Ezzel a cikkel adós vagyok már vagy közel egy éve. Nem is bánom, hogy eddig nem született meg, mivel akkoriban amikor ez esedékes lett volna, nem is szólt volna másról, mint egy kamaszodó fiú lelkesedéséről. Most viszont már másról van szó, így örömmel mutatom be nektek AdamGyakot, ahogy a hallotaxiról megismerhettük.

Még tavaly kezdődött az egész sztori:

Megjelent a hallotaxi fórumán egy felhasználó, aki AdamGyak néven regisztrálta magát. A hozzászólásaiból valahogy kiéreztem némi félszegséget, olyan első szárnypróbálgatást. Arra gondoltam,hogy egy olyan kollégáról lehet szó, aki most ismerkedik az internet világával, álmomban sem gondoltam, hogy egy 16 éves fiúval van dolgunk, aki a szakmával szeretne megismerkedni.

Egy idő után emailben felvette velem a kapcsolatot és ott mindenre fény derült.

Ádám akkor 16 éves volt, és tele kifogyhatatlan kérdésekkel a taxizással kapcsolatban. Ami bevallom őszintén, néha nagyon fárasztó tudott lenni, de ez nem az ő hibája.
Hol fertőződött meg a srác ezzel az egésszel?

Az Őrs vezér téren!

Nyári munkát vállalt, hogy ezzel is elüsse az időt. Év közben egy igen erős, elismert iskolában tanul, több nyelvet beszél és minden olyan tulajdonsággal (is) rendelkezik, amit talán mi is szívesen viszontlátnánk gyermekinknél. A szülői tisztelet, kifejezetten jó humor (amit mostanában csillogtatott meg csak igazán, ezzel nálam igen nagyot lépett előre), a tenni akarás (ami néha némi erőszakoskodásba is átcsap…de hát istenem, hiszen még gyerek), és a céltudatosság.

Szóval visszatérnék arra a nyárra, amikor Ádám kapcsolatba került a szakmával. Az Őrs vezér téren mulatta - mint nyári melós - az időt és mivel igen barátkozó, beszélgetésbe elegyedett az ott drosztoló taxisokkal. Akik nem tudom miként fogadtak egy fiatal fiút, de egy biztos, azonnal Ő lett a taxisok kedvence, amikor elérkezett a Forma1 ideje. Na igen, sajna ránk nem jellemző, hogy idegen nyelveket beszélünk és Ádám, mint hirtelenjében kinevezett tolmács, igen jó szolgálatot tett az ott dolgozó kollégáknak, akik cserébe egyre jobban és jobban bevezették őt a taxisok titkos világába.

Ő meg éhezte az információt és csak kérdezett és kérdezett…

Majd év közben a suliban, az egyik órán (informatikán) felfigyelt arra, hogy tanára egy érdekes színvilággal rendelkező weblapot olvasgat. Amikor rákérdezett kiderült, hogy egy taxisokról szóló lapról van szó. Alig várta hogy hazaérjen és mint kiéhezett ragadozó az elejtett zsákmányára, úgy vetette rá magát és kiolvasta az elejétől a végéig.

Ekkor kerültem én is képbe. Felvette velem a kapcsolatot emailben és elkezdődött köztünk egy párbeszéd. Meglepő őszinteséggel mesélt magáról, betegségéről (sajnos születésekor történt egy sajnálatos esemény, ami az egész életére kihat), terveiről, szóval kiadta magát rendesen. Nem tudom, hogy ösztönösen érzett-e rá, vagy csak belenyúlt, de nálam egy gyerek ritkán tud úgy kérni, hogy az ne találjon meghallgatásra. Amikor arról számolt be, hogy minden vágya belülről is megismerkedni egy taxiközponttal, ezért már tett lépéseket is, de sajnos az a cég, akinek emailt küldött ezzel a kérésével, még válaszra sem méltatta (nem írom le a cég nevét, mert mint kiderült, egy technikai hiba volt az oka ennek a sajnálatos eseménynek), na akkor bennem megszólalt belül valami, eldöntöttem bejuttatom, még akkor is, ha ehhez cselhez kell folyamodnom.

Mivel én ekkor már a Főtaxinál dolgoztam, így kézenfekvő volt, hogy először hazai pályán próbálkozom. Az egyik tagdíjfizetés alkalmával megkerestem Fülöp Józsefet, aki készségesen fogadta az ötletemet, már mint hogy Ádám meglátogathassa a központot, de közölte, hogy ehhez azért Miklós engedélye is kell.

Nem tudom, de sajnos az eddigi tapasztalataim azt égették belém, hogy az emberek nem nagyon szeretnek jót cselekedni. Így ezért bebiztosításként még egy szövetségest szerettem volna ügyem mellé, és az egyik bowling verseny alkalmával megkörnyékezve Révi Zolit, kicsit félve adtam elő a kérésem, természetesen aljas módon hivatkozva Józsira, hogy ő már rábólintott. Nagyon örültem, amikor zökkenőmentesen vettem ezt az „akadályt” is, a legapróbb ellenvetés sem volt az elképzelésemmel kapcsolatban. Természetesen ő is azt javasolta, hogy kérjek azért engedélyt a Miklóstól (na ha valaki esetleg (főleg civilek) nem tudnák, Garamszegi Miklósról van szó, a Főtaxi vezérigazgatójáról).

Gyomromban kisebb gombóccal történt ez meg. Nagyon féltem az elutasítástól, hiszen közben Ádám minden nap itt izgult nekem messengeren, hogy mik a fejlemények.

Nagyon kellemesen csalódtam. Szinte elő sem tudtam adni a kérésem, Miklós maga ajánlotta fel, hogy örömmel venné, ha Ádám a Főtaxi központját tisztelné meg látogatásával, természetesen megfelelő fogadtatásban fogják részesíteni.

Nem tudom, hogy ennek a hírnek ki örült jobban, Ádám vagy én, de nagy kő esett le a szívemről. Hogy értsétek: Nagyon nem szeretek egy gyereknek (és Ádámot én még annak tekintettem…bár tudom, hogy egy kamasz ennél jobban nem rühell semmit) nem-et mondani.
Főleg, amikor az a gyerek ügyesen, szinte már megesketett rá, hogy én ezt elintézem neki:-)))

Közben még felmerült egy olyan szenvedély Ádám részéről, hogy ő gyűjt mindent, ami a taxizással, taxis cégekkel kapcsolatos. Innen jött az ötlet, hogy felveszem a kapcsolatot más cégekkel is, és kérek tőlük ilyen suvenírokat, amit mindig is tartanak maguknál. Naptár, egy-két kisebb ajándék, mint például toll meg hasonlók. A lényeg, hogy rajta legyen a cég logója.

Ez az akció számomra is hasznos volt. Hiszen nem nagyon bíztam abban, hogy kedvező fogadtatásra talál a kérésem, de amint előadtam mondandóm, örömmel fogadták és ők köszönték meg, hogy gondoltunk rájuk. Így azon a napon, amikor Ádám hivatalos volt a Főtaxi központjába, én még végigrohantam az összes céget, és begyűjtöttem a „kincseket”.

Ádámmal suli után találkoztam a Móricz Zsigmond körtéren. Jó volt látni, hogy mekkora örömet tudtam szerezni ezekkel a „taxis cuccokkal”, majd amikor kiörömködte magát, megindultunk a Kerepesi útra.

A terepet rendesen előkészítettem. Ügyelve arra, hogy Miklós bent legyen, Józsi ráérjen, és még Timivel (ő az egyik nappalos „1-eske”) is beszéltem, hogy ne érje őket váratlanul, hogy mi bekíváncsiskodunk a munkahelyükre.

---

A központban:

Megérkezve Miklós irodájában kezdtünk, aki azonnal megvendégelt minket egy ebéddel. Természetesen amint tomajer megtudta, hogy potya kaja van, önmagát meghazudtoló sebességgel érkezett meg ő is a Kerepesi útra.

Így már 3-an faggattuk Ádámot, akin végre némi zavartságot véltem felfedezni, ami végül is átcsapott meghatódottságba, hiszen nem is gondolta, hogy Miklós ennyire közvetlen lesz vele. Ebéd után megtekintettük az etikai szobát, a folyósón kiakasztott képeket, amik így, tárlatvezetés formájában még nekem is szolgáltak új információkkal.

Majd kis csapatunkat Józsira bízták és bementünk a diszpécserek-telefonosok izzasztójába.
Azon kaptam magam, hogy engem is lázba hozott, amit ott láttunk és tomajerrel megerősítve, már hárman bombáztuk Józsit kérdéseinkkel.

Majd Józsi bevezetett minket az irodájába és mindent elmesélt arról, hogy mi az ő munkája, és milyen technika segíti őt ebben. Íróasztal mögül lát minden egyes mozgást, ami a központban történik. Érdekes volt, és ha lenne erre lehetőség, egy ilyen látogatást minden kollégának ajánlanék, ezzel elejét véve a sok idétlen találgatásnak, ami kint az utcán folyik néha.

Ezek után lelátogattunk az URH szervizbe, ahol Ottóra lettünk bízva. Ottó nem fukarkodott a szavakkal és részletesen ismertette Ádámmal munkájuk legapróbb csínját is. Elmagyarázva neki olyan dolgokat, ami információk szintén az újdonságerejével hatottak még rám is. Itt tomajert volt kissé nehéz kordában tartani, mivel szakmabeli, a taxizás előtt ezen a terülten végezte tanulmányait és átcsapott nosztalgiázásba.

Én speciel egy udvarias, olyan 5 perces lerázós dologra számítottam (hiába na, aki sokszor megégeti magát, az egy idő után átmegy pesszimistába), de kellemesen csalódtam. Közel 2 órát töltöttünk a Kerepesi úti székházban. Távozásunk előtt, még Mikós meglepte Ádámot (több más apró ajándék mellett) egy jeggyel, a napokban megrendezésre kerülő focimérkőzésre, ahol a fanatikus taxisokkal együtt drukkolhatott a Magyar csapatnak. Elbeszélgetett vele a látottakról, kikérdezte a véleményét, benyomásait.

---

Szóval nem tudom, hogy Ádám mennyire volt elégedett (bár voltak erre utaló jelek, mint pl. fülig érő száj és az a pár 1000 mondat, ami ömlött belőle), de én nagyon örültem, hogy ez az egész ilyen jól sült el.

Kb. ennyi lett volna abban a cikkben, ha időben írom meg…na de azóta van folytatása a dolgoknak...

Hiába teltek el hónapok, Ádám lelkesedése csak nem akart múlni. Miklós gesztusát különböző viszont ajándékokkal (mint pl. ingyen foci jegyekkel…közel 100 db-bal) próbálta viszonozni és azzal a gyermeki rajongással beszélt az egészről, amiről így, csak egy gyerek tud áradozni.

Így érkeztünk el az idei nyárhoz. Ádám már a központlátogatás alkalmával fejébe vette, hogy, majd Ő lesz a Főtaxi leendő vezérigazgatója. Ez akkor még elég mosolyfakasztó ötlet volt számomra, de mostanára már csak az lehet Miklós szerencséje, hogy a konkurencia még túl fiatal ehhez:-)) Elszántságban nincs hiány.

Na és akkor a nyár. Ádám ismét hozzám fordult az ötletével: - Szeretnék a nyári szünetben a Főtaxi központjában dolgozni!!!

Az tanácsoltam neki, hogy írjon egy email-t Miklósnak, vázolja fel kérését, és bízza magát a jó szerencséjére.

Csengett a telefonom, Józsi volt a vonalban. Közölte, hogy Ádám írt Mikósnak egy levelet, amiben azt kérte, hogy dolgozhasson a központban és megkért arra, értesítsem Ádámot, hogy ennek semmi akadálya, fáradjon be a központba, hogy a szükséges papírmunkát megejtsék.

Azonnal hívtam Ádámot, aki a hír hallatán eszét vesztve kezdett el kiabálni örömében és észre sem vette, hogy azzal az erővel rám is tette a telefont. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem volt jó érzés hallani ezt az őszinte örömöt.

Na és hogy miért ma kerítettem sort ennek a cikknek a megírására?

Ma újabb vízválasztón lesz túl Ádám, ma ő a reklamás…szóval csőre kerül. Nem tudom ki intézte ezt így, de van egy olyan sejtésem, hogy nincs teljesen tudatában annak, hogy ezzel mekkora örömet szerzett egy olyan emberkének, akinek az életévé vált ez a szakma…

Szeretnék én is mindenkinek köszönetet mondani, aki a segítségemre volt, egy ilyen egyszerű, de annál nemesebb tett kivitelezésében:

Köszönöm!!!