Megújúlt a Tele 5 Taxi honlapja

2006.05.29.

Ikerhonlapok születtek
Ahogy a Buda Taxi, úgy a Tele5 Taxi is egy új frissebb weboldallal büszkélkedhet. Mivel a szóban forgó mindkét taxitársaságot ugyanazon cég, pontosabban a BUDA Kft. üzemelteti, így nem feltétlenül szempont, hogy az interneten is teljesen egyedi oldallal jelenjenek meg.

Ennek értelmében a két oldal, mind pozitívumok, mind negatívumok terén megegyezik. Mindösszesen annyi különbséget vél a látogató felfedezni, amennyit a két társaság gépkocsijait szemlélve is jól látni. Vagyis a Buda Taxi helyett a Tele5 Taxi felirat szerepel a hozzá tartozó megfelelő elérhetőségekkel, illetve míg a Buda Taxi esetében a piros szín, itt helyette a zöld szín dominál, ahogy a társaság gépjárművein is.

Az oldalak tartalmát összevetve sem találunk igazi különbséget, tehát a két társaság ugyanazon tarifákkal és feltételekkel vállalja szolgáltatásait, így elvileg nem érhet minket meglepetés, ha valamely oknál fogva a - mondhatni - testvér társaság szolgáltatásait vesszük igénybe.

Az új weboldalaknak köszönhetően most könnyebben felfedezhetőek a két társaság közös vonásai, ez a korábbi oldalaknál könnyen elkerülhette az ügyfelek figyelmét, bár a hasonlóság már akkor is szembetűnő volt.

Reméljük a jövőben mindkét társaság részéről további pozitív változásoknak lehetünk szemtanúi.

sgabe