Mély fájdalommal tudatjuk

2008.01.21.

Meghalt a szeretet
Igaz, már lassan egy hónap is eltel a karácsonyi ünnepek óta, de talán az aktualitását egész évben magával hordozza az a tény, hogy az emberekben kezd kihűlni az emberség, a segíteni akarás. Szinte hihetetlen, hogy 2007-ben Magyarország fővárosában 1 (azaz egy)…



… ételosztás lebonyolítása zajlott az arra rászorulók részére. Igaz, ez a szám már 1996 óta rendszeresen évről-évre csökkent, de talán most érkeztünk el oda, hogy akár a feledés homályába is veszhet.

Szerencsére egy Segélyszervezet 2 taxis szakmához közeli cég szponzorálásával most sem felejtkezett meg a rászorultakról, és 3 napon keresztül, naponta közel 800 adag ételt osztottak szét, a gyermekeknek idén is szaloncukorral kedveskedve, hiszen talán ők azok, akik ezt a helyzetet a legjobban megsínylik.

Az Immo Szerviz Kft. és a Főtaxi Zrt. igazgatója, Garamszegi Miklós döbbenettel és fájdalommal értesült a szervezőktől arról a sajnálatos hírről, hogy idén nincs több ehhez hasonló rendezvény a fővárosban. Számára érthetetlen, hogy azok az emberek, akiknek erre lehetőségük van, és eddig szponzoráltak is ilyen megmozdulást, most miért fordultak el az elesett, sokszor önhibájukon kívül nincstelenné vált emberektől, így, a szeretet ünnepe közeledtével.



Hallotaxi: Összesen hány adag étel kiosztására került sor?
Garamszegi: Idén is háromnapos rendezvény volt és a három nap alatt több mint 2400 adag ételt osztottunk ki.


Hallotaxi: Megítélésed szerint hány adag elégítette volna ki az éhező emberek igényét.
Garamszegi: Pontos számot ne várj tőlem, de ennél jóval több, talán 3x 4x ennyi.


Hallotaxi: Miben különbözött az idei év az előzőkhöz képest?
Garamszegi: Annyiban, hogy tavaly tudtunk a végén még plusz adagokat adni elvitelre, de idén komoly szervező munkát jelentet az éhes emberek között a rend fenntartása, mivel az egész városból idejöttek az emberek egy tál meleg ételért és pár kedves szóért.


Hallotaxi: Talán most a legaktuálisabb a következő kérdés. Jövőre is tervezitek ennek az ételosztásnak a megszervezését?
Garamszegi: Amennyiben a lehetőségeink engedik, akkor feltétlen

Hallotaxi: Köszönjük





Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkáját többféle módon is segítheti, aki úgy érzi, hogy van erre lehetősége!

Pénzbeli adományozás:

Legegyszerűbb módja, hogy pénzbeli adományát eljuttatja számlaszámunkra:
OTP Bank Rt.: 11705008-20464565

Bankszámlával nem rendelkező adományozóink kérésére csekket (készpénz-átutalási megbízást) küldünk. Kéjük, munkaidőben hívja a 1/208-5584-es telefonszámot, vagy küldjön e-mailt az  segelyszervezet@segelyszervezet.hu  címre.
Amennyiben adományát konkrét segélyprogramra szánja, kérjük, hogy az átutalás, illetve a csekk "közlemény" rovatában jelölje meg azt!

FONTOS TUDNIVALÓ, HOGY A MAGYAR ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ SZERVEZET, EZÉRT AZ ÖN ADOMÁNYA LEVONHATÓ A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJÁBÓL. AHHOZ, HOGY MI EHHEZ A MEGFELELŐ IGAZOLÁSOKAT KIADHASSUK, FELTÉTLENÜL SZÜKSÉGÜNK VAN AZ ADÓAZONOSÍTÓ JELÉRE, ILLETVE CÉGEK ESETÉBEN AZ ADÓSZÁMRA! EZT SZINTÉN AZ ÁTUTALÁSNÁL A "MEGJEGYZÉS" ROVATBAN KELL FELTÜNTETNI.