Magyar rallycsapat tevetarhonyát készít Afrikában

2007.01.14.

Hamarosan itt a világ első tevetarhonyája!
Szombaton startol a Lucullus BT rallycsapata a Budapest-Bamako futamon.

A magyar konyha utazó nagykövetei

2007. január 13-án, reggel 8 órakor rajtol a Budapest-Bamako futamon Magyarország legnagyobb ínyencklubjának rallycsapata, a TarhonyaRally Racing Team. A tervek szerint a békési Barna Ádám-Barna Tibor testvérpáros mintegy 8000 kilométert tesz meg útja során: átszelik fél Európát, majd a Gibraltári-szoroson átkelve nekivágnak Marokkó, Mauritánia és Mali sivatagainak.
A TarhonyaRally Racing Team célja, hogy egy ősi, közép-ázsiai eredetű, elsősorban hosszas utakon fogyasztott étel, a tarhonya XXI. századi létjogosultságát bebizonyítsa. Mindezeken túl céljuk folytatni a Lucullus BT által az Északi-sark meghódításakor megkezdett hagyományt: a magyar konyha utazó nagyköveteiként tanúbizonyságot tenni arról, hogy a hazai vendégszeretet extrém körülmények között is fenntartható. Ennek demonstrálásaként a két száguldó gourmet a mauritániai Noaukchott-ban, a futam legnehezebb szakaszának az előestéjén elkészíti a világ első tevetarhonyáját, amivel az egész mezőnyt megvendégelik. Bamako elérését követően pedig ellátogatnak egy faluba, ahol segélycsomagokat osztanak szét, majd vendégül látják a lakosokat tarhonyával.

A csapatról és a felszerelésről

Barna Ádám 32 éves, szakács, üzletvezető. 1974. szeptember 28-án született Békéscsabán. Számos országban fordult meg azzal a céllal, hogy a nemzetközi gasztronómia fogásait elsajátítsa. 2005-ben tette le a szakács mestervizsgát, amelyre Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács készítette fel. Családja hagyományát folytatva 1996-től kezdődően a Bélmegyeri Vadászházban dolgozik, amelynek 2002 óta az üzletvezetője. Ádámot felesége és két gyermeke - kislánya és kisfia - várja haza az afrikai kalandból.

Barna Tibor, 26 éves, báros. 1980. június 1-én született, Békésen. Több évet élt Kanadában, két évet töltött a Karib-térségben és a Földközi-tengeren, ahol luxushajókon dolgozott mixerként. Jelenleg Budapesten a Spoon Café-ban bárosként dolgozik.

A TarhonyaRally Racing Team egy 1991-es évjáratú Toyota Corolla 4wd típusú járgánnyal vág neki az útnak. A jármű hengerűrtartalma 1587cm3, teljesítménye 74kw/ 108 LE. Benzinnel megy, fogyasztása átlagosan 8l/100 km. Mivel a tank csak 45 liter űrtartalmú, ezért 3 benzines kannát kell a csapatnak magával szállítania. A járgány önsúlya 1180 kg, 420 kg tarhonya szállítására lenne alkalmas. A csapat 2 db 50 literes vasbográcsot visz magával, amelyekben összesen 200 főre elegendő mennyiségű tarhonyát lehet megfőzni.