Futamelőzetes - San Marinó-i Nagydíj

2006.04.20.

Második szezonnyitó
Háromhetes szünet után a hétvégén kezdetét veszi a Forma-1 európai szezonja, amelyhez az egy évvel ezelőtti helyzethez kísértetiesen hasonló módon ismét azzal a céllal érkezik a mezőny, hogy legyőzze az első három futamon verhetetetlen Renault-t.

Csak most kezdődik igazán a szezon - tartja magát a mondás a hektikus tengerentúli futamok után hazaérkező Forma-1 európai idénynyitójáról, amelyre hagyományos módon idén is az olaszországi Imolában kerül sor. Az öreg kontinens első nagydíját az F-1-es tradíció azért tartja vízválasztónak, mert az istállók a kezdeti hajtás ekkor élesítik autóikon az év első jelentős újításait - nem egyszer alaposan felborítva az első versenyeken kialakult erőviszonyokat.

Egyetlen csapat kivételével a résztvevők az idén is ezt szeretnék elérni: egy jelentős ugrással vagy a korábbi nehézségek kiküszöbölésével kitörni a szezon elején kiharcolt pozíciójukból, és feljebb kapaszkodni a rajtrácson. 2006-ben eddig mindössze egy istállónak sikerült nagydíjat nyernie: a Renault-nak, a legnagyobb kihívók így azzal a nem titkolt céllal érkeznek Imolába, hogy megszakítsák a villámrajtot vevő bajnokcsapat elsöprő lendületét.

Erre két gárda pályázik számottevő eséllyel. Az egyik az a McLaren, amely egy évvel ezelőtt hasonló helyzetben készült San Marinóra, mi több, Kimi Räikkönen vezette is a futamot, amíg egyik féltengelye meg nem adta magát. A wokingi csapat végül több győzelmet aratott a Renault-nál, ám ez kevés volt hátránya ledolgozásához - ami épp olyan kiválóan mutatja, hogy Imola amolyan "utolsó esélyt" jelent az üldözőbolynak, mint a Ferrari 2003-as példája. Három éve Michael Schumacher a katasztrofális rajt után ezen a futamon állt először a dobogó tetejére, és az épp időben magára találó Ferrari volánjánál az évad végén meg is szerezte hatodik világbajnoki címét.

A Scuderia idén is erre készül nagy fogadkozások közepette, amit többek között az is indokol, hogy hazai pályán versenyezhet. Ez részben a többi istállóra is igaz, hiszen a logisztikai rémálomnak számító tengerentúli nagydíjak után mostantól mind a személyzetnek, mind a felszerelésnek kisebb utat kell megtennie a főhadiszállástól a versenypályáig, ráadásul az együttesek először használhatják ki a mobil vendéglátó egységeket, irodákat és műhelyeket magukba foglaló motorhome-jaik nyújtotta előnyöket.

A San Marinó-i Nagydíjat megelőző háromhetes szünetet kihasználva természetesen minden csapat a tesztpályák felé vette az irányt. Először a Paul Ricard és Vallelunga volt a gyakorlás helyszíne, míg a múlt héten tíz istálló Barcelonában, a Midland pedig otthon, Silverstone-ban készült. A legszorgalmasabb gárdák a Renault közvetlen üldözői voltak: a Honda 6742, a Ferrari 5887, a McLaren 4838 km-t tett meg, míg a Renault 4483 km-t szánt felkészülésre, amivel a BMW és a Toyota mögött ötödik a rangsorban.

Rázós kövek

A harmincezer lelket számláló miniköztársaság, San Marino nagydíjára a tőle mintegy száz kilométerre fekvő Imola versenypályáján kerül sor, amelyről sokaknak még ma is elsősorban Aytron Senna és Roland Ratzenberger tizenkét évvel ezelőtti tragédiája jut eszébe. A szomorú emlékek ellenére Imola a kiváló hangulatnak és a festői, dimbes-dombos, ligetes környezetnek köszönhetően közkedvelt helyszín.