Így látták: Horváth Balázs Belügyminiszter

2005.10.24.

Erre a bizonyos három napra mindenki másként emlékszik. Attól függően, hogy a barikád melyik oldalán állt, mást és mást tart fontosnak, elmondandónak. Természetesen egy ilyen interjú célja nem lehet az objektív igazság feltárása. Ha egyáltalán létezik ilyesmi, csak annyi, hogy megismertessen az események egyik kulcsfigurájának véleményével. S azt sem szabad elfelejtenünk: az illető politikus, nyilvánvalóan politikai megfontolások is befolyásolják válaszait.
Horváth Balázs belügyminiszter abban a bizonyos három napban kétszere­sen is nehéz helyzetbe került. Egyrészt, mert a miniszterelnököt kellett helyette­sítenie, másrészt mint a belügyi tárca vezetője elsősorban volt felelős a rendért. Egyik oldalról a Parlament előtt tüntetők kitartásra biztatták őt, míg a másikról nemegyszer vádolták azzal, hogy határozatlanul és néha egymásnak is ellent­mondóan döntött.

- Nehéz napokat éltünk meg - emlékszik a miniszter. - Azt hiszem, 1945 óta, 1956-ot kivéve, ekkora társadalmi megrázkódtatás nem érte az országot. A kormány nem készült fel arra, hogy ilyen helyzeteket megoldjon. Nem is készül­hetett, már csak azért sem, mert a tennivalókat nem lehet elvi alapon megtervez­ni, megszervezni. Csak a gyakorlatban derülhet ki, hogy mi mit ér. Emlékszem az 1968-as franciaországi diáklázadásokra. A nagy praxissal rendelkező francia rendőrség kis híján széthullott. Egy rendszerváltozás után hat hónappal, egy ön­bizalmában megrokkant rendőrséget megörökölve, ilyen helyzetbe kerülünk. Amíg nem vált számomra nyilvánvalóvá, hogy a taxisokhoz csatlakoztak a gaz­dasági nehézségek miatt hátrányba került társadalmi csoportok egyes tagjai is, addig egyértelmű volt az elhatározásom: az ország törvényes rendjét minden kö­rülmény között fenn kell tartani. Amikor előttem világos lett az is, hogy külön­böző erők munkálkodnak a taxisokat mintegy maguk előtt tolva, akkor döntöt­tem: erőszakot nem lehet alkalmazni, annak ellenére, hogy a főváros kulcsfon­tosságú, stratégiai pontjainak megtisztítására nagyon pontos tervet dolgoztunk ki, és megfelelő erők is a rendelkezésünkre álltak. Ám ezeket nem használtuk fel, mert nem akartunk olyan konfrontációba keveredni, amelynek politikai fel­hangjai is lehetnek.

- Ez rendkívül sejtelmesen hangzik. Milyen politikai erőkre gondol?

- A helyzetet kínosan kényessé tette, hogy parlamenti politikai erők is megszólaltak. Utalhatok az SZDSZ és az MSZMP szórólapjaira, de a Parlament­ben is elhangzott, hogy ezek a pártok teljes egészében azonosulnak a demonstrá­cióval.

- Arra céloz, netán e pártok szervezték volna a történteket?

- Erről szó sincs. Arról beszéltem, hogy először nem tudtam, hogy politi­kai erók is állnak a tiltakozók mellé, ezért közöltem péntek délelőtt, hogy min­denféleképpen rendet kell csinálni. Amikor tisztává vált számomra, pénteken fél 12 felé, mi a helyzet, akkor rögtön leállítottam a rendőrséget. Azt mindenféle­képpen el akartuk kerülni, hogy politikai erők csapjanak össze a magyar rendőr­séggel. Véleményem szerint a gazdasági kérdések megoldását nem szabad ilyen formában az utcára kivinni. Ki kell dolgozni az érdekegyeztetés fórumait, me­chanizmusait.


- Szerencsére a rendőrség bevetése nélkül rendeződött a helyzet, s olyan kirívó atrocitás nem fordult elő a barikádok környékén, amely miatt be kellett volna avatkozni.

- Közel sem olyan rózsás a kép, mint ahogyan ezt gondolja. Sokkal több minden történt, mint amennyi napvilágra került. Sorra kaptuk a jelentéseket pél­dául arról, hogy inzultáltak embereket, mert az út mellett próbálták megkerülni a torlaszokat. Kaptunk információkat arról, hogy élő állatok hullottak el, egész szállítmányok mentek tönkre. Magyar állampolgárokat nem engedtek be az or­szágba. És még sorolhatnám hosszan. Ilyen körülmények között iszonytató fele­lősség nehezedett ránk. Én azt hiszem, remekül kiállta a kormány, a rendőrség és az egész magyar társadalom ezt a szakítópróbát.

- Azért nem mindenki ilyen elégedett. Jó néhány politológus sokkal rosz-szabb osztályzatot adott a kormány szereplésére.

- A politológusok és a jogászok minden bizonnyal még sokáig fogják ér­telmezni a történteket. Objektivitást várnánk el ezektől az elemzésektől.

- Szeretném az emlékezetébe idézni a brit Reuter hírügynökség elemzését, amely szintén meglehetősen kritikusan ítélte meg a kormány tevékenységét.

- Én nem értek egyet a Reuter értékelésével. S idézhetnék ellenpéldaként német hírügynökségeket, amelyek ugyanúgy látják a történteket, mint én.

- A bírálatok egy részét Önnek címezték, mondván, eleinte határozottan ragaszkodott ahhoz, hogy az árakon nem lehet változtatni, végül a kormány mé­gis beadta a derekát.

- Nem arról van szó, hogy a kormány vagy én meghátráltunk volna. Egy egészséges kompromisszum sokkal jobb, mint egy rossz győzelem. Az Érdek­egyeztető Tanács ülésén született megállapodást kiválónak tartom, mert társadal­mi konszenzussal sikerült elfogadtatni a liberalizációra irányuló gazdasági el­képzeléseinket. Mi arra számítottunk, hogy rendkívül komoly társadalmi ellen­állás lesz a programunkkal szemben. Hiszen ez iszonyú megrázkódtatásokat fog okozni. Egyesek elszegényednek majd, míg mások meggazdagodnak.

- Ön jónak tartja most ezt a megállapodást, ám pénteken még hajthatat­lannak tűnt.

- Mikor azt mondtuk, hogy nem, akkor azt mi nagyon komolyan gondol­tuk. Azért engedtünk az árból, mert cserébe kaptuk a legnagyobbat, amiért az egészet csináltuk, a gazdasági liberalizálás lehetőségét. A kormány azért nem akart engedni az árból, mert úgy gondolta, ha a későbbi liberalizálás miatt majd ismét fel kell emelni az árat, akkor, ahogy mondani szokták, kétszer kénytelen a ..balhét" elvinni. Most viszont elfogadta a társadalom, ha fölmegy a dollár, föl­megy az üzemanyagár.

- A kormányt többször vádolták meg azzal, szándékosan húzza az időt a tárgyalásokon csak azért, hátha eljön az a pillanat, amikor az emberek már nem tűrik tovább a blokádot, és a népharag elsodorja a taxisokat.

- Aki figyelte a tárgyalások menetét, az tudja, egyszer megállapodtunk. Csak akkor a taxisok nem tudták az ígéretüket megtartani. Másszor meg az utol­só pillanatban léptek vissza.

- Miként ítéli meg a sajtó, elsősorban a Televízió és a Rádió szerepét, hi­szen a gyakran pártviszályok kereszttüzében álló médiáknak óriási volt a hatása az eseményekre.

- Kétségtelen, lassan a „médiakráciába" jutunk. S ami az objektivitást il­leti, az természetes, ha egy demonstráció résztvevőit kérdezik meg, akkor azok azt felelik, egyetértenek az akció céljával, hiszen ezért vesznek részt benne. Ne­kem az nagyon furcsa, amikor ebbó'l a riporter azt a következtetést vonja le, hogy az egész társadalom a kormány ellen van.

- A legnagyobb hatású eszközt, a tv-híradót, azért kárhoztatják sokan, mert az Ön által említett módszerrel éppen az ellenkező következtetésre jutott.

- Én azt hiszem, a történtek tanulságait mindenkinek le kell vonnia. S azt sem szabad elfelejteni, amit a miniszterelnök úr mondott: nincsenek gyó'ztesek és vesztesek, de nyert az egész koalíciós kormány és az egész magyar társada­lom. Mert a gazdasági programunk logikáját sikerült elfogadtatni, és körvonala­zódott az érdekegyeztetés mechanizmusa. Egyébként újólag kiemelem: a rend-ó'rség jól vizsgázott. Mindvégig tárgyalt a demonstrálókkal, s ennek is köszönhető, hogy az élet normális menetét legalább a legalapvetőbb szinten fenn lehetett tartani.

Dési János

 


 

 Taxisblokád 1990. okt. 25-28

Fórum

Fotók

 

 

Megjegyzés:
A dokumentumokat, Szakonyi Péter:
BLOKÁD Avagy kocsisor Kelettől Nyugatig c. könyvéből vettük.
Ezúton is köszönet neki, és munkatársainak a munkáért!