírásoknak megfelel, akkor uberezhet!

Az a gáz, hogy az se.  Mert a fővárosi taxirendelet a tarifát írja elő, az országos meg a taxamétert, mint hitelesített mérőeszközt .....
Mer vagány.  Vagy mer a zuber aszontta melléáll!
Nem véletlen, hogy a franciáknál a végén az uber vezetőit is le kellett tartóztatni, hogy vége legyen a dolognak.