Illegális Hungaroring?

2006.08.05.

Élőben a városból [Matyi]
Bár már elég rég feltűnt, mégis csak most írok a Hungaroringről, mert épp aktuális. Huszonegy év alatt ugyanis senkinek nem jutott eszébe egy elég egyszerű tábla, amihez nem kéne milliárdos nagyságrendű pályázatot kiírni.

Ugyanis jelenleg mi a helyzet? Ha egy tudatlan külföldi megérkezik fővárosunk határába, akkor csak olyan zöld előrejelző táblákkal találkozhat, ahol azt mutatják, hogy merre kell menni, ha az M3-as autópályára akar kikeveredni. De sehol egy kiegészítő tábla, hogy "Hungaroring". Mennyivel egyszerűbb lenne azok számára a tájékozódás, akik nem ismerik Budapestet, ha ezt a táblát kéne követniük. Mondjuk azt sem viszik nagyon túlzásba, hogy az M3-ast mutassák, de vessen magára, aki az M1-M7 irányából akar esetleg a város másik felén lévő M3-hoz kijutni.
Persze pár év múlva már lesz M0-s autóút, amin keresztül valamivel egyszerűbb lesz egy német Forma-1-es rajongónak eljutnia a Hungaroringre, de addig még két ilyen nagydíj lesz.
Na és akkor sem hiszem, hogy az M1-M0 találkozásnál foglalkoznának a reklámozással.
Persze már sokkal kevesebben mennek ki a Hungaroringre, mint a 80-as, 90-es években, hiszen akkor meg sem lehetett mozdulni a városban. Ma már semmi rendkívüli dugót nem okoz ez az esemény.
Pénteken egyébként elindultam az Erzsébet híd felől, mert kiváncsi voltam hogy melyik útvonalon vezet ki a városból az M3-as tábla.
Már az is érdekes, hogy a Budaörsin a Petőfi híd felé mutatja az M3-at, de ha valaki mégis az Erzsébet híd felé indul el, akkor a budai hídfő előtt hipp-hopp mégis csak van egy tábla, ahol "3, M3" kiírással lehet találkozni. Aztán innentől egy szép, hosszú utat kell végigautózni, hogy végül a hőn áhított M3-as kivezetőjére rábukkanjon a kedves autós. Ugyanis Kossuth Lajos utca - Rákóczi út - Baross tér - Thököly út - Csömöri út - Nyírpalota út - Szentmihályi út úvonalon kell végig vergődni. Persze közben van, hogy kilométereken keresztül semmi tábla, tehát vakon megy a szerencsétlen Forma-1-es rajongó. A Thököly - Hungária kereszteződés után ugyanis a következő tábla csak a Nyírpalota úton van. Addig ha nem térképpel a szélvédőn közlekedik az autós, akkor vakon vezet, és bízik abban, hogy nem rontott el semmit útközben.
Persze lehet azt mondani erre, hogy kekeckedek, és ha valaki ki akar jutni a Hungaroringre, akkor vegyen térképet, nézze meg, hogy hol van Mogyoród. Igen, ez is igaz, csak szerintem egy ilyen pályát nem ártana azért reklámozni. Mert ennél van aztán rosszabb útvonal is, ha például valaki a 3-as út felől akar kijutni a pályára, ugye a jó kis Veres Péter úton...
Miért van az, hogy a cseheknél tábla hegyek vannak, ahol mutatják, hogy hol is van a pálya, és nálunk ezt miért nem tudták 21 év alatt megcsinálni? Vagy csak az a lényeg, hogy a sok Forma-1 függő megvegye a jegyet, aztán onnantól úgy jut ki, ahogy akar, ki nem sz...ja le. Aztán utána meg ócsón vehet kolbászt, meg itókát, utána meg jusson haza ahogy akar... a lényeg a nyereség (tényleg, volt már nyereséges a Hungaroring?), meg hogy a szervezők zsebe szép dundi legyen. A többi meg kit érdekel? Mit pattog itt a Mátyási is, hogy kitáblázni...

[Matyi]