Lehet, hogy sosem szabadul a Csillagból a skálás gyilkos

2018.05.16.

Amikor a Csillagban jártam riporton a korábbi "kegyelmesek" és életfogytosok között több mint két évtizede, a skálás gyilkossal nem találkozhattam, még magánzárkában volt. Nem is baj: bár csak képeken, híradóközvetítésken láttam, tőle féltem. Pedigránézésre sokkal kevéssé volt ijesztő figura, mint a fegyencedzéssel kipattintott, teletetovált testű, izomagyú nagyidősök. Azokkal gond nélkül kezet fogtam, ahogy a hirtelen sugallatra géppisztollyal a családját kiirtó, akkor épp börtönkönyvtárosként dolgozó egykori díszszázadparancsnokkal is. Bene Lászlóval nem tudtam volna, a szemébe nézni is nehezen. Az a tekintet a legelmosódottabb amatőrfotón is átjön: bénító, mint a kobráé. Az illetékes bíróság évente belenéz, és eddig mindig úgy ítélték meg: ha már hét olimpiát bent nézett, a neki esetleg még kinéző kettő-hármat is a zárt láncún látja. Szerintem neki is.

(Taxi Szabada)

(A fenti kép a Pesti Srácoké, ráadásul meg is vágtam, bocs.)

SUKI ZOLTÁN

DÉLMAGYARORSZÁG

Szeged – Ismét reflektorfénybe került a Csillag börtönben ülő Bene László, miután első fokon szabadlábra helyezték. A skálás gyilkos életfogytiglani büntetését minden évben felül kell vizsgálni, lehet, hogy valóban a fegyházban fog meghalni.


„A büntetés-végrehajtási bíró 2018. május 8-án – a több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt – B. L. elítéltet az életfogytig tartó fegyház fokozatú szabadságvesztésből nem jogerősen feltételes szabadságra bocsátotta annak megállapítása mellett, hogy a feltételes szabadság ideje 15 év, amely idő alatt az elítélt pártfogó felügyelet alatt áll." Ezt a közleményt adta ki szerdán a Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya, azzal kiegészítve, hogy 
Bene László jól viselkedett a börtönben, ráadásul egy igazságügyi szakértő szerint is vissza lehetne engedni a társadalomba. Az, hogy nem került azonnal szabadlábra, az ügyészségnek köszönhető, amely fellebbezett a döntés ellen, így még nagyjából egy hétig biztosan rács mögött marad a skálás gyilkos.

Itt tart most annak a férfinak az ügye, aki három embert, köztük egy egyetemista fiatalt ölt meg társával, Donászi Aladárral.


Lehet, hogy sosem jön ki

Bene Lászlót életfogytiglani büntetésre ítélték, de az akkor hatályos büntető törvénykönyv szerint az nem tényleges életfogytiglant jelentett, először 20 év letöltése után lehetett felülvizsgálni. Ezt azóta többször is megtették, eddig azonban – a mostanival ellentétesen – mindig úgy döntött a bíróság, hogy börtönben kell maradnia, mert szerintük „nem javult meg". Egy korábbi szakértői vélemény szerint Benénél továbbra is fennáll a bűnismétlés veszélye. Ha a bíró most mégis úgy döntene, hogy Bene László rács mögött marad, jövőre újra felül kell vizsgálni az ügyét. Juhászné Prágai Erika, a Szegedi Törvényszék szóvivője lapunknak azt mondta, tévhit, hogy Bene László 25 év fegyházban töltött idő után automatikusan szabadul. Csupán annyi történik, hogy évente felül kell vizsgálni az ügyét.


Még nem tudni, elhagyhatja-e valaha a szegedi Csillag börtönt. (A fotót Bene László küldte a szerzőnek.)


 A skálás gyilkosság

Bene László és Donászi Aladár a börtönben ismerkedett össze, és már akkor elhatározták, hogy bűnözésből tartják fenn magukat. Az első nagyobb bűncselekményük 1992-ben történt, az akkori Budai Skálánál. Úgy döntöttek, hogy elrabolják az áruház bevételét, amit mindennap taxival szállítottak el. Május 11-én parókában és álbajusszal az arcukon léptek akcióba. Bene a Vak Bottyán utcában egy parkolóból kitolatva elállta a reggel 7-kor érkező taxi útját, Donászi pedig hátulról közelítette meg az autót. Az Egyperceskrimi blog szerint miután a taxi megállt, Donászi feltépte a hátsó ajtót, és azonnal fejbe lőtte a pénzt kísérő Sádt Győző 23 éves egyetemistát. A lövésre kitört a káosz. A taxis, valamint a jobb első ülésén ülő pénzkísérő megpróbált kiszabadulni a kocsiból és megakadályozni a rablást, míg Donászi tovább folytatta a tüzelést, amelyhez a taxi elejéről Bene is betársult. Végül Donászi megragadta az egyetemista lábánál lévő zsákot, és a két bűnöző elhajtott a helyszínről. Később derült ki, hogy azt a zsákot vitték magukkal, amiben a többi zsákot szállították, és egyetlen forintot sem zsákmányoltak.



Vadászokat öltek

A páros nem sokáig pihent. 1992. november 8-án Donászi és Bene Sárszentmihály mellett az erdőben (nem messze Bene seregélyesi házától) lőgyakorlatot tartott, mert a Kincsesbányai Bányavállalat pénzszállítóját akarták kirabolni, és ki akarták próbálni, hogy a fegyvereik mennyire hatékonyak az autó karosszériája ellen. A közelben az Alba Regia Vadásztársaság nyolc vadásza hajtott madarakat, és meghallották a lövéseket. Ifjabb Tóth Tamás és Izsó László úgy döntöttek, hogy elzavarják az orvvadászokat, és a helyszínre siettek. Nem élték túl, mindkettejükkel végeztek.

Benéék elfogásához a vadászgyilkosság vezetett, ugyanis a tettesek ugyanazt a két fegyvert használták, mint a korábbi gyilkosságoknál. 1994. május 4-én reggel kommandósok kapták el őket. Donászi Aladár hat magánzárkában töltött év után 2001-ben borotvapengével felvágta saját nyaki ütőereit, és meghalt.

25 éve történt, a "skálás gyilkosság"

"Elvettünk tárgyat, álmot és életet"

Kollégánk, ma is körünkben dolgozik szerencsére ...
2007-ben Haltenberger Samu emlékplakettel tüntették ki.