KÖZLEMÉNY: Közmű-munkákkal kezdődik az útfelújítások első üteme

2006.02.15.

Idén is folytatódik a kormányzati forrásokkal megduplázott fővárosi útfelújítási program. A tavaly felújított 80 kilométer után, idén ennek két és félszerese, 200 kilométernyi út újul meg. A felújítási program első ütemében 34 útszakaszt újítanak fel. A kivitelezők folyamatosan veszik át az építési területeket, de a forgalomzavaró munkák nagy része csak kedvező időjárás esetén indul, előreláthatóan két hét múlva. A hideg időben is elvégezhető közműjavítási munkák azonban februárban is zajlanak.

Az útfelújítások többsége egyben közműfelújítást is jelent, amely egyes útszakaszokon már elkezdődött. A közmű- és az útfelújítások komoly forgalomkorlátozással járnak együtt, ezért a szakemberek 5 szakaszra osztották a felújításokat annak érdekében, hogy fokozatosan és csak a város egy-egy részét terheljék. A közműmunkákat és az útfelújításokat összehangoltan és fokozott tempóban végzik, hogy a Budapesten élők és közlekedők számára minél kevesebb kellemetlenséggel járjon.

A jelenlegi hideg, télies időre való tekintettel, várhatóan március elején indulnak az útfelújítások azon a 34 útvonalon, ahol a közbeszerzési eljárások már lezajlottak. Néhány helyszínen már elindultak a közműfelújítási munkák, így a Pesti alsó rakparton és a Bem rakparton már dolgoznak az elavult közművek kicserélésén. Ezen kívül közműmunkák folynak a XII. kerületben az Istenhegyi úton és a III. kerületben a Nánási úton is.

Az első ütemben - többek között - megújul a Budaörsi út, a Pesti út külső szakasza, a Cinkotai út, az M3-as egy szakasza, a 6-os út bevezető szakasza és a Nagytétényi út teljes hosszában. Az első ütemben felújított utakat a tervek szerint május végéig adják vissza a forgalomnak.

A második ütem várhatóan április elejétől június végéig fog tartani. Ezek a felújítások nem érintik a közműmunkálatokat, illetve a 2-es metró rekonstrukciója miatt szükséges útfelújítások tartoznak még ebbe a körbe. Megújul többek között a Csalogány utca, a Krisztina krt., a Pusztaszeri út és a Hidegkúti út is. A legjelentősebb forgalomkorlátozással járó további ütemek július elején, az iskolai szünidő és a szabadságolások idején kezdődnek.

(Főpolgármesteri Hivatal Sajtóiroda)

Közmű- és útfelújítások első üteme:

I. ker. Bem rakpart (Jégverem utca - Margit híd)

közmű is

I. ker. Lánchíd utca (Ybl Miklós tér - Clark Ádám tér)

közmű is

II. ker. Nagykovácsi út (Hűvösvölgyi út - Budapest határ)

közmű is

III. ker. Nánási út (Pók utca - Kalászi utca)

közmű is

III. ker. Palicsi utca (Kadosa utca - Monostori út)

 

III. ker. Sújtás utca (Záhony utca - Keled utca)

 

IV. ker. Váci út (Árpád út - Fóti út)

közmű is

IX. ker. Gyáli út (Illatos út - Ecseri út - Nagyvárad tér - Könyves K. körút)

 

IX. ker. Soroksári út (Boráros tér - Tinódi utca)

 

IX. ker. Távíró utca (Távíró köz - Üllői út)

 

V. ker. Pesti alsó rakpart (Szabadság híd - Margit híd)

közmű is

XI. ker. Balatoni út (Egér út - kerület határ)

 

XI. ker. Budaörsi út (Budapest határ - Beregszászi út)

 

XII. ker. Istenhegyi út (Kékgolyó utca - Költő utca)

közmű is

XIII. ker. Újpesti alsó rakpart (Margit híd - Dráva utca)

közmű is

XIV. ker. M3-as bevezető szakasza (Hungária krt. - kerület határ)

 

XIX. ker. Baross utca (Ady Endre út - Pannónia utca)

 

XIX. ker. Pozsony utca (Méta utca - Csiky utca)

közmű is

XV. ker. Harsányi Kálmán utca (Székely Elek utca - Visonta utca)

 

XV. ker. Székely Elek út (Harsányi K. utca - Károlyi Sándor utca)

 

XVII. ker. Cinkotai út (Rákosligeti határút - Gyöngytyúk utca)

 

XVII. ker. Gyöngytyúk utca (Cinkotai utca - Liszt Ferenc utca)

 

XVII. ker. Pesti út (Zrínyi utca - Budapest határ)

közmű is

XXII. ker. 6-os számú főút (Vilmos utca - Budapest határ)

 

XXII. ker. Bányalég utca (Nagytétényi út - Chinoin gyár)

 

XXII. ker. Falka utca (Árpád utca - Arany János utca)

 

XXII. ker. Ferenc utca (Mező utca - Pannónia utca)

 

XXII. ker. Hittérítő utca (Tegzes utca - Vincellér út)

 

XXII. ker. Minta utca (Dózsa György - út - Nagytétényi út)

 

XXII. ker. Nagytétényi út (Tóth József utca - Bp. határ)

közmű is

XXII. ker. Szakiskola utca (Ezüstgaras utca - Barackos utca)

 

XXII. ker. Tegzes utca (Tordai utca - Hittérítő utca)

 

XXII. ker. Temető utca (Tóth József utca - Mező utca)

 

XXII. ker. Tordai út (Ady Endre út - Tegzes utca)

 


Közlemények rovat felhasználási feltételei:

  • A közlemény szövegét a info@hallotaxi.hu címre küld el. Pontos névvel és egy visszahívható telefonszámmal mellékelve.
  • A közleményedet változtatás nélkül közöljük, amennyiben nem sérti a közerkölcsöt, és mások személyiségi jogait.
  • Legkésőbb a hozzánk való érkezéstől számított 24 órán belül elhelyezzük a közleményedet, az oldal közlemények rovatában.
  • Egyéni taxisok, érdekvédelmi szervezetek, fuvarszervező vállalkozások, taxitársaságok közleményeit mennyiségi korlát nélkül megjelentetjük. (kivéve, ha azok a saját vállalkozásuk FUVAR kapacitását reklámozzák. Ezek kereskedelmi reklámnak minősülnek) 
  • Havonta 1 közleményt fogadunk kereskedelmi felhasználóktól. Kivételes esetben többet, erről a szerkesztőség dönt.
  • A hallotaxi.hu közlemények rovata nem kereskedelmi reklám felület a szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy ha egy közleményt kereskedelmi reklámnak ítél ne közölje azt. Taxisoknak nyújtott árkedvezmények nem minősülnek ennek. 
  • A hallotaxi.hu minden felelősséget kizár a megjelenített közleményekkel kapcsolatban.