Kötbér és nem létező táblák Ferihegyen

2006.12.11.

Menedzsment Fórum 2006.12.11
Az új közlekedési táblák megjelenése hatalmas felháborodást okozott a többi társaságnál. Ilyen típusú tába ugyanis nincs a KRESZ-ben, nézett utána a hallotaxi.hu internetes szaklap. Van külön tiltó tábla traktorokra, utánfutós járművekre, teherautókra, (mfor.hu montázs)   személyautókra, taxikra azonban nincs. Vagyis a BA szabálytalanul tette ki azokat.

A szabálytalanságok miatt 2,2 millió forint kötbérrel sújtja a Zóna Taxit a Budapest Airport Zrt. (BA). Mindeközben a BA megkérdőjelezhető eszközökkel igyekezett kiszorítani a reptér közeléből a többi társaságot: olyan tiltó táblákat helyezett ki, amelyeket nem ismer a KRESZ.

2,2 millió forint kötbért kell fizetnie a Zóna Service Konzorciumnak, mert nem teljesítette maradéktalanul a Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződésben foglaltakat. A hiányosságok között van többek között az, hogy a Zóna, amely augusztus közepén kezdte meg a szolgáltatást Ferihegyen, csak decemberre üzemelte be honlapját.

A kezdeti problémák után különösebben komoly utaspanasz nem volt - közölte Szollár Domokos, a BA szóvivője a távirati irodával. Hozzávetőleg tízezer utasonként merül fel egy-egy panasz, ami jó aránynak mondható - tette hozzá magyarázatképpen.

Persze az más kérdés, hogy a problémák hány százalékából lesz panasz. Amikor a Zóna Taxi elkezdte működését a reptéren, számos visszaélést követtek el, vagy nem tájékoztatták megfelelően az utasokat a taxisok.

A renitensektől megszabadultak

Nem volt például teljesen világos, hogy a Ferihegyről a belvárosba más tarifákkal szállít, mint a városból Ferihegyre - a társaság ugyanis csak azt vállalta hihetetlenül alacsony áron, hogy a reptérről beviszi az utasokat a városba. A visszaút már nem szerepelt a Zóna és a BA által megkötött szerződésben - ez a piaci ár felett van, figyelmeztett a többi társaság.

Emellett olyan rémtörténeteket is hallani lehetett, amelyek szerint a taxis nem volt hajlandó 3500 forintért elvinni az utasokat, mert - mint kifejtette - még a benzin is többe kerül. A BA próbavásárlásokkal is vizsgálta ezeket a túlkapásokat, a renitensekkel a Zóna fel is mondta az alvállakozói szerződését.

A taxitársaságnak egyébként a négy plusz egy évre kötött szerződés szerint egy éve van arra, hogy a problémákat megoldják. A szolgáltatás elindításakor számos gyermekbetegséggel küzdött a Zóna, így például csúcsidőben gyakran kellett sorbaállnia az utasoknak.