Ez a legolcsóbb taxi Magyarországon?

2010.11.20.

 

FELJELENTÉS.

 

T. Hatóság!

Alulírott taxiszakma, feljelentést teszünk ismert tettesek ellen, akik előre megfontolt szándékkal, aljas indokból, sárbatiprást követnek el ellenünk.

Ez a legolcsóbb taxi Magyarországon?
Mit szól ehhez a konkurencia?

Azt, hogy:A kezdeményezés természetesen minden, személyszállításhoz kapcsolódó törvényt sért!!!

Verhetetlen árakon, kilométerenként 99 forintot felszámítva szállítja a fővárosban a nemrég indult Diák Fuvar Egyetem Szolgálat az éjszakai bárokból, szórakozóhelyekről hazafelé tartó spicces diákokat. A profi taxisok szerint ilyen viteldíjjal nem lehet jövedelmező a vállalkozás.

Budapesten a taxitársaságok átlagára telefonos rendelés esetén 210 forint körül mozog kilométerenként. Ezzel szemben az Interschool Kft. céges autói mindössze 99 forintot számolnak fel minden megtett kilométer után. Bár a hirdetésben saját céges autókat említ a szolgáltató, az Opten céginformációs adatbázisa szerint az Interschool Kft. nem rendelkezik saját autóflottával. Ezt próbautunk során az egyik sofőr is megerősítette.

Kérdésünkre, miszerint ki biztosítja az autót, a vezető elmondta: saját gépjárművel dolgozik. Az úgynevezett alapdíj 100 forinttal drágább a többi társasághoz viszonyítva (a kiszállási díj náluk 400 forint) de hosszabb út esetén a Diákfuvarral már mindenképp jól járhat egy bulizó egyetemi vagy főiskolai hallgató a fővárosban.

A szolgálat szórólapja szerint a szolgáltatás zártkörű egyetemi szolgáltatásnak minősül, ezért csak aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok számára érhető el. A szórólapon feltüntetett adatok alapján a szolgáltatás csütörtöktől szombatig érhető el este 8 és hajnali 6 óra között, valamint egész vasárnap este nyolc óráig. A Pénzcentrum.hu által megkérdezett egyik sofőr elmondása alapján a szolgálat 6 autóval büszkélkedhet, és véleménye szerint nagy igény mutatkozik a diákpénztárcához igazított szolgáltatásra, így várható a flotta bővítése.

Dióslaki Gábor a Budapest Taxi cégvezetője szerint amennyiben a gépjárművek tetején nincs elhelyezve a szabadjelzés tábla úgy illegálisan folytatnak taxi szolgáltatást. E mellett kiemelte, hogy ismerni kéne a társaság teljes üzleti modelljét, hogy következtetést lehessen levonni tevékenységéről. Az is elképzelhető véleménye szerint, hogy futárszolgálatként működve szállítják hús-vér csomagjaikat, ami az illegalitás határát súrolja. Dióslaki meglátása szerint azonban kizárt, hogy nyereségesen tudjon működni egy a jogszabályokat betartó hivatalos engedélyekkel rendelkező taxsitársaság ilyen alacsony díjszabással. (Korábban több taxiscég nyilatkozott úgy, hogy kilométerenként 140 forint alatt a személyfuvarozás az önköltséget sem fedezi. A szerk.)

A hirdetés szerint a zártkörű diákfuvarozási rendszert a budapesti egyetemek tartják fenn. Érdeklődtünk a Budapesti Corvinus Egyetemen valamint az Eötvös Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói önkormányzatánál, hogy halottak e már a szolgáltatásról, de válaszként mindkét esetben azt kaptuk, hogy a szolgáltatással mindezidáig nem találkoztak és nem kereste meg őket a Diák Fuvar sem.