Vasárnap országosan feloldották a tilalmat

2006.12.09.

TAXIS BLOKÁD 1990.10.25-28
MAGYAR NEMZET
1990.10.29

Vasárnap országosan feloldották a tilalmat.

 

Az MTI megyei tudósítóinak vasárnap reggeli gyorsjelentései arról adtak hírt, hogy az országban mindenütt feloldották a benzinblokádot, az éjszaka fo­lyamán és hajnalban megnyitották az útlezárásokat.
A városok belterületén meg­indult a tömegközlekedés, elindultak a helyi, sőt a távolsági autóbuszjáratok is, a kivezető utakon azonban még működnek az úgynevezett passzív blokádok, azaz a gépkocsivezetők a helyszínen maradtak. Mindenütt feszült várakozás, a tárgyalás eredményétől teszik függővé a további lépéseket.
Miskolcon járnak a villamosok és az autóbuszok, igaz, csökkentett járatok­kal, a zárásokon fél sávban mindenütt átengedik a járműveket. A rendőrség in­formációi szerint rendbontás sehol sem történt. Debrecenben 14 ponton szüntet­ték meg az úttorlaszt félszélességben, a város tehát gyakorlatilag átjárható, de mindenütt helyszínen maradtak a gépkocsivezetők, és segítenek a forgalom irá­nyításában. Pécsett is megszűnt vasárnap hajnalra a blokád, s Baranya vala­mennyi városában ugyanez a helyzet. Arra azonban készülnek, hogy amennyiben vasárnap este 6 óráig nem születik érdemi megállapodás, hétfőn minden eddiginél szigorúbb blokádot léptetnek életbe.
Pest megyében valamennyi Budapestről kivezető út járható, de 29 ponton a helyszínen vannak a gépkocsik. Veszprém belvárosában nyomtalanul eltűntek az elzárások, és a gépkocsivezetők helyüket tisztán, feltakarítva hagyták ott. A tömegközlekedés zavartalan. a kivezető utakon helyükön maradtak a gépkocsik, néhány helyen azonban a taxisokat magánfuvarozók váltották fel.
A blokád megszüntetésével néhány helyen nehezíti a forgalmat, hogy egyes autótulajdonosok - különösen a heves esőzés eleredése után - lezárva, gazdátlanul hagyták kocsijukat a torlaszban.

 Taxisblokád 1990. okt. 25-28

Fórum

Fotók