Reggeli kávé

2006.08.31.

Felpörögtek a taxisindulatok Ferihegyen
A vesztes a győztest, a győztes a vesztest vádolja
A szerződés több pontjának megsértését kéri számon a ferihegyi taxis tender egyik vesztese a nyertes konzorciumon és a Budapest Airport Zrt. (BA Zrt.) illetékesein.

 

A pályázaton alulmaradt társaság a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul és észrevételeit angol nyelven a repülőteret üzemeltető cég londoni központjába is el kívánja juttatni. A BA Zrt. és a tender győztes Zóna Service Konzorcium tagadja a vádakat, sőt, az érintett taxis társaság jogi lépéseket fontolgat.

 


Nemcsak cserélni, ki is kell dobni a taxamétereket

A taxamétereket is november 30-ig át kell alakítatni. Azonban a jelenleg használt VASE márkájú taxiórák elavultak, ezért cserére szorulnak, egy ilyen készülék ára jelenleg 100 ezer forint körüli. A négymillió forint alatti éves árbevételű vállalkozók alanyi áfamentesek, őket nem érinti az áfaváltozás miatti taxaméter átállítási pluszkiadás

 


Egy napon belül kirúgták a bepanaszolt taxisokat

Új ellenőrzési módszereket vezet be a ferihegyi taxitender győztesénél, a Zóna Taxinál a Budapest Airport Rt. - mondta el az InfoRádióban a repülőteret üzemeltető cég szóvivője. Egy éven belül nyomkövető is lesz az autókban.

 


Áremelések péntektől - Itt a horrorlista!

A 15 százalékos áfa-kulcs megszüntetésével, minden, eddig idesorolt termék ára emelkedik szeptember 1-jével, mivel 20 százalékos lesz a fogyasztási adó kulcsa. Emellett drágább lesz a vonat- és a buszjegy, továbbá a fogyasztási adó növekedése miatt az alkoholos italok és a dohánytermékek is drágulnak.

 


"Elkerülhető lett volna a szovjet beavatkozás 1956-ban"

A szovjet beavatkozás elkerülhető lett volna 1956-ban Magyarországon, ha a magyar kormány, a forradalmárok és az Egyesült Államok egyaránt belenyugodtak volna félmegoldásokba és követték volna a jó magyar közmondást: többet ésszel, mint erővel - foglalta össze új könyve egyik új gondolatát Charles Gati magyar származású amerikai történész-politológus.

 


A kormány megtalálta a vihar-ügy felelősét

Azonnali hatállyal felmentették beosztásából az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ügyeletét augusztus 20-án vezető szakembert. Ezt az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium közölte.

 


Egyre erősödik a magyar maffia

Egy brit biztonságpolitikai elemzés szerint megerősödtek a magyar maffiacsoportok, amelyek már a társadalom egészében kezdik éreztetni befolyásukat, tagjai beépülnek a gazdaságba és a politikába. Lapszemle.

 


Őrület! Megalázta a Viasat 3 a TV2-t

A magyar piacon hat éve jelen lévő Viasat 3 történetében először fordult elő, hogy egy teljes nap átlagában nagyobb közönségarányt ért el valamelyik nagy kereskedelmi csatornánál

 


Lilu nem felejt

Az ország tesztje újabb vizsga elé állítja a tévézőket. Vágó István a régi, ezúttal azonban nem Marsi Anikó áll mellette, Lilu lesz a társa. Ezúttal is több csoport vetélkedik, így titkárnők és nyomozók is próbára tehetik emlékezőképességüket. Ki hordott nyakkendőt a legutóbbi bejátszáson? Volt-e szobor a téren, az előbb látott képsoron?

 


Sajtóközlemény Zalatnay ügyben: visszatér a „Retro-Nagyi”

Zalatnay Sarolta (Cini) újrakezdése érdekében és jegyében 2006. június 10-én - 2007. október 17-ig szóló - kizárólagos szerződést írt alá a Del-Pro Kft-vel.

 


G-pont: az örömcentrum (18+)

A körülbelül másfél centiméter átmérőjű gombocska óriási erőket képes felszabadítani. Eddig is tudtuk, hogy intenzív örömökhöz tudja juttatni a nőt, de kiderült, hogy még fájdalmat is képes enyhíteni - feltéve, ha óvatosan bánunk a csípős ételekkel.

 


Csak 18 éven felülieknek! Annácska pornófilmje letölthető!

Kelemen Anna szeret provokálni, lételeme a feltűnősködés. Nemrég napvilágot látott pornócastingját is remek lehetőségnek fogta fel, hisz ahogy mondta, ő azok közé az ismert emberek közé tartozik, akinek a negatív reklám is jó reklám. Most ismét előkerült egy pikáns film, amelyben ő a főszereplő, ám ezt egyelőre nem hajlandó beismerni.