Kassán óvatosan taxizzon!

2009.06.20.

Semmitmondó cím, de tanulságos cikk!
Tíz taxiból hiányzott a normáknak megfelelő taxaméter, négy esetben pedig helytelenül volt elhelyezve, az utas menet közben nem láthatta a kilométerek számát és a fuvardíj összegét. A rendőrség egy forgalmi engedélyt is elkobozott, mivel a jármű tulajdonosa nem tudta felmutatni a gépkocsi technikai állapotára vonatkozó okmányokat. Ugyancsak fény derült arra, hogy némelyik taxis feketén dolgozik.

Taxisokat ellenőriztek a városi rendőrség munkatársai. A június 3-án, 12-én és 15-én végrehajtott razzia eredményeit a közlekedésügyi minisztériumba küldték.

A rendőrök az engedélyeket, a gépkocsik állapotát, valamint a taxisofőrök képzettségét ellenőrizték. Jól látható helyen ki kell függeszteni a fuvardíjakat - ez huszonhét taxiból hiányzott, a „taxi“ felirat öt gépkocsi első ajtaján nem volt feltüntetve. Slavomír Pavelčák, a városi rendőrség főparancsnokának helyettese elmondta, a társaság telefonszáma öt esetben hiányzott a járművekről, míg a kötelező poroltó és vontatókötél tizenhét kocsiban nem volt ott. Egy sofőr egyáltalán nem kapcsolta be a taxamétert.

Tíz taxiból hiányzott a normáknak megfelelő taxaméter, négy esetben pedig helytelenül volt elhelyezve, az utas menet közben nem láthatta a kilométerek számát és a fuvardíj összegét. Többen szabálytalanul használták a járművek tetején elhelyezendő táblákat. A törvény alapján ugyanis ha a taxi nem szállít utast és szabad a jármű, a tetőn elhelyezett táblának világítania kell. Ha a taxi foglalt, vagy éppen az utasért megy, kötelező kikapcsolni a világítást. Ennek tizenegy taxisofőr nem tett eleget. Két autón egyáltalán nem volt tábla.

A rendőrség egy forgalmi engedélyt is elkobozott, mivel a jármű tulajdonosa nem tudta felmutatni a gépkocsi technikai állapotára vonatkozó okmányokat. Ugyancsak fény derült arra, hogy némelyik taxis feketén dolgozik. Kilenc esetben hiányzott a vállalkozói engedély. Négy sofőrnek hiányzott a rendszeres orvosi vizsgálatról szóló papírja, háromnál a kötelező pszichológiai tesztek eredményei. A törvények alapján 15 napot kaptak a taxisok a hiányosságok kiküszöbölésére. Ha ez nem történik meg a kiszabott határidőn belül, a rendőrség eljárást kezdeményez ellenük.