Kék halál a Vistán

2007.01.19.

NetCafé
Nem hazudott a Microsoft, amikor az otthoni felhasználóknak szánt Windows Vista későbbi megjelenésének okairól beszélt. Azt mondta, hogy a hardvergyártók nem tudnak felkészülni az operációs rendszer megjelenésére. Ezt mi is igazolni tudjuk, ugyanis feltelepítettük egy számítógépre a Windows Vista Ultimate verzióját, és a Microsoft által késznek mondott rendszer úgy összeomlott, hogy öröm volt nézni.
index Tech-tudomány

A Vista teljes verzióját még december elején kaptuk, amikor a Microsoft nagyjából egy raklapnyit osztott szét belőle újságíróknak. Telepítése előtt megpróbáltunk megtenni minden lehetséges óvintézkedést, nehogy rossz gépre kerüljön a rendszer. Ehhez a legjobb eszköz a Vista Upgrade Advisor, amely nemcsak azt méri fel, hogy az adott számítógép tudja-e majd futtatni a Vistát, hanem még olyan apróságokra is felhívja a figyelmet, hogy telepítés után a hangkártya gyártójának a weboldalán keressük meg a szükséges drivereket. Az általunk használt céges gép október elején még egész erős irodai konfigurációnak számított 1 gigabájt rammal, 150 gigabájtos merevlemezzel, és alaplapi GeForce 6100-as videokártyával. A tanácsadó program kizárólag zöld pipákat mutatott, ezért a Dokumentumok mappa lementése után formáztuk a lemezt.

A telepítés ugyanolyan gyorsan zajlott, mint eddig, tehát fél óra elteltével már a fájljaimat pakolgattam vissza a megfelelő mappákba. Pontosabban pakolgattam volna, ha a nyolcszáz dokumentum, négyezer kép és három gigabájtnyi családi videó felmásolásába a Vista nem fagyott volna bele. Nem tudom, első alkalommal mi történt, a második próbálkozásnál azonban kiderült, hogy a képek feltöltése közben a Vista belső keresője a mappáim leindexelésével küszködött, és ezzel úgy leterhelte a rendszert, hogy ismét lefagyott. A végén inkább már magam indítottam el az indexelést, és csak apránként végeztem el veszélyes fájlmásolásokat.

Persze a fenti probléma semmi ahhoz képest, ami ezután következett. Mivel a munkahelyi gépemre telepítettem a Vistát, hogy a mindennapi használat során jól megismerhessem, természetesen a Vistán kezdtem el dolgozni. Ez reggel kilenctől egészen tízig tartott, amikor egyszer csak olyan súlyos dolog történt, hogy lepörgött előttem eddig életem az első DOS 5.0 felmásolásától a legfrissebb Ubuntu Linux telepítéséig. Elmentetlen cikkem helyén a képernyőn teljesen szabványos kék halál jelent meg.

Ennek ellenére kitartóan folytattam a munkát a vistás gépen, percenként mentettem, óránként újraindítottam. Két nap elteltével már csak röhögtem a kék halálon, és minden reggeli kávézás azzal telt el, hogy a Reliability and Performance nevű szoftverrel megnéztem a gépem osztályzatát. Ez a beépített segédeszköz ugyanis minden egyes hibát megjegyez, és 24 óránként kiad egy osztályzatot a rendszerről. Ez azért volt érdekes, mert első nap 10 pontból alig több mint 6 pontot kaptam, és néhány nap alatt az osztályzatom 4,62-re csökkent. Mindez azon a számítógépen történt, amelyre a Microsoft egyik segédprogramja kifejezetten javasolta a Vista telepítését, sőt azzal csábítgatott, hogy az Aero kezelőfelület is simán fut majd.

A telepítést követő harmadik napon azonban lefagyott az arcom, és majdnem nagyon durván leszámoltam a teljesen ártalmatlan hardverrel. Egyszer csak ugyanis megjelent a jobb alsó sarokban egy vidám kis buborék, és azt írta, hogy a Windows éppen aktiválja magát az interneten. Mire odaért az egérmutató, már végzett, örökre odaláncolta magát egy számítógéphez, amelyen nem képes jól futni.

Ezzel az aktiválással érdemes óvatosan bánni, mert nagyon sunyin oldotta meg a Microsoft. Kizárólag a telepítés elején lehet beállítani, hogy automatikusan aktiválja-e magát a rendszer, ezen utólag nem lehet változtatni. A Microsoft persze a "Mi az aktiválás?" menüpont legutolsó lábjegyzetében közli, hogy a Vista 3 nap után aktiválja magát, de erre nem kattintottam rá, hiszen mindenki tudja, mi az aktiválás. Egy éve másról sem szól a Windows telepítése körüli hercehurca. Viszont ha 30 napig aktiválás nélkül lehet használni a Vistát, akkor minek 3 nap után automatikusan aktiválni? Könnyen előfordulhat, hogy három nap alatt nem jön elő egy súlyos probléma.

A titokzatos harmadik fél
Állítólag a Windows hibáinak jelentős részéről nem a Microsoft tehet, hanem a drivereket és az egyéb programokat gyártó szoftvercégek, és azt is mindenképpen tudni kell, hogy amikor a kipróbáláshoz használt számítógépet októberben leszállították, a Windows XP alatt hasonló hibákat produkált: állandóan fagyott. A gépet azonban egyetlen bios-frissítéssel megjavították, és a Vista telepítését megelőző két hónapban egyetlen egyszer sem (értsd: kereken 0 alkalommal) fagyott le, nem lassult, semmilyen hibát nem produkált. Magyarán megjavították, tökéletesen működőképes számítógép volt.

Vista alatt azonban újra fagyott. Ebből talán azt a következtetést lehet levonni, hogy sem az Update Advisor jó tanácsai, sem a gép korábbi megbízhatósága alapján nem érdemes abban bízni, hogy a Windows Vista rendben fut majd. A Vista újratelepítése után annyit javult a helyzet, hogy első nap háromszor kék halálba fagyott, viszont a Reliability and Performance ezt teljesen figyelmen kívül hagyta, és tízes osztályzatot osztott ki, mintha mi sem történt volna.

Lehet, hogy a Microsoft operációs rendszere tele van vadonatúj fejlesztésekkel, de ezt is csak emberek írták, és néhány alapvető probléma ugyanúgy megmaradt. A felhasználó szemszögéből pedig teljesen mindegy, hogy a Mirosoft vagy a driverek fejlesztői hibáznak-e - ha a rendszer fagy, akkor rossz. Talán újabb driverekkel majd megszűnik a probléma, meglátjuk.

Hamarosan arról is beszámolunk, hogy a hivatalos terméktámogatás segítségével át lehet-e vinni az OEM licencű Windows Vistát a működésképtelen gépről egy másikra. Az OEM licenc problémás eset ilyen szempontból, mert egyetlen számítógépen engedélyezi az aktiválást, és a hivatalos álláspont szerint az operációs rendszernek örökre ahhoz a géphez kell tartoznia. Mivel a Microsoft csak január 30-tól, a Vista fogyasztói változatának hivatalos megjelenésétől nyújt támogatás ehhez a verzióhoz, addig kipróbáljuk az Ubuntu Linuxot.
Majd kiderül, hogy hiányzik-e a Vista.

Tóth Balázs

Forrás: