Visszaindulunk az Árpád híd felé. Bosnyák tér, Thököly út, mindenütt ugyanaz a kép.
Fáradt, jámbor arcok, türelmes várakozás. A hírhedten modortalan pesti autósokat erre az estére polgártárssá varázsolta egy kormánydöntés.
Itt nincsenek nagyhangúak, nincsenek vádaskodók, áldozatok várják sorukat és sorsukat. Mi lesz még ezután...
- Miért nem intézkednek? - kérdezzük az egyik rendőrt. Nem lehet fel­menni a hídra.
- Megtettük, de újra eltorlaszolták az utat! - így a csendes válasz. - Most már nem érdekel bennünket az egész, ők választották meg a kormányt.
Kollégája azon dohog, hogy ez már tüntetés, amit kell jelenteni, igaz, egé­szíti ki az előbbi, az áremelést sem harangozták be. Ők még folytatnák, de mi már nem tudunk figyelni rájuk. Egy Trabant érkezik, kiderül, rossz a fűtése, és egy négy hónapos csecsemő van a kocsiban. Hogyan jut haza?
Az „úttorlaszoló" taxisok beszélgetéséből meg az derül ki, ha ilyen benzin­ár marad, autójuk ugyan lesz, de a családjukat szegényházba vihetik. De nem csak ők, majdnem mindenki. Most hol az igazság?
Persze a Parlamentnél. De hol a pénzügyminiszter, a kormányfő, és hol vannak a honatyák? Többségük nyilván édesdeden alszik, véli a mintegy ezer jelenlévő, akik elfoglalták az Országház lépcsőit.
A kormányfő kórházban, ezt is megemlítik. Valaki elkiáltja magát: - Nem mindegy, hogy itt van, vagy a Schulteisz operálja?
A pénzügyek felelőséért állítólag kocsi, de sokak szerint villamos ment, annyit késik, és egyébként is jobban illik hozzá, meg az nem is kerül többe.
Várjunk, hangzik el a felszólítás, mikor néhányan a hidegre és az éhségre hivatkozva már a sztrájktörésen gondolkodnak. Újabb mentő ötlet születik. In­duljon egy különítmény teáért, meleg ruháért, ennivalóért. Tényleg olyan ez, mint egy fronthelyzet. Taxisfeleségek tartják urukban a lelket. Valaki melegítést kér, de az asszonyok most nem értik a viccet. Itt van persze Krassó, az örök tilta­kozó is, de szerényen meghúzódik a szónok mellett. Mosolytalan tekintete mint­ha azt sugallaná: ugye, megmondtam...
Folytatódik a „szervezkedés". Kitalálják, el kell menni a Rózsadombra, a tizenkettedik kerületbe és Pasarétre, hogy dudáljanak ..egyet" az új és a régi hatalmasságoknak, akik - sokak szerint - egyformán felelősek a mostani helyze­tért, de ezen már kitör a vita, előjön, hogy ki hova tartozik, kockás vagy volános, budás, netán „független".
Ahogy ilyenkor, az igazán éles helyzetekben lenni szokott, valaki elkezdi énekelni a Himnuszt. A nemzeti ima dallama száll a tér fölött. Mindenki megáll, abbahagyja a vitát. Két percre jancsói vízióvá változik a színhely. Áhítatos tekin­tetek, elszánt arcok villannak fel a szabad taxijelzők fényében.
Elindulnak a szerkesztőség felé. Ők megegyeztek, hogy várnak, a végsőkig kitartanak. A kocsiban halkan szól egy dal. persze ismét Beatles, a gyönyörű Yesterday...
De ez már nem a „tegnap", mert közben éjfél lett, a mi „kirándulásunk" véget ért. Ettől a pillanattól kezdve Magyarországon ötvenkilenc forint egy liter szuperbenzin...


Galsai Dániel - Katona Horváth János

 Taxisblokád 1990. okt. 25-28

Fórum

Fotók