Movistar Katalán Rally 1. nap: Loeb, Sordo, Pons

2006.03.25.

Március 24.
Egy tragédia árnyékolta be a Katalán Rally elsõ versenynapját, szerencsétlen balesetben életét vesztette, Jörg Bastuck navigátor.

 

 Aaron Burkat-Jörg Bastuck 

A szerencsétlenség a nap második gyorsaságiján azután következett be, hogy az 54-es rajtszámú autóban az OMV Junior WRC-s Citroenjében a német Aaron Burkat-Jörg Bastuck kettõs leesett az útról. A páros az esés után sértetlenül szállt ki autójukból, a tragédia akkor következett be, amikor a navigátor nekilátott kicserélni az egyik sérült kereket, de az érkezõ versenyautó pilótája ugyanit vesztett el uralmát jármûve felett és elgázolta Bastuckot. A baleset folyamán súlyos sérüléseket szenvedõ versenyzõt mentõhelikopterrel azonnal kórházba szállítottak, de életét az orvosok már nem tudták megmenteni. A szervezõk kegyeleti okokból törlik a vasárnapi cél ünnepséget. Nyugodjon békében!

Az élet azonban a szomorú esemény után nem állt le, ahol fantasztikus napot tudhat maga mögött a Kronos csapata, hiszen autói, Loebbel az élen, a dobogó mindhárom fokát lefoglalták a Katalán Rally elsõ versenynapján. A nap elsõ felében a Fordok még nemhogy egyenrangú ellenfeleknek bizonyultak a Citroenek ellen, hanem Marcus Grönholm révén az elsõ helyet is magáénak érezhette Malcolm Wilson csapatfõnök. A hat gyorsaságiból álló versenynap elsõ felében Grönholm legyõzhetetlennek bizonyult, és értelemszerûen vezetett is a versenyben.

A második idõket rendre a világbajnoki címvédõ és az idei pontlista éllovasa Sebastien Loeb autózta, aki a nap második felében beleerõsített, és át is vette a vezetést. Igaz ehhez nagy szüksége volt Grönholm mûszaki hibájára is, akinek autójában a negyedik gyorsasági felénél hibásodott meg a turbófeltöltõ, és az elsõ helyrõl a nap végére a kilencedik helyre csúszott vissza. Mondják, a baj nem jár egyedül, hiszen az addig remekül teljesítõ Mikko Hirvonennek is ugyanitt ugyanezzel gyúlt meg a baja, ami a megbízhatóságáról elhíresült márkának nagy érvágás, bár mindketten versenyben maradtak.

 

 Martin Prokop, Fotó: eWRC.cz 



Az elsõ hely sorsa felõl így már nem maradt nyitva kérdés, azt a tavalyi verseny gyõztese, Sebastien Loeb vette magához. Érdekes párharcnak ígérkezett Loeb két spanyol csapattársának, Daniel Sordónak és Xavi Ponsnak a külön mérkõzése. Kettejük párharcának elsõ napi gyõztese a zöldfülû Dani Sordo lett, aki végig gyorsabb volt tapasztaltabb honfitársánál, de Ponsnak sincs oka szomorkodni, hiszen a harmadik hely is szépen csillog odahaza! A dobogós helyezetteket egy nagyon komoly hármas boly követi, melyben közel azonos idõvel áll a negyedik helyen a korábbi világbajnok Petter Solberg, az ötödik, a BSA-hoz visszatérõ, Alex Bengue, és a napot a hatodik helyen befejezõ, a csehek Skodáját terelgetõ Jan Kopecky. Solberg és Kopecky közt egy nap után 10 másodperc a differencia. A hetedik-nyolcadik helyre a Subaru két ifjú fegyvere, Stéphane Sarazzin és Chris Atkinson futott be.

Érdekes és a Citroen számára, itt is, hízelgõ eredmény születte a Juniorok közt, ahol Kris Mekke balesete után a csehek üdvöskéje, Martin Prokop vezeti a versenyt C2-esével. Prokopnak a hátrelévõ két napon fél perces elõnyét kell beosztani a Renault Clioval versenyzõ belga Casier Bernd, és a másik Citroenes francia Pressac elõtt. Remekül szerepel a szlovák színekben induló ifj. Béres József is, aki az elsõ nap után a legjobb Suzukisként az ötödik helyet szerezte meg.

Movistar Katalán Rally, az 1. nap után:

1. Sebastien Loeb - Kronos Citroen Xsara WRC 1:16.07,0
2. Daniel Sordo - Kronos Citroen Xsara WRC +27,3
3. Xavi Pons - Kronos Citroen Xsara WRC +1.01,5
4. Petter Solberg - Subaru Impreza WRC +1.25,6
5. Alex Bengue - BSA Peugeot 307 WRC +1.32,6
6. Jan Kopecky - Skoda Fabia WRC +1.36,0
7. Stephane Sarazzin - Subaru Impreza WRC +1.50,4
8. Chris Atkinson - Subaru Impreza WRC 05 +2.25,5
9. Francois Duval - First Skoda Fabia WRC +2.32,3
10. Marcus Grönholm - Ford Focus WRC +2.33,6
11. Manfred Stohl - OMV Peugeot 307 WRC +2.54,9
12. Matthew Wilson - Stobart Ford Focus WRC +4.22,4
13. Andreas Aigner - Red Bull Skoda Fabia WRC +4.51,7
14. Mikko Hirvonen - Ford Focus WRC +5.08,5
15. Gilles Panizzi - Red Bull Skoda Fabia WRC

Forrás: rallysport.hu