Felhasználó hozzászólásai
Téma: Szekszárdon mindenki megőrült?
Hozzáadva: 2008.12.09 22:38
[b]Az Alkotmánybíróságig is elmennek a háborgó taxisok
Már most is több a taxi, mint amennyi hely van a taxiállomáson. Ezért nem adnak ki újabb területfoglalási engedélyt. Ez azonban a közigazgatási hivatal és Alkotmánybíróság szerint sérti a vállalkozás szabadságát. [/b]
Nem fogadta el a megyeszékhely közgyűlése legutóbbi ülésén a Dél-Dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal azon törvényességi észrevételét, hogy nem korlátozhatják a taxik létszámát a városban. A hivatal az Alkotmánybíróság 1994-es határozatára hivatkozott, amely szerint ez sérti a vállalkozás szabadságát. Több ponton kifogásolták a közterületek használatáról szóló helyi rendeletet. Mind Amreinné dr. Gál Klaudia aljegyző elmondta, indokolt az 1991-ben elfogadott helyi rendelet felfrissítése, az időközben bekövetkezett változásoknak és a kialakult gyakorlatnak megfelelően.
Az ülésen el is fogadták az új rendelet alapelveit. Ennek alapján készülnek majd el a paragrafusok. Ezek közt szerepelnek a közigazgatási hivatal törvényességi észrevételeinek megfelelő módosítások. Kivéve a taxisokra vonatkozó korlátozást – tette hozzá az aljegyző. Két éve ugyanis úgy döntöttek, hogy amíg nem csökken harmincra a városban futó taxik száma, nem adnak ki új területfoglalási engedélyt. A dunaszentgyörgyi székhelyű Fixtaxi Kft. fordult a közigazgatási hivatalhoz a panaszával. Viszmeg Károly, a társaság üzemeltetési igazgatója tolmácsolta a véleményüket. Két évvel ezelőtt kértek és kaptak három helyet a taxiállomáson. Az újabb három autóra vonatkozó kérelmüket azonban elutasították. Ők úgy látják, van igény a városban további taxik üzemeltetésére. Mint ismeretes, ők voltak, akik fix áraikkal leszorították a viteldíjat a városban. A korlátozást már azért is furcsának tartják, mert jelenleg is 53 az engedéllyel futó kocsik száma a városban.
Következésképpen most sem lehetséges, hogy a 30 helyre egyszerre valamennyi autó beálljon a taxiállomásra. Erre nincs is szükség, tette hozzá, hiszen nem mindenki dolgozik egy időben, és jó esetben azok sem állnak. Abba is belemennének, hogy nem jelöl ki a város újabb helyeket, s ők mégis kifizetnék az évi 120 ezer forint területfoglalási díjat az új kocsik után is. Ellentmondást látnak a taxisok abban is, hogy a közgyűlés első napirendi pontjánál, a költségvetési koncepció elfogadásakor még az volt az alapelv, hogy a pénzügyi-gazdasági válság elől az önkormányzat előremenekül: a maga eszközeivel segíti a munkahelyek megtartását, az új munkahelyek teremtését. Márpedig ők az új taxik beállításával új munkahelyeket hoznának létre.
Hozzátette még, hogy Pakson például egyáltalán nincs taxiállomás, következésképpen a területfoglalási engedélyért sem kell fizetniük. Úgy parkolnak a városban, ahogy bárki más. Bonyhádon pedig egy autójuk állhat be a taxiállomásra, de három működhet a városban, természetesen a parkolási szabályok betartásával. Hangsúlyozta, hogy bár jó kapcsolatra törekszenek az önkormányzattal, nem adják fel a küzdelmet, ha kell az Alkotmánybíróságig is elmennek.
Téma: Bilincsbe verték Kandech Evelynt
Hozzáadva: 2008.12.09 17:09
Azóta is emésztem azt a "kultúráltas" mondatot!
Jól megaszontta az újságíró úr.
Ilyent én konkrét, hogy nem monttam!:-)))
Téma: Bilincsbe verték Kandech Evelynt
Hozzáadva: 2008.12.09 16:39
Nézzétek mit kaptam:
Hírhedtek lettetek! :-)))
Téma: Ki használta már a CATACLEAN-t?!? (x)
Hozzáadva: 2008.12.09 16:10
Az értelmes vitával soha nem volt baj!!!
"De pl. az egyik legkomolyabbnak tartott dízel szerelő szerint ezekbe a koromszűrős dízelekbe érdemes fél évente beleönteni egy ilyet. Ja, és Ő is ezt a márkát ajánlotta!"
Ezexerint Foxnak pont köll? :-)
Téma: ADÓ!!! Minden rendben a könyvelésedben?
Hozzáadva: 2008.12.09 16:01
Józan paraszti ésszel én is így gondolom.
De ebben most ez áll.
Téma: ADÓ!!! Minden rendben a könyvelésedben?
Hozzáadva: 2008.12.09 14:49
Igen. Per pill ez a helyzet.
Tehát, go!
[b]
Mindenki irány átalányadósnak.
[/b]
Téma: Ki használta már a CATACLEAN-t?!? (x)
Hozzáadva: 2008.12.09 14:44
Halló!!!
Én is kaptam levélt:-(
Itt vannak még szabad kódok:-)
ahu46199247kby Szabad
ahu15908742rqf Szabad
ahu12383278nhm Szabad
ahu03021884ims Szabad
Téma: ADÓ!!! Minden rendben a könyvelésedben?
Hozzáadva: 2008.12.09 13:09
[b]Ahogyan a személygépkocsik (cégautó) adója változik
2009. február 1-jétől korábban a személyi jövedelemadóban szabályozott cégautó adó átkerült a gépjármű adó törvény hatáskörébe, mint vagyonadó.
Ebben a változásban az a kedvezőtlen, hogy minden személygépkocsi után meg kell lényegében fizetni az új adót a tulajdonosnak és a lízingbe vevőnek ha:
[/b]
• nem magánszemély tulajdonában van, vagy ha
• magánszemély tulajdonában is van, de a számviteli törvény szerint költséget, személyi jövedelemadó szerint pedig tételes költséget számol el a személygépkocsi után a magánszemély
Kivételek most is vannak az adófizetés alól, a megkülönböztető jelzéseket használó, továbbértékesítési céllal vásárolt, háziorvos, gyermekorvos stb., azaz a korábban is mentes tevékenységek gépkocsiparkja után nem kell az adót megfizetni.
Azonban az eva törvény változása miatt a személygépkocsi már nem mentesül a magánhasználat alól, így a változás szerint az eva-s társas vállalkozásnak is meg kell fizetnie a tulajdonában lévő személygépkocsi után az adót.
De az eva-s és átalánydíjas egyéni vállalkozónak, a költségelszámolás hiánya miatt, nem kell megfizetnie az adót.
Ha már kellőképpen izgalomba kerültünk az újfajta cégkocsi adózásától, tekintsük át, hogy mennyit is kell a gépkocsik után fizetni
• 1600 cm3 hengerűrtartalom alatti személygépkocsi után 7 eFt/hó
• 1600 cm3 hengerűrtartalom alatti személygépkocsi után 15 eFt/hó
Ezekből, az összegekből azonban - a kétszeres adózást kizárva – levonható a negyedév azon hónapjaira jutó gépjárműadó, amelyben a személygépkocsi utáni cégautóadó és gépjármű adókötelezettség egyaránt fennáll. Feltéve, ha az befizetésre került határidőre.
Az adót önadózással kell teljesíteni az állami adóhatósághoz negyedévente – a negyedévet követő hó 20-áig – kell az adót bevallani és befizetni.
Ha a magánszemély útnyilvántartással számolja el az üzleti útjait, akkor köteles az adó befizetésére. De ha kiküldetési rendelvényen számolja el saját személygépkocsija üzleti útjainak költségét, vagy munkába járását, akkor nem vonatkozik rá, mentesül az új adó megfizetése alól, ha a törvényben megengedett összegek kerülnek megtérítésre.
A személyi jövedelemadó törvény 3. §-a a 83. ponttal egészül ki, ami tartalmazza a kiküldetési rendelvény fogalmát, tartalmi és alaki követelményeit. Tartalmaznia kell a magánszemély és a személygépkocsi minden azonosító adatát, s két példányban készüljön.
A törvényalkotók számításai szerint, valószínűleg azonos nagyságú adó megy be ebben a formában is a költségvetésbe.
Megismerve a jóváhagyott tervezetet, sokakban felmerülhet, hogy kinek a tulajdonában lévő gépkocsi a kedvezőbb. Természetesen most a magánszemély tulajdonában lévő egyrészt, mert ott van a kiküldetési rendelvénnyel egy mentesítési lehetőség. De ugyanakkor sokkal kedvezőbb a korábban leadózott gépkocsik helyzete az új szabály szerint, hiszen 40-50 ezer forint helyett akár havi 7-15 ezer forint adó befizetésével kivédhető a magánhasználat.
A céges gépkocsik kivitele, eladása magánszemély részére elképzelhető, de ne feledjük, hogy a még nullára leírt gépkocsit is piaci értéken szabad csak értékesíteni, nem számolható el a tényleges üzembetartás költsége, s az eladási ár bevételt jelent egy társaságnál.
A változás 2009. februártól lép életbe, tehát addig a korábbi szabályok szerint kell eljárni a személygépkocsikkal kapcsolatosan. Egy későbbi ellenőrzés miatt bajba kerülhetnek a vállalkozások, ha ezt nem tartják szem előtt, s a bírság akár az utólag megállapított adó 75 százaléka is lehet. Gondoljanak bele, ha ezt egy ötéves időtartamra állapítja meg az adóhatóság, milliós nagyságrendet is elérhet.
Téma: Beszélgetés kötöttségek nélkül /vegyes topik/
Hozzáadva: 2008.12.09 07:36
És a parkolás is meg van tiltva.
Csak a helyi lakosság, nem néz táblát.
Ott parkol húsz éve, kit érdekel, mit tettek ki azok a .....:-(
Téma: Ki használta már a CATACLEAN-t?!? (x)
Hozzáadva: 2008.12.09 07:27
:-)))))













