Árpádházi szent-utcák

2007.09.29.

Három fővárosi közterületet nevezett el Árpád-házi szentekről a fővárosi önkormányzat; a közgyűlésen csak a szocialista frakció nem szavazott az új nevek mellett - tájékoztatott Szerdahelyi Csongor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodájának vezetője.

Az új neveket, amelyeket a Fővárosi Városképvédelmi Bizottság nem támogatott, az illetékes kerületek képviselői terjesztették be, a közgyűlés tagjai pedig a szocialista frakció kivételével csütörtökön megszavazták - közölte a sajtóiroda vezetője.

Az óbudai Szent Péter és Pál-templom előtti teret Árpád-házi Szent Erzsébet térré, a XVII. kerületi Rákoscsaba-újtelepen található Szent Erzsébet-plébániatemplom előtti teret Árpád-házi Szent Erzsébet parkká nyilvánították, míg a budai ciszterci Szent Imre-plébániatemplom vonzáskörzete a Gellért tértől a Karolina útig a Szentimreváros nevet kapta - áll a közleményben.

A kezdeményezés Seregély István nyugalmazott egri érsektől, a Szent Erzsébet Jubileumi Bizottság elnökétől származik, aki levélben kérte a polgármestereket, hogy nevezzenek el közterületeket a szent életű magyar királylány születésének nyolcszázadik évfordulója alkalmából.