Fegyvert nyomtak egy taxis fejéhez

2008.02.15.

Mit tehetnének a rendőrök?
3000 forintot zsákmányoltak a fegyveres rablók egy budapesti taxistól. Valentin napi meglepetés.

Attila, aki érthető okokból nem vállalta a fotózást, közel 1 éve taxizik és 3 hete lépett be a Főtaxihoz. Mivel február 14.-e Valentin nap, így este ő is hazafelé vette az irányt, hogy a beígért vacsorameghívást teljesítse kedvesével szemben, akinek a fényképe jól láthatóan még a kocsija műszerfalán is el van helyezve. Menet közben még megkérték arra, hogy vigyen haza egy márkásabb bort, hogy majd azzal is emeljék az este hangulatát. Több helyen is megállt, míg végül Zuglóban, az Egressy út végén található vegyeskereskedésben tudta mindazt beszerezni, amit szeretett volna. A boltból kilépve azt vette észre, hogy két fiatalember várakozik a kocsija mellett és amikor odalépett megkérdezték tőle, hogy vállalna-e egy fuvart az Amerikai útra. Ő igent mondott, mivel a megadott utca nem messze található attól a helytől, ahova ő is igyekezett. A két fiatalember hátul foglalt helyet és út közben kérésükre, a taxis elképzelésével ellentétesen, más útvonalon haladtak a megadott célállomás felé. Attila nem értette, hogy miért választják utasai a hosszabb utat, de amikor 3 hete belépett a Főtaxihoz, akkor az oktatáson külön kitértek erre a lehetőségre, hogy ilyenkor az utas kérésének kell eleget tenni, amennyiben az nem ütközik a KRESZ által előírt szabályokba.


A Mexikói úton haladtak az Erzsébet királyné útja felé, amikor az utasok jelezték egy kihalt, gyér utcai világítással rendelkező szakaszon, hogy itt nekik megfelel és álljon meg. Miután a taxisofőr ennek eleget tett, az egyik utasa fegyvert nyomott a fejéhez és az értékei átadására szólította fel. Kollégánk az egyik zsebéből előkotort némi aprót, megközelítőleg 3000 forintot, amivel a rablópáros futásnak eredt.

A hallotaxi.hu riporterének kérdésére, hogy miért nem riasztotta a kollégáit, vagy a rendőrséget, a következő választ adta:

- Új vagyok mint céges taxis és eszembe sem jutott hirtelen, hogy a kollégáktól kérjek segítséget. A rendőröket meg azért nem riasztottam, mert mit tudnának tenni?


Szerencsére sosem tudjuk meg, hogy miként végződött volna ez a történet, ha Attila nem adja át azt a pár forintot, hanem ellenáll, ezzel feleslegesen kockáztatva az életét. Így is épp elég lesz neki ezt feldolgozni lélekben. Reméljük sikerül.