Valami nagy baj van a Taxi4-nél

2009.02.14.

Másra nem tudunk gondolni
Megdöbbentő telefonokat, személyes megkereséseket, plusz e-mailokat kapok Taxi4-es kollégáktól.

Taxi4!!!

Mit jelent nekem a Taxi4, mit tudok róla, mik a tapasztalataim?

Taxi4 a szememben egy tanoda, ami ugye anno úgy indult, hogy azok, akik nem ütik meg azt a mércét, hogy Tele5, Budások legyenek, azok mennek a tanodába (Ikariam=Akadémia) és majd ha már okos, tapasztalt taxisok lesznek, akkor mehetnek a „nagyok” közé.

Az elején nagyon sok jót hallottam róluk, így nem is éreztem késztetést, hogy a tarifa, illetve a tapasztalatlanság miatt piszkáljam őket itt a lapon. Most is az egyik e-mailben olvasottak hozták ki belőlem azt, hogy billentyűzetet ragadjak.

Na, de nem menjünk ennyire előre.

Szóval Taxi4.

Amennyiben ennél a cégnél dolgozó kollégáktól jött kérdés, kérés, azt (akaratlanul) mindig úgy kezeltem, mint amikor gyermek kérdez apjától. Segítettem őket, utat mutattam…még akkor is, amikor az egyik kolléga a IV. kerület Árpád utat kereste.

Majd jött a fordulópont, tomajer Taxi4-es lett. Többször beültem mellé a kocsiba dumálni és közben hallgattam a forgalmazást, a hangulatot, ami a csövön uralkodott.

Címállományban gyengus cégnek találtam, de kedvesek voltak a diszpécserek, a kollégák érezhetően jó hangulatban voltak.

Aztán a következő információm az volt, hogy olyanok kapnak teret az etikai bizottságban, akik eddig nem épp etikus viselkedésükkel hívták fel magukra a taxis szakma figyelmét.

Tomajer ekkor ki is lépett. Én nem értettem vele egyet, túl önérzetes cselekedettnek tartottam.

Majd jött az újabb hírértékű információ: Reif Zoli a Taxi4-nél.
Sokan ekkor (régi Tele5-ösök) temetni kezdték a Taxi4-t. Nem értettem velük egyet….bár az igaz, hogy Zoli nagyon az ellen van, hogy az információk áramoljanak…főleg taxisok között.



Ezen néha elvitázgattam vele, de semmi komoly nem volt ebből kifolyólag. Igaz, neki meggyőződése volt, hogy majd a Tele5 honlapján található fórum, ahová névvel, kóddal, vércsoporttal lehet regisztrálni, átveszi a hallotaxi megmondós szerepét, de ezen csak mosolyogni tudtam.

Na, de nehogy azt higgyétek, hogy eben a cikkben őt akarom sározni…nem, nem. Semmi bajom a Zolival. Ügyes gyerek, el tudja magát adni!

Folytatnám…

Telt-múlt az idő, majd szép lassan jöttek az infók, hogy a Taxi4 meglépte azt, amire most a Mini Mobil tulajdonosa nem hajlandó (nagyon helyesen), több vadásznak adott engedélyt, mint amennyi nyúl van. Tagdíj orientált lett.

Nem lepődtem meg, nem volt számomra ez hír, hiszen majdnem minden cég itt tart most.
Néha felröppennek olyan infók, hogy itt létszámstop, ott létszámstop…ezzel igen sok derűs percet okozva nekem, mert közben a másik csatornán meg érkeznek hozzám a hírek, hogy ez is belépett oda, meg az is…

De gondolom azoknak, akik valamelyest is képben vannak ezzel az egésszel, ezzel nem mondtam újat.

De most valami megváltozott. Azt nem tudom, hogy Horvát Pál cége(?) lépésének reakciójaként, vagy csak úgy hozzá nem értésből, de a Taxi4 is csökkentette a tarifáját.

Anno savaztuk a Taxi2000-t, mert frissítő áraival szerzett pár meleg pillanatot tagjainak, erre most itt vannak a hűsítő árak…sőt, mosolyt fagyasztóak.

A lízingek 50-100-170%-al nőttek, minden emelkedett és folyamatosan emelkedik. Az állami finanszírozású BKV folyamatosan emel (és milyen érdekes, nem látni több sétáló embert az elszegényedett lakosságból) , bevezették az éjszakai tarifát stb…stb…stb…

Mi meg csökkentünk.

Erről egy könyv címe jut eszembe:

Egy bolond százat csinál.

(Na erre most is a Taxi4 reklámja megy a rádióban…annyi pozitívum, hogy már nem az az irritáló luvnya visong, hogy ő mindent négyesben szeret…hogy legyen ebben része…azt kívánom!!!)

Na, szóval robbant a bomba, Taxi4 is csökkenti a tarifáját.

Itt picit elszabadult a pokol.

Ha valamit rosszul írok, akkor kérlek benneteket, hogy a cikk topikjában javítsatok ki!

FIGYELEM!

Senki, tetszik érteni(?), senki se kövesse el azt a hibát, hogy saját névvel írogat, mert az 100%, hogy retorzió fogja érni!!! Tudom, mert határozottan meg van tiltva, hogy bárki is a véleményét hangoztassa!

TILOS (a tagdíj fizetőknek) az URH-n (ezt még el is fogadom), magánban (mondjuk benzinkúton trécselve), TELEFONON, illetve, az egyik legnagyobb bűn(!), a hallotaxin negatívan minősíteni a vezetőség lépését!!!

…és, mint mindenhol, a TAXI4-nél is vannak besúgók, akik azt hiszik, hogy ettől ők lettek valakik (mondjuk ebben igazuk van, de azt nem írom le hogy mi) és futnak árulkodni.

Ja, a hallotaxi versenyt hirdet: Az, aki egy ilyen hírvivőt futás közben felrúg, egy vacsorára jó nálunk…aki erről képet is küld, az kap jogot a szerkesztőben, hogy cikkeket írjon!

Na szóval folytatnám!

A Taxi4-nél is bevezetik a Pos terminálos dolgot (ami nekem tetszik), és Pásztor úr az általánosban arról értesíti a kollégákat, hogy Ő ennek a bérleti díját, vagy havi díját, már nem tudom, mert a kolléga aki mesélte telefonban az idegtől beszélni is alig tudott – szóval Ő azt a havi 5 ezret félévig átvállalja.

Istenem, vannak még jó emberek, akik nem a taxisról akarnak még egy- még egy – még egy bőrt lehúzni….ja.

…és akkor a folytatás…mármint az általánosé.

5000 forinttal emelkedik a fuvarszervezői díj.

Hoppácska:-)))))


Ez az egyik, amitől még tapasztalt taxis is kiakad.

A másik. Maga az „új tarifa” bevezetésének a módja!

Ez az új tarifa nem is teljesen jó szó, mert ez eddig is benne volt az órában, ilyen taxis ijesztgetésként. 2009 –gazdasági válság, recesszió, meg amit akartok…és 184 Ft/km!!!

Nem elég a szerencsétleneknek, hogy a Főtaxi elvitte tőlük a Raiffeisen bankot, ezzel a címállomány jelentős részétől megfosztva őket, még tagdíj emelés + tarifa csökkentéssel is segítik a tagdíjfizetők munkáját…pontosabban nem is tagdíj ez, hanem ahogy a Pillangó büfében az egyik Taxi4-es fogalmazott: CSENDDÍJ


Az is megér egy misét, ahogy ezt általánosban közölték: DUDÁS ZOLTÁN és LENGYEL SÁNDOR inkorrekt módon vitte el a Raiffeisen-t.

Mit jelenthet ez?

Na, szóval…egyes információim szerint ezt azon a napon 15 órakor olvasták be először, közölve, hogy mindenkinek másnap 12 órára ki kell tennie az erről szóló matricákat és aki nem használja a 6-os tarifát, azzal azonnal szerződést bontanak.

Vagyis, 21 órát kapott erre a cég 300 (egyes információk szerint, közel 400) taxisa.

SŐT!!

Most tessék kapaszkodni…kanyar jön…

KÖTELES vagy minden utasodnak (akit eddig is vittél…szóval nem a plusz, az akció eredményezte közönségnek, hanem azoknak, akik eddig is veletek utaztak)…szóval KÖTELES vagy elmagyarázni, felhívni figyelmét az akcióra, törzsutas kártyát adni!!!

Szóval mondjuk a belvárosi Taxi4-eseknek, akiket épp elégé kiidegelt, hogy a Monte Carlo kaszinót droszthoz csatolták, ezzel az úgy nevezett buckalakóknak kedvezve, még az eddigi alacsony árból is engedniük kell és még el is kell magyarázni a kedvesnek…hiszen KÖTELESSÉGE…hogy most ez miért is van…

Hej, de elmagyaráznám én ezt… és főleg azt, hogy most ezt a kedvezményt ki is adja nekik és ezzel milyen kiesést eredményeznek az egyébként is hiányos költségvetésben.

…és itt jön az, ami miatt billentyűzetet ragadtam:

TILOS, a vezetőség eme lépését minősíteni!!!

Drága vezetőség, nem is kell ezt minősíteni…minősíti ez önmagát.

Minősíti a hozzáértést, a szakmai rálátást…szóval úgy az egészet…

…és akkor a végére megismételném a figyelmeztetést:

Senkit se ragadjon el annyira az indulat, hogy saját nevével reagáljon erre a cikkre, mert annak tuti céget kell váltania!!!...ami tegyük hozzá, talán még a javára is válna…