Név Majercsik Tamás
Becenév tomajer
Honlap http://hallotaxi.hu
Taxitársaság: Plus Taxi

Felhasználó hozzászólásai

Téma: Hogy mik vannak...!?

Hozzáadva: 2011.05.29 11:59

Végig követték a zsebest (BRFK) A BRFK Zseblopási Alosztályának munkatársai 2011. május 27-én délután a belvárosban figyeltek fel arra a 40 éves férfire, akivel szemben korábban már több alkalommal intézkedtek lopás elkövetése miatt. A nyomozók követni kezdték a férfit, aki a Ferenciek terénél felszállt a 178-as buszra, majd leült. Az ülésen előredőlve bal kezével megfogta az előtte ülő férfi övtáskáját, majd kinyitotta és belenyúlt. Mivel széldzsekijét folyamatosan bal kezén tartotta, nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy kivett-e valamit a táskából. A férfi a mozdulatsor után a következő megállóban leszállt a buszról, majd néhány méterrel távolabb a széldzsekije alól egy pénztárcát vett elő, amelyből több bankjegyet kivett, majd a nadrágzsebébe dugott. Ekkor lépett közbe az egyik nyomozó, igazoltatni akarta a férfit, aki meghallván az „Állj, rendőrség!” felszólítást, futásnak eredt, miközben a nála lévő pénztárcát egy újságos bódéhoz dobta. Átszaladt a Rákóczi úton, majd a Gyulay Pál utcán keresztül beszaladt a Stáhly utcába, ahol egy éppen induló taxiba pattant. A rendőrnek úgy sikerült megakadályoznia a menekülést, hogy szolgálati igazolványát felmutatva a taxi elé ugrott. A férfi kiugrott a járműből és a Nagykörút felé próbált tovább menekülni, a nyomozók azonban útját állták és elfogták. Az elfogott férfi ruházatának átvizsgálását követően nagyobb mennyiségű, különböző címletű, kötegelt bankjegyek kerültek elő. A korábban eldobott pénztárcában talált iratok alapján a rendőrök eljutottak a tulajdonoshoz, aki elmondta, hogy tárcájának hiányát akkor vette észre, amikor egy budai boltban vásárolni akart. Korábban utazott a 178-as buszon és valószínűsítette, hogy tárcáját akkor lophatták el tőle. A 40 éves R. Attilát a rendőrök őrizetbe vették, vele szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztály Vagyonvédelmi Osztály Zseblopási Alosztálya folytatja le. BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY
Nem teheti meg. Ha öten állnak a sorompónál, már nem ér ki az öt perc alatt!!!
Azért okoskodás, mert te is tudod, hogy egy ilyen felvételhez nem "utas" ül az autóban, hanem operatőr, bazi nagy kamerával! Megmutatni akartak valamit. Márpedig azt, hogy pillanatnyilag aki nem szerződött partnere a BA-nak, az teljesen lehetetlen feladat elé van állítva. Neked is azt mondom, mint sdsd-nek. Egy percre vedd le a szemellenzőt, és képzeld el azt a képtelen helyzetet, hogy nem vagy Főtaxis. Mi lenne a véleményed?

Téma: Hiénák a Keletinél

Hozzáadva: 2011.05.29 10:23

Tehát idejöttél, és leírtad nekünk a taxizásról azt, amit az újságban olvastál.... Köszönjük! :-)

Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2011.05.29 10:21

Megjegyzésem csak arra vonatkozott, hogy "hordd a Dudásnak a lóvét" Senki nem a Dudásnak hordja. Nem az övé a cég... Amikor lefelé zuhantatok, akkor is megkapta a fizetését, most hogy szárnyaltok, szintén.

Téma: jomeó! topicja - kéretik vele, róla, itt beszélgetni!

Hozzáadva: 2011.05.28 21:55

Megint besöröztél, a szombat este tiszteletére?:P

Téma: Hogy mik vannak...!?

Hozzáadva: 2011.05.28 21:30

Mi lenne vele Budapesten?:-) [b]Obama limuzinja nem bírta az ír bukkanót Az elnök konvoja épp a dublini amerikai nagykövetségről távozott, mikor az incidens történt. [/b] A Szörnyeteg névre keresztelt páncélozott limuzint sem előre, sem hátra nem sikerült kilendíteni a bukkanóról. A titkosszolgálat ezt követően úgy döntött, egy buszt kért a helyszínre, hogy az elnöki pár takarásban tudjon átszállni egy másik, páncélozott járműbe. A konvoj bent ragadt része egy másik kijáraton távozott az amerikai követség területéről. Barack Obamának nem ez volt az egyetlen megpróbáltatása írországi látogatása során. Az ír faluban, ahol ük-ük-ük nagyapja született, a sajtó kamerái előtt kellett felhajtania egy korsó barna sört....

Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2011.05.28 18:41

Holnap délután pl. van egy zsíros fehérvári fuvarom onnan... nem akarod átvenni?:-)))

Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2011.05.28 17:46

Hagyjuk már a Dudást. A Zoli egy alkalmazott, X fizetésért. Azt teszi amit mondanak neki....

Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2011.05.28 17:45

Kicsiny, komám! Egy. Engem rohadtul nem érdekel a reptér, mert évek óta legfeljebb magáncélból jártam arra. Kettő. Ha visszaolvasol a hallotaxin, a Zóna tevékenységéről is kisebb regényre valót írtunk. Három. Most egy percre vedd le a szemellenződ, és képzeld, hogy nem Főtaxis vagy. Mit szólnál?