Összefoglaló, a 2011. nov. 2.- i demonstrációról, és annak sajtójáról.

2011.11.03.

Nem kezdek el itt áradozni arról, hogy milyen felemelő érzés volt végre egy igazán ütős demonstrációban részt venni.

Tömören: Nagyon lelkes, jó hangulatú gyülekező. A IV-es kaputól az Élessarokig minden parkoló hármas-négyes sorokban tele. Indulásra nagyságrendileg megvan a tervezett 1000 autó /jó, lehet hogy nyócszáz:-)/

A cikk folyamatosan frissül...

A rendőrség a helyzet magaslatán.
Gördülékenyen, percnyi pontossággal indulunk. Az eleje elhagyta a Hungária kereszteződést, mire a vége megmozdul. Érzitek?
A menetben semmi extra. Én rohangálok a buszsávban, fényképezek. A Keletinél sikerül elérnem a legelsőket pár kép erejéig... aztán átmentem a Hungária szálló elé, és inkább ott vártam végig a teljes menetet. Nem néztem órát, de higgyétek el, tovább tartott mint a fényképeket végignézni:-)
Ezzel le is maradtam a Városház utcai performanszról /szerencsére, mert Málnáék, "örökre" bennragadtak:-)/
Nagygázzal megint előre. Az Erzsébet-híd budai lehajtójáig nem értem utol az elejét. Itt megint megálltam pár kép erejéig, mint azt szemfüles nagyonkedvesünk meg is örökítette. Innen már én is csak a sorban tudtam haladni.... Attila, Alagút, Lánchíd... a képek többet mondanak el, mint én.
A lényeg: az eleje már az Erzsébet téren tötyörgött, amikor a vége még nem jutott fel az Erzsébet-hídra.

Közben telefonon bekéredzkedett hozzám egy szépséges kisasszony azt Origótól. Felszedtem, beszélgettünk, és hipp-hopp Hősök tere.
A Neo Fm beszámolója szerint itt 2000 autót számláltak meg.

Képgaléria:

A TGFSZ fóruma:

"A taxistársadalom tíz éve zabálja saját egzisztenciáját" - videóriport a fővárosi taxisfelvonulásról

"Lehet dudálni keményen" - ezer taxis fogta meg a budapesti közlekedést

Körbedudálták Budapestet a taxisok. Több mint ötszázan vonultak át a városon - fix taxitarifákat és létszámszabályozást követelve a városvezetőktől. Tarlós Istvánnak petíciót címeztek, de a főpolgármester nem volt Magyarországon. NOL TV

Taxisdemonstráció az egységes tarifáért

A Híróra vendége Fárbás Tibor, Taxigépkocsivezetők Független Szakszervezete.

ECHO TV : Taxisok bénították meg a fővárost. Nem támogatják a demonstrációt

A BEADOTT PETÍCIÓ:

A BKK KÖZLEMÉNYE:

Hírkereső:

Véget ért a forgalomlassító taxis felvonulás
Heti Válasz
A több száz taxis a rendezvény célállomásán nem állt meg, hanem rövid idő alatt elhagyta a teret, illetve a környéket. A taxik délután egy órakor a X. kerületi Albertirsai úton gyülekeztek, majd a Kerepesi, Rákóczi úton és az Erzsébet hídon át Budára ...

- Összevesztek a taxisok (BorsOnline, 2011.11.03 09:08)

Hangos dudaszó mellett közel ezer taxis vonult végig tegnap a fővároson, a legforgalmasabb pontokat érintve. Egységes tarifarendszerért tüntettek, a taxitársaságok ellenezték a megmozdulást.
 
- Taxis demonstráció: petíciót adtak át a Városházán (NoPlaza, 2011.11.03 06:02)
Petíciót, valamint csaknem kétezer aláírást és egy tarifakoncepciót adtak át a demonstráló taxis szövetségek szerdán Budapesten a Városházán, hatóságilag rögzített viteldíjakat és a létszámszabályozást kérve a ...
 
Miután nem volt eredményük a tárgyalásoknak, megtartották forgalomlassító demonstrációjukat a taxisok, fennakadást okozva ezzel Budapes...
 
- A fővárosban tüntetett a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete (Budapestinfo, 2011.11.02 21:54)
Nagyjából ezer jármű részvételével zajlott le szerdán a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezet...
 
- Óriásdugó a taxistüntetés miatt (TV2, 2011.11.02 19:36)
Taxisok tüntettek Budapesten, legalább ezren voltak. Azt akarják, hogy rögzített árak legyenek, vagyis, hogy az összes taxi egységesen 300 forintos alapdíjért és 240 forintos kilométerárért szállítsa az utasoka...
 
Dudáltak és rengeteg közlekedőnek okozott késést, stresszt és bosszúságot a körülbelül félezer fővárosi taxis. Az 1990-es blokádtól ez persze még messze járt, mind méretében, mind célkitűzésében.
 
Forgalomlassító demonstrációt szervezett szerdán a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete (TGFSZ) a tarthatatlan tarifahelyzet és a fővárossal megszakadt tárgyalások miatt. A felvonuláson nagyjából ezer ...
 
- 400 forintos benzinár mellet 200 forintért fuvarozunk? - A budapesti t... (Népszabadság, 2011.11.02 18:44)
A szakszervezetek becslése szerint mintegy ezer taxis vett részt öt-hatszáz autóban a forgalomlassító demonstráción, melyet a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete és az Országos Taxi Szövetség szerveze...
 
A dokumentumokat Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója, Szeneczei Balázs, Tarlós István kabinetfőnöke, valamint Komáromi Endre, a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Kö...
 
- Felvonultak a taxisok (Hír TV, 2011.11.02 18:25)
 
Csökkentheti a taxisok számát, hogy január 1-től megvonják az engedélyt az adót nem fizetőktől.
 
- Több százan vonultak dudálva a belvárosban (MNO, 2011.11.02 17:47)
Forgalomlassító demonstrációt tartott több száz taxis szerda délután a fővárosban, emiatt egy időre lelassult, helyenként pedig le is állt a közlekedés Budapest belvárosában. A taxisok hatóságilag rögzített vit...
 
A Budapesti Közlekedési Központ szerint részint alkotmányellenesek a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete által szervezett tüntetés követelései.
 
Lezárt utakon, rendőri felvezetés mellett demonstrált a becslések szerint 550-600 taxi Budapesten hatalmas dugókat okozva. Nagyobb konfliktus nem volt
 
A szakszervezetek becslése szerint mintegy ezer taxis vett részt öt-hatszáz autóban a forgalomlassító demonstráción, melyet a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete és az Országos Taxi Szövetség szerveze...
 
Petíciót, valamint csaknem kétezer aláírást és egy tarifakoncepciót adtak át a demonstráló taxis szövetségek szerdán Budapesten a Városházán. Hatóságilag rögzített viteldíjakat és a létszámszabályozást kérve a ...
 
- Így vonultak a demonstráló taxisok Budapesten - fotó (hvg.hu - autómenedzser, 2011.11.02 17:27)
A fővárosi taxisok forgalomlassító demonstrációjának résztvevői vonulnak autóikkal a Váci úton. A tüntetők Kerepesi útról a belváros érintésével a Hősök teréig vonultak.
 
A fővárosi taxisszervezetek követeléseivel kapcsolatban közleményt adott ki a Főpolgármesteri Hivatal, amelyben kifejtik, hogy az augusztus végén abbamaradt egyezteté...
 
A fix tarifa bevezetéséért és a létszámstoppért demonstráltak tegnap budapesti taxisok. A főváros szerint igazságtalan lenne az egységes fuvardíj.
 
- Taxis demonstráció (Echo TV, 2011.11.02 17:01)
Petíciót, valamint csaknem kétezer aláírást és egy tarifakoncepciót adtak át a demonstráló taxis szövetségek szerdán Budapesten a Városházán, hatóságilag rögzített viteldíjakat és a létszámszabályozást kérve a ...
 
A fővárosi taxisok forgalomlassító demonstrációja kétórás vonulás után szerda délután 3 órakor véget ért a Hősök terénél.
 
- Átadták petíciójukat a taxisok (hvg.hu - autómenedzser, 2011.11.02 16:56)
Petíciót, valamint csaknem kétezer aláírást és egy tarifakoncepciót adtak át a demonstráló taxis szövetségek szerdán...
 
Budapest, 2011. november 2., szerda (MTI) - A fővárosi taxisok forgalomlassító demonstrációja kétórás vonulás után szerda délután 3 órakor véget ért a Hősök terénél.
 
Petíciót, valamint csaknem kétezer aláírást és egy tarifakoncepciót adtak át a demonstráló taxis szövetségek szerdán Budapesten a Városházán, hatóságilag rögzített viteldíjakat és a létszámszabályozást kérve a ...
 
A szakszervezetek becslése szerint mintegy ezer taxis vett részt öt-hatszáz autóban a forgalomlassító demonstráción, melyet a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete és az Országos Taxi Szövetség szerveze...
 
Petíciót, valamint csaknem kétezer aláírást és egy tarifakoncepciót adtak át a demonstráló taxis szövetségek szerdán Budapesten a Városházán, hatóságilag rögzített viteldíjakat és a létszámszabályozást kérve a ...
 
- Taxis demonstráció Budapesten - Képgaléria (Népszava, 2011.11.02 16:30)
A fővárosi taxisok forgalomlassító demonstrációja kétórás vonulás után szerda délután 3 órakor véget ért a Hősök terénél.
 
Egy belső hang mondta, hogy meg kell ölnöm valakit mondta vallomásában B. Róbert (38), az 1995-ös pécsi taxisgyilkosság vádlottja a Baranya Megyei Bíróságon. A férfi 15 év után adta fel magát lelkiismereti oko...
 
Debrecen - Arról faggattuk a debreceni taxisokat, hogy vajon van-e esély Debrecenben is taxisdemonstrációra. Nézze meg videón, hogyan vélekednek a debreceni sofőrök!
 
Budapest, 2011. november 2., szerda (MTI) - A fővárosi taxisok forgalomlassító demonstrációja kétórás vonulás után szerda délután 3 órakor véget ért a Hősök terénél.
 
A fővárosi taxisok demonstrációja miatt szerda délután egy időre lelassult, helyenként pedig le is állt a közlekedés Budapest belvárosában. Délután három órakor szó nélkül ért véget a látványos esemény a Hősök ...
 
- Hússzal demonstráltak, majd ezerrel eltűntek (Blikk, 2011.11.02 16:12)
A fővárosi taxisok forgalomlassító demonstrációja szerda délután negyed kettőkor indult a X. kerületi Albertirsai úttól, s amerre elhaladtak, dugó járt a nyomukban.
 
Az utasok leszálltak a dugóban veszteglő BKV-buszokról. Az autósok egy része ideges és szitkozódik.
 
A fővárosi taxisok forgalomlassító demonstrációja kétórás vonulás után szerda délután 3 órakor véget ért a Hősök terénél.
 
A fővárosi taxisok forgalomlassító demonstrációja kétórás vonulás után szerda délután 3 órakor véget ért a Hősök...
 
A fővárosi taxisok demonstrációja miatt szerda délután egy időre lelassult, helyenként pedig le is állt a közlekedés Budapest belvárosában.
 
- Két kilométeres taxisor: állt a forgalom a belvárosban - fotók (Híradó.hu, 2011.11.02 15:44)
Előbb csak lelassult, majd több helyen teljesen le is állt a forgalom.
 
- Megbénult a Belváros a taxisdemonstráció miatt (Hír24, 2011.11.02 15:23)
Az utasok leszálltak a dugóban veszteglő BKV-buszokról. Az autósok egy része ideges és szitkozódik.
 
A fővárosi taxisok demonstrációja miatt szerda délután egy időre lelassult, helyenként pedig le is állt a közlekedés Budapest belvárosában.
 
Helyenként le is állt a forgalom a belvárosban. A taxisor két óra körül a Ferenciek terétől a Keleti pályaudvarig ért.
 
- A közösségek nem, de egyénileg mehetnek (Szabolcs Online, 2011.11.02 15:15)
Nyíregyháza, Budapest - A megyénkbeli taxis társaságok nem lesznek ott a forgalomlassító demonstráción.
 
- Tüntetnek a taxisok (Mandiner, 2011.11.02 15:14)
Megkezdte forgalomlassító demonstrációját 13 órától a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete. (27 komment)
 
A fővárosi taxisok demonstrációja miatt szerda délután egy időre lelassult, helyenként pedig le is állt a közlekedés Budapest belvárosában.
 
Elindult a fővárosi taxisok forgalomlassító demonstrációja szerda délután negyed kettőkor a X. kerületi Albertirsai úttól, emiatt torlódások, dugók alakulhatnak ki a belvárosban. A fix tarifa bevezetését követe...
 
A szervezők a fix tarifa bevezetését követelikElindult a fővárosi taxisok forgalomlassító demonstrációja szerda délután negyed kettőkor a X. kerületi Alber...
 
- Taxis demonstráció Megkezdődött a forgalomlassító felvonulás Budapest... (Borsod Online, 2011.11.02 14:46)
Budapest, 2011. november 2., szerda (MTI) - Elindult a fővárosi taxisok forgalomlassító demonstrációja szerda délután negyed kettőkor a X. kerületi Albertirsai úttól, emiatt torlódások, dugók alakulhatnak ki a ...
 
Elindult a fővárosi taxisok forgalomlassító demonstrációja szerda délután negyed kettőkor a X. kerületi Albertirsai úttól, emiatt torlódások, dugók alakult ki a belvárosban. A fix tarifa bevezetését követelő de...
 
- Taxis demonstráció Megkezdődött a forgalomlassító felvonulás Budapest... (Mon.hu, 2011.11.02 14:31)
Budapest, 2011. november 2., szerda (MTI) - Elindult a fővárosi taxisok forgalomlassító demonstrációja szerda délután negyed kettőkor a X. kerületi Albertirsai úttól, emiatt torlódások, dugók alakulhatnak ki a ...
 
- Megkezdődték demonstrációjukat a taxisok Budapesten (Vállalkozói negyed, 2011.11.02 14:18)
Elindult a fővárosi taxisok forgalomlassító demonstrációja szerda délután negyed kettőkor a X. kerületi Albertirsai úttól, emiatt torlódások, dugók alakulhatnak ki a belvárosban. A fix tarifa bevezetését követe...
 
- Ezer taxi vonult fel Budapesten (hvg.hu - közlekedés, 2011.11.02 13:46)
Egységes tarifáért és az úgynevezett taxirendőrség felállításáért tart szerdán kora délután forgalomlassító felvonulást az egyik taxis szakszervezet. Az érdekképviseletek június óta tárgyalnak a fővárossal, egy...
 
Forgalomlassító demonstrációt tartanak Budapest egy részén a taxisok, a szervezők ezer autóval számolnak. Ekkora tömeg megbéníthatja sok helyütt a közlekedést
 
Vegyesen: