"Gyurcsány és Orbán távozása nem oldaná meg a problémákat"

2006.11.14.

Taxisblokád
Bár van hasonlóság a 16 év ezelőtti taxisblokád és a mostani tüntetéssorozta között, azért akadnak különbségek is – fogalmazott a Stopnak Gyulai Attila.

 

A Political Capital elemzője szerint utóbbi körbe az tartozik, hogy mások a szembenálló politikai erők, míg a közös nevező a két eseménysorozat között az elégedetlenség. Mind 1990-ben, mind pedig most olyan események zajlottak le, melyek a parlamentáris demokrácia határán voltak, sőt esetleg túl is mentek azon. Egy fontos különbségre azonban Gyulai felhívta a figyelmet: 1990-ben nem voltak zavargások. Mostanra a szakérő véleménye szerint egyébként megfordult a helyzet: a taxisblokád idején a gazdasági, míg most a politikai típusú tiltakozás került az előtérbe.

A taxisblokád után elhangzott parlamenti beszédek mindegyike az együttműködés és a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. Az október 23-át követő hétfőn azonban erről szó sem esett a Parlamentben. Az elemző szerint azonban korábban a nagyobbik ellenzéki párt kifejezte konstruktivitási szándékát. Gyulai e körbe sorolta, hogy egy Gyurcsány Ferenc nélküli MSZP-SZDSZ kabinettel együtt tudnának működni. Ugyanakkor Gyulai úgy vélte, hogy az október 23. és november 4. közötti időszak szimbolikusan terhelt, s ez is akadályozhatja az együttműködést.

Gyulai arról is szólt, hogy ebből a szembenállásból igazán egyik tábor sem tud profitálni. Ugyan a Fidesz jól mozgósít, de a fennálló – szimbolikus – konfliktusok elhalnak. Gyulai szerint például a népszavazási kezdeményezés annak a jele, hogy a nagyobbik ellenzéki párt ideológiai síkról szakpolitikai síkra akarja helyezni a vitát.

Persze az is kérdés, hogy a két nagy párt első emberének távozása segítene-e a konfliktusok feloldásában. Erről Gyulai úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc távozásával ugyan a Fidesz és az MSZP első számú posztja üresen marad, de nem szűnik meg. Az elemző szerint ráadásul a helyzetet bonyolítja, hogy ma már nem pártok, hanem miniszterelnökök választanak a szavazók. Az esetleges politikai közmegegyezésről Gyulai úgy vélekedett, hogy az egyenlő lenne a mostani helyzetben a nagykoalícióval, s egy ilyen konstelláció esetén – nemzetközi példák alapján – még inkább előretörnek a szélsőséges politikai erők. Ezért Gyulai úgy vélte, hogy a többosztatú politikai mezőben kell megtalálni a megoldást.

 

 Taxisblokád 1990. okt. 25-28

Fórum

Fotók