Név Majercsik Tamás
Becenév tomajer
Honlap http://hallotaxi.hu
Taxitársaság: Plus Taxi

Felhasználó hozzászólásai

[b]Vitézy: a taxis közlekedést az önkormányzatoknak kellene szabályozniuk Vitézy Dávid szerdán, újságírók előtt hozzátette: ezzel a taxis szervezetek is egyetértettek a tárgyalásokon, a személyszállítási törvényhez kapcsolódó javaslatot pedig már el is juttatták a kormányhoz.[/b] A BKK vezetője szerint a taxis közlekedést nem lehet törvényi szinten szabályozni, "mert egy néhány 10 ezres városban egész más szabályok kellenek, mint Budapesten, ahol hatezer taxi működik". Mint mondta, egy kisebb városban vélhetően nem merül fel például, hogy túl sok a taxi, a fővárosban viszont ez már láthatóan problémát jelent. Vitézy Dávid kitért arra, hogy a drosztdíjemelés már kevésbé tartozik azon problémák közé, amelyekben meg lehet állapodni, ugyanakkor a BKK ennek fejében több szolgáltatást tud adni. Példaként említette az új belvárosi drosztok létesítését. A vezérigazgató jelezte: a taxis szervezetek kifogásolják, hogy az utóbbi időben csak külső területeken nyíltak új drosztok, ezért a BKK ígéretet tett arra, hogy velük együttműködve megkezdi a felülvizsgálatot. Vitézy Dávid tájékoztatása szerint azonos színvonalra kell hozni a szolgáltatást is, de jelenleg nagy különbségek vannak, egyebek mellett a járművek vonatkozásában. Mint mondta, elindulnak ezen az úton és vizsgálni fogják az egységesítést, aminek vannak előnyei és hátrányai is. Kifejtette: első lépésként szigorúbb ellenőrzést kell bevezetni, több év türelmi idővel műszaki előíráshoz kell kötni a taxizást, meg kell határozni a többi között az autók környezetvédelmi besorolását, méretét, korát. Ez segíti a taxisok számának csökkentését, s ha a piac elkezd konszolidálódni, az után lehet az egységes tarifáról beszélni – tette hozzá. (c) mti Magyar Távirati Iroda Zrt.
Tényleg...:-)
[font size=4][b]Húsz igen szavazattal, 11 tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés az új taxidroszt-rendeletet, amely jövő januártól lép hatályba. E szerint az eddigi évi 20-ről 30 ezer forintra nő a droszthasználati díj. György István főpolgármester-helyettes ezt azzal indokolta, hogy a tarifa öt éve változatlan.[/b][/font]

Téma: Újjá alakul a TGFSZ!

Hozzáadva: 2011.06.22 14:04

tomajer átadta a szélmalom kulcsát Málnánk:-)

Téma: Újjá alakul a TGFSZ!

Hozzáadva: 2011.06.22 10:25

Álom álom édes álom......

Téma: PentaTaxi

Hozzáadva: 2011.06.22 09:43

Mivel én nem vagyok egy központbajárós típus, nem tudok adatokat. Mármint frisseket. Szerintem a Vahot u. 6-ban minden kérdésre pontos választ kapsz. A saját adataim: Napi nyolc órával meg tudom csinálni a 10-12-őt, átlagban. Nem felemelő, mert van hogy nagyon hosszú ideig nem mond semmit. Nagyon szélsőséges tud lenni... a gyenge nap nagyon gyenge, ha belesel, nagyon jó. Mindenképp újra kel értelmezni a szakmát. Visszatalálni azokra a drosztokra, ahol van beülős... figyelni, hogy ne álljak olyan kerületbe ahol már van tőlünk valaki... és bizony megindulni, a távoli címekre is. (nekem ez volt a legnehezebb) Viszont egy adalék: Ismereteim szerint, ha sikerülne kb. hússzal feljebb tornászni a létszámunkat, harminc-harmincöt körülire levihető lenne a tagdíj.

Téma: PentaTaxi

Hozzáadva: 2011.06.22 09:31

Nem félünk Pepe. Csak itt én döntöm el mit lehet reklámozni. És amit te valamiért mindenképpen szeretnél, azt én nem......