Július 1-től változások a nyomdai előállítású nyugta, számla nyomtatványokkal kapcsolatban

2007.06.18.

Július 1-től megszűnik a 2007. január 1. előtt legyártott nyugta és számla nyomtatványok forgalmazhatósága; azok csak 2007. december 31-ig használhatók fel. A 2007. január 1-jét megelőzően előállított és nyilvántartásba vett nyomtatványokat a felhasználóknak 2007. december 31. napjával le kell zárni. A fel nem használt bizonylatokat az előállítóknak, az értékesítőknek és a felhasználóknak - utólag is ellenőrizhető módon, bizonylattal alátámasztottan, a rájuk vonatkozó selejtezési szabályoknak megfelelően - 2008. január 31-ig kell selejtezni.

A változást az év elején hatályba lépett pénzügyminisztériumi rendelet [25/2006. (X. 27.)] írja elő. E szerint a számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosítása valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazása kizárólag az állami adóhatóság által a nyomtatvány előállítója részére kijelölt sorszámtartományba illeszkedő nyomtatott sorszám alkalmazásával, annak egyszeri felhasználásával állítható elő. A sorszámtartományt az adózó írásos kérelmére az APEH jelöli ki. Az APEH a nyomtatvány-előállítók részére kijelölt sorszámtartományokat honlapján rendszeresen, nyomtatvány-előállítónként, bizonylat-fajtánként, időszakonkénti bontásban közzéteszi.

Ha valaki 2007. június 30. után vásárol olyan nyugtát, vagy számlát, amelyet 2007. január 1-jét megelőzően állítottak elő, azon túl, hogy megsérti a PM rendelet előírásait, az a bizonylat már nem minősül adóigazgatási azonosításra alkalmasnak, így szabályos bizonylatként nem használható fel. Az idei évben megvásárolt nyomtatványok esetében a nyomtatványt beszerző adózó az erről szóló számlából tudhatja meg, hogy a nyomtatványt mikor állították elő.
A PM rendelet szerint ugyanis 2007 első félévében a nyomtatványértékesítésről kiállított számlán a forgalmazó köteles volt feltüntetni a bizonylat előállításának idejét (év) is.

Bizonyos eseteket azonban nem érint a július 1-jével hatályba lépő változás. Azaz nem kell az APEH-tól sorszámtartományt kérni az elsősorban szolgáltatás igénybevételére feljogosító jegyek, belépők előállításához, ha azon előre nyomtatottan szerepelnek a kibocsátó adatai, még akkor sem, ha egyébként tartalmuk alapján alkalmasak a kézzel kiállított nyugta funkciójának betöltésére is. Ugyancsak mentesül a változás alól a vizitdíj, kórházi napidíj nyomtatványok előállítása, mivel ezek nem tartoznak az Áfa törvény tárgyi hatálya alá eső szolgáltatások közé. Nem érinti a változás azokat a nyomtatványokat sem, amelyeket a felhasználó (jogszabályi előírás vagy saját döntése alapján) szigorú számadás alá von (pl. CMR fuvarokmány, szállítólevél, felvásárlási jegy, belső bizonylatok stb.). Természetesen ezeket a nyomtatványokat is el kell látni sorszámmal, de ezt nem az APEH jelöli ki, így pl. ezen nyomtatványokról nem kell a nyomtatványforgalmazóknak az APEH felé adatot sem szolgáltatnia.



Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közleménye a számla, egyszerűsített számla, nyugta nyomtatványokkal kapcsolatos változásokról

A számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet (továbbiakban: R.) 25/2006. (X. 27.) PM rendelettel megállapított, 2007. január 1-jétől hatályos 1/A. §-a előírja, hogy a R. 1. § (1) bekezdésében megjelölt bizonylatok kizárólag az állami adóhatóság által a nyomtatvány előállítója részére kijelölt sorszámtartományba illeszkedő nyomtatott sorszám alkalmazásával, annak egyszeri felhasználásával állíthatók elő. A sorszámtartományt az állami adóhatóság az adóalany írásos kérelmére (továbbiakban: kérelem) jelöli ki.
A R. 1. § (1) bekezdése alá az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. (Áfa) törvény 13. § (1) bekezdés 16., 17., 20. pontjaiban meghatározott számla, egyszerűsített számla és nyugta nyomtatványok tartoznak.
A R. 1/B. § (1) és (2) bekezdései szerint az állami adóhatóság a nyomtatvány-előállítók részére kijelölt sorszámtartományokat honlapján rendszeresen, nyomtatvány-előállítónként, bizonylat-fajtánként, időszakonkénti bontásban közzéteszi.

A változásokból fakadó kötelezettségek könnyebb elsajátítása érdekében az alábbiakról tájékoztatjuk az adózókat.

1. A 2007. január 1. előtt legyártott nyugta és számla nyomtatványok forgalmazhatósága megszűnik 2007. július 1-től és azok csak 2007. december 31-ig használhatók fel.

A 2007. január 1-jét megelőzően előállított és nyilvántartásba vett nyomtatványokat a felhasználóknak 2007. december 31. napjával le kell zárni. A fel nem használt bizonylatokat az előállítóknak, az értékesítőknek és a felhasználóknak - utólag is ellenőrizhető módon, bizonylattal alátámasztottan, a rájuk vonatkozó selejtezési szabályoknak megfelelően - 2008. január 31-ig selejtezni kell.
Célszerű a nyomtatványok beszerzése során a fentiek figyelembe vétele, mert e rendelkezések megsértése esetén a nyomtatvány (pl. a 2007. június 30. után vásárolt, 2007. január 1-jét megelőzően előállított nyugta, számla) nem minősül adóigazgatási azonosításra alkalmasnak, így szabályos bizonylatként nem használható fel.

A 2007-ben beszerzett nyomtatványoknál a nyomtatványt beszerző adózó a beszerzésről szóló számlából tudhatja meg, hogy a nyomtatvány mely évben került előállításra. A 25/2006. (X. 27.) PM rendelet. 2. § (3) bekezdése szerint ugyanis 2007. első félévében a nyomtatványértékesítésről kiállított számlában a nyomtatvány értékesítője a R. 1. § (2) bekezdésében tárgyalt adatokon túl a nyomtatvány előállításának évét is köteles feltüntetni a számlában.A nyomtatvány gyártási évének beazonosításához a 4. pont alatt ismertetett APEH nyilvántartás is segítséget nyújt az adózók számára.

2. Nem kell az APEH-tól sorszámtartományt kérni az alábbi esetekben:

A nyugta funkcióját is betöltő, de elsősorban szolgáltatás igénybevételére feljogosító jegyek, belépők [R. 1. § (6) bekezdésében szabályozott nyomtatványok, pl. parkolójegy, belépőjegy, uszoda-és strandbelépő, vagy színházjegy, vonat-, hajó-, kisvasútjegy stb.] előállításához, ha azon előre nyomtatottan szerepelnek a kibocsátó adatai, még akkor sem, ha egyébként tartalmuk alapján alkalmasak a kézzel kiállított nyugta funkciójának betöltésére is.
E nyomtatványok zárt rendszerű elszámoltathatóságát szigorú számadás alá vonással, illetve a tőpéldányokon keresztüli hiánytalan elszámolássalbiztosítani kell.

A vizitdíj, kórházi napidíj bizonylatolására alkalmas nyomtatványok előállításához, mivel a vizitdíj, kórházi napidíj sajátos jogi szabályozása miatt nem minősül szolgáltatásnyújtás ellenértékének, így nem tartozik az Áfa törvény tárgyi hatálya alá, ezért az ezt dokumentáló bizonylat sem tartozik az Áfa törvényben tárgyalt bizonylatok körébe.

Az Áfa törvény fentebb hivatkozott jogszabályhelyei alá nem tartozó nyomtatványok előállításához, melyeket a felhasználó (jogszabályi előírás vagy saját döntése alapján) szigorú számadás alá von (pl. CMR fuvarokmány, szállítólevél, felvásárlási jegy, belső bizonylatok stb.).

Természetesen a felsorolt nyomtatványokat is el kell látni sorszámmal, de ezeket nem az APEH jelöli ki, így pl. ezen nyomtatványokról nem kell a nyomtatványforgalmazóknak az APEH felé adatot sem szolgáltatnia.

3. Fontos, hogy továbbra is az APEH határoz meg sorszámot minden, az Áfa törvényben meghatározott tartalmi elemeket tartalmazó számla (egyszerűsített számla) nyomtatvány nyomdai előállításához, tehát a kibocsátó adózó adatait előre nyomtatottan tartalmazó számlához is.

4. Az APEHhonlapján (a www.apeh.hu / adatbázisok lekérdezése / nyomdai sorszámintervallumok”címszó alatt) hozzáférhető az APEH által kijelölt sorszámtartományok nyilvántartása. Az adatbázisban a lekérdezés a nyomtatvány-előállító neve, a bizonylat fajtája, és a bizonylat sorszáma szerint lehetséges.