Név TE
Becenév bemondó
Honlap
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

Téma: Max Taxi

Hozzáadva: 2012.08.08 06:24

Én frissíteném a megállapítást: A taxis legnagyobb ellensége a maxtaxi fuvarszerző iroda és az azt kiszolgáló etikai, ellenőri gittegylet!! :DDD
Köszönjük, hogy felnyitottad a szemünket, hogy mennyi béna fasz van közöttünk. Jó, hogy vagy nekünk.

Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D

Hozzáadva: 2012.06.11 05:50

Nincs is annál szebb zene füleimnek, mint amikor a balliberálisok azért siránkoznak, mert nincs párt, mely őket képviselné, és hiányolják a karizmatikus vezetőt. Megjegyzem, ezt 1990 óta egyfolytában mondogathatnák, mert a hozzájuk közel álló pártok önmagukon kívül semmit sem képviseltek, az MSZP egyetlen pillanatra sem lett szociáldemokrata, az SZDSZ pedig annyira kivívta a társadalom utálatát, hogy (ezen a néven) lényegében el is tűnt. A karizmatikus vezetőket ebben az összefüggésben talán ne is említsük, maradjunk annyiban, hogy igen szerény volt a kínálat, amiből választhattak. Bizonyára ők is tisztában vannak azzal, hogy leszerepeltek, és „modernizációs” törekvéseik teljesen kimerültek a közpénzek ellopásával és elpocsékolásával (csak egyetlen példa: 4-es metró), de képtelenek visszavonulni és végre elhallgatni, mert életelemük a folytonos megnyilatkozás és a normális embert elképesztő hazudozás. A volt MSZP-s és SZDSZ-es miniszterek nem is sejtik, mennyit ártanak egykori vagy mai pártjuknak pusztán azzal, hogy megjelennek a televízió képernyőjén, mert az arc nem tud hazudni, bármilyen vastag a bőr és a festék rajta. Az önismeret hiányára vall, hogy merő hiúságból és szereplési vágyból még mindig képesek lejárt szavatosságú áruikat ajánlgatni új politikai formációk és alapítványok élén. Ha még van értelme e szavaknak, baloldali és liberális sosem ült és ma sem ül a parlamentben, mert azokkal szót lehetne érteni a legfontosabb ügyekben. Még egyikük szájából sem hangzott el bocsánatkérés, amiért kiárusították és tönkretették Magyarországot, olyan hatékonysággal, hogy a megszálló seregek is megirigyelhetnék. Meglehet, 2014 előtt majd jobb híján összefognak, de ez inkább olyan kényszer lesz, mint amikor a maffiák erősorrendben újraosztják a területeket. Őket nem tudom sajnálni, csak azokat, akik még esetleg tudatlanul és ártatlanul hisznek nekik és bennük. Remélem, nincsenek sokan. Szentmihályi Szabó Péter, Magyar Hírlap

Téma: IN MEMORIAM BUDAPESTI MAGÁNTAXI

Hozzáadva: 2012.05.20 22:43

Felhínám a figyelmeteket a dalszöveg aktualitására és a képek kiválasztására!!!:)

Téma: IN MEMORIAM BUDAPESTI MAGÁNTAXI

Hozzáadva: 2012.05.20 21:57

Gárdista egyenruha megfelelő? :D

Téma: Megszüntetik a taxiszolgáltatást Budapesten!?!

Hozzáadva: 2012.05.17 16:08

A Zsolt nyitóbeszédét tegyük 12:00-re. Aztán mi érkezünk háromkor :)

Téma: IN MEMORIAM BUDAPESTI MAGÁNTAXI

Hozzáadva: 2012.05.17 06:07

Kicsit kapkodtam de...ŐSBEMUTATÓ!!!

Téma: "Zene butik"(kedvenc zenéid)

Hozzáadva: 2012.05.15 23:13

Ez nem jó??

Téma: HAJRÁ FRADI!!!

Hozzáadva: 2012.05.11 15:51

Erre gondolsz? :)

Téma: 6x6 Hatszorhatosok kuckója

Hozzáadva: 2012.05.07 04:31

:)