Taxi-orvosi pénztárgép

2017.01.13.

Helló mindenkinek!
Közeledünk az év végéhez, az elkövetkező időszakban sokunk online pénztárgépének át kell esnie az éves kötelező átvizsgáláson! A torlódások elkerülése érdekében célszerű mindenkinek felkeresnie a saját szervízét és időben elvégeztetnie a beavatkozást. A művelet maximum 1-2 órát vesz igénybe, rögzítik a pénztárgépnaplóban, lejelentik a NAV-nak és kb. 10-20.000Ft közötti összegbe kerül. Érdemes előre tájékozódni az árakról!
A művelet elvegzésének elmulasztása, mulasztási bírságot von maga után!
További szép napot mindenkinek!

 

Fehéredjen az a gazdaság! Ez így van rendjén, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy aki dolgozik, az adózzon is, ebből részesülünk mindannyian, pörögjön tehát a gazdaság. Na persze, elvileg! Tisztakezű és remek szakértőkből álló kormányunk 2017. január 1-től ennek szellemében kötelezte oly sok szakma képviselői után a taxisokat is az online pénztárgép használatára, így NAV-haver pillanatokon belül értesül arról, hogy mekkora summa ütötte a sofőr markát.

Ez mind szép és jó, de van egy kis bibi! Ugyanis már az év első munkanapján, azaz másodikán kiderült, hogy az országban kapható, kifejezetten a taxisoknak kifejlesztett pénztárgépek alkalmatlanok a feladat ellátására, holott az áruk igen csak borsos, 120.000.- Ft.  (+50 000.-)

Két típus tört be a magyar piacra, az egyik a Fiscat, a másik a Cashcub terméke. Több taxis cég megannyi dolgozója megütközve tapasztalta és osztotta meg velünk azt a már-már tragikomikus tényt, hogy például a speciálisan autós használatra ajánlott pénztárgépek nem bírják a rázkódást, pedig annak a magyar utakon – de bárhol a világban – igencsak ki vannak téve szegény párák.

A gépek pár döccenés után hisztis gyerek módjára „bedurciznak”, hibaüzenetet küldenek, letiltanak, és nem engedik magukat újraindítani. Ez a kis hiányosságuk valószínűleg kiderült volna, ha a törvényhozók a rendelet megalkotása előtt, közben, vagy után a sok jólfizetett tanácsadójuk egyikénél-másikánál megérdeklődték volna, hogy milyen gépet használnak külhonban erre a célra, és megbizonyosodtak volna arról, hogy a beszerelésre kijelölt csókosuk képes-e kifejleszteni egy saját modellt, vagy a megfelelő mennyiséget beszerezni a kínálatból.

De nem! Ez esetben sem a hosszútávú megoldás volt a döntő szempont, hanem a gyors és egyhangú kormánydöntés, nemkülönben a sebes lenyúlás. Aztán, majd csak lesz valahogy! Hát van.

A fenti probléma persze nem meríti ki az újdonsült kassza-fajta hibáinak tárházát. Nem kis gond az sem, hogy a „féltégla” súlyú és méretű kütyüt a futó autók zömébe nem lehet beszerelni egyszerűen azért, mert nem férnek el anélkül, hogy vagy az utas, vagy a sofőr ne verné beléjük állandóan a lábát, kezét. Az első szélvédőre sem ajánlják a szervizek a beszerelést, mert azon kívül, hogy nehéz mögűle kilátni, félő, hogy a súlyától magával rántja, azaz beszakad a szélvédő.

Az sem kevésbé zavaró, hogy az előzetes információval ellentétben, miszerint 2-3 napot, vagy 200 tranzakciót képesek egyhuzamban, áram-kaja nélkül, egy feltöltéssel dolgozni a kasszák, a GPS-nek is köszönhetően – ami szintén beléjük van építve – mindössze, cirka 10-15 tranzakciót bírnak abszolválni., amit azzal a trükkel lehet picit meghosszabbítani, ha csak használatkor kapcsolja be a kezelője. Mivel az eladó prospektusából egyértelműen kiolvasható, hogy csak abban az esetben vállalja az esetleges garanciális javításokat, amennyiben kizárólag a tartozékként csomagolt töltővel használja a „kedves vevő”, így lehetetlen a menet közbeni töltés, mivel nem tartozék a mobil, az autó akkumulátoráról működő töltő. Ilyenkor vége az aznapi műszaknak, mivel haza kell sietnie sofőrünknek, hogy áramhoz juttassa kis kedvencét. Azt csak a pikantéria kedvéért jegyzem meg, hogy a sofőrök szerint a kis huncut nem jelzi a töltöttségi szintjét, és hangjelzéssel sem figyelmeztet, hogy “alváshoz készülődik”.

Az sem tisztázott, hogy mivel az autókban eddig is volt pénztárgép, mindkettőt használni kell-e, és ha igen, akkor melyik slejfinje illeti meg az utast? Itt álljunk meg egy szóra, és gondoljunk bele: mennyire életszerű, hogy amikor amúgy is sietünk, mint utasok – mert különben minek ültünk volna be a taxiba – biztos, hogy van időnk megvárni, amíg a sofőr adminisztrál? Ja, és persze addig nem csak mi várunk, hanem sok esetben az autó mögött feltorlódó kocsisor is, hiszen mindannyian ott szeretnénk kiszállni az utazás végén, ahová éppen menni akarunk, és mint jól tudjuk, nem mindenhol áll rendelkezésre ehhez megfelelő parkolóhely.

Az is érdekes mellékhatása az új „játékszernek”, hogy kikapcsolt állapotban is jelez a GPS része, tehát NAV-atyuska pontosan nyomon tudja követni, hogy a taxis merre jár attól teljesen függetlenül, hogy dolgozik-e, vagy magánéletet él. A nagytestvér őriz és véd, és persze figyel, ha kell, ha nem!

Mindezeken felül azt is érdemes tudni, – kormányunk döntnökei erről is elfelejtkeztek érdeklődni – hogy a taxisok zöme – mondjuk majdnem mind – KATA-s, tehát ettől a húzástól nem várható nagy gazdasági kiugrás és a gazdaság fehéredésének sem ez a hypója.

A NAV munkatársai, ha kaszálni akarnak, akkor nagy oddsal fogadható, hogy egy taxis ellenőrzését választják, hiszen jelenleg akkora a káosz, hogy borítékolható valamilyen szabálytalanság.

Mielőtt legyintene a nyájas olvasó, felidézve a bejáratott toposzt, miszerint megérdemli a taxis, mert úgyis mind mocskos csaló! – gondoljuk végig, hogy hány szakma képviselőjét bélyegezték már így meg az elmúlt évtizedek során – pincér, fodrász, orvos, ápoló, a teljes „maszekság” – és ne általánosítsunk. Ne hagyjuk ösztönlénnyé silányítani magunkat csak azért, hogy egy vékony rétegnek, a hatalmon lévőknek könnyebb legyen vastagodni. Tévedés ne essék, ők és nem a taxisok, pincérek fodrászok, “kőfaragók és balett-táncosok” azok, akik miatt nem juthat egyről a kettőre a “le-kisemberezett” magyar.

Mátrai Anna

Fórum

Forrás: GÉPNARANCS