Név
Becenév takszis
Honlap
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

Téma: (ex)Rádiósok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2006.07.05 08:41

Hello Csogu! Nekem nagyon szimpatikus mikor a diszpécser a forgalmazó csatornán azt mondja, hogy minden utasnak negyed óra- húsz percet mondunk! Több okból, valószínű ilyenkor rendelnek az utasok, megy a bolt. A másik gondolatom, hogy a taxis, hangsúlyozom a TAXIS is sokkal jobban érzi magát mikor a meredek utcai fuvarral haladva a Lánc-hídon feltudja venni a belvárosi címet hiszen ott fog végezni. Viszont ehhez az kell, hogy menjen a munka és a telefonos kisasszony is partner legyen a pörgésben! Nem úgy, hogy vonalba vagyok kiabálja diszpécsernek, majd míg a diszpécser szenved a kiadással addig ö megfejti a függőleges tízet meg a vízszintes harminckettőt. Ugyan is jobb cégeknél a diszpécser vezető megnézi és számon kéri, hogy tíz óra húsz perctől négy percen keresztül MIT ÉS HOGY BESZÉLT A KEDVES UTASSAL a telefonos. Az utas ha hajlandó a négy percet megvárni, hogy tuti legyen a taxi érkezésében, akkor öt tartóba teszik ez idő alatt a kisasszony újabb címeket tud felvenni. ÉN MÁR LÁTTAM IGY DOLGOZNI TELEFONOST, DE Ö NEM TUDOTT "BEILLESZKEDNI" ÉS MÁR NEM DOLGOZIK ITT NÁLUNK!
Drága! A cég érdekeit kell nézned, nagyon nagy a piacon a harc!
Kedves! A kollegánk is csak ezért tud itt dolgozni, hidd el, hogy evvel az "illatosítóval" amit használ kizárólag csak a rádiótaxi alkalmazza! Pusza a tetkora! !
Nagyon- nagyon nem egy hullámhosszon vagyunk kedves!
Csogu! Olyan szépen kértek már Téged, hogy hagyd abba ezt mi volt, és most mi van! A Te volt cégednél : - miért csuszhatál a tagdíjjal -miért járhattál úgy az autóddal ahogy jártál STB. Soroljam tovább? TE ugyan olyan hibás vagy mint akiket Te most felelőségre vontál az elmúlt napokban itt a topicon,
Kedves manófülecske! Az első amit szeretném ha átgondolnál! SZOLGÁLATI AUTÓ!!

Téma: (ex)Rádiósok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2006.06.26 21:20

miért is...........?

Téma: (ex)Rádiósok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2006.06.18 21:55

Az a 600-as szám (kód) nekem is tetszett!!

Téma: (ex)Rádiósok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2006.06.18 21:50

Ismét látszol a függöny mögött rigorigi! Te kis öcsike, menyivel lenne jobb ha tudnád, hogy ki vagyok, a véleményem akkor sem változik!

Téma: (ex)Rádiósok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2006.06.18 12:58

Azért ebben neked is nagy szereped volt, van! (kedves rigorigi.......stb.)