Ezt nem fogod elhinni

2005.12.05.

No comment
Néhány pihent agyú fickó három éve megalapította a Charles Darwin díjat. Ezt kizárólag posztumusz ítélik oda azoknak a legkülönbözőbb módon elhalálozott nyomorultaknak, akik utolsó cselekedetükkel igazolták Darwin evolúciós elméletét, amiszerint az ember igenis a majomtól származik, ugyanakkor nagy jót cselekedtek, hogy halálukkal megszűnt génállományuk terjedésének veszélye.

Az első nyertesnek 1994-ben ítélték oda a díjat. Egy amerikai férfi kapta, aki egy pohár ingyen szóda reményében addig rángatta a Coca-Cola automatát, míg az végül ráborult és agyonütötte. És ez még a jobbik eset, mert itt ő lett az áldozata. Nálunk az ólomgyűjtők Pörölybödön addig rángatták a fénysorompót működtető akkumulátort, míg vonatszerencsétlenség lett belőle.
Az 1995-ös győztes viszont igazán vállalkozó kedvű férfiú lehetett, nyugodjék békében. A sebesség volt a mániája, ezért beszerzett egy gyorsítórakétát, ami a Jumbo Jetek felszállását segíti, réerősítette az autójára, és a nevadai sivatagban kipróbálta. A halála előtti pillanatokban valószínűleg ráébredt, hogy a rakétát csak bekapcsolni lehet, ki már nem, emiatt aztán körülbelül 480 kilométeres sebességgel szétkenődött a Sziklás hegység oldalán...

Az 1996-os Darwin díjra tíz-egynéhányan pályázhattak, s a nemzetközi Net-zsűri döntött végül a győztesről, ám érdemes megemlítenünk valamennyi jelöltet, hátha mégiscsak elgondolkodnak a természettudósok, akik a majommal közös ősről beszcsak, de tagadják a közvetlen rokonságot.
Eséllyel indulhatott a versenyen az a férfi, aki exbarátnője kocsijának ablakát akarta betörni pisztolyával, ám közben elsült a fegyver és agyonlőlle magát. Honfitársa viszont úgy kívánta megszerelni furcsa hangokat adó mezőgazdasági járművét, hogy befeküdt alá és megkérte a barátját, induljon el vele. Holttestét igen nehéz volt azonosítani.

Az a torontoi férfi pedig, aki 23. emeleti lakásának erkélyén akarta a kihelyezett madáretetőt megtisztítani, könnyen felismerhető volt a kezében szorongatott madáreledelről. Más kérdés, hogy a fejében nem sok maradt. Hasonló módon járt az az ügyvéd, aki egy irodaház 24. emeletén a hozzá beosztott joghallgatóknak kívánta demonstrálni a panoráma üvegablak törésbiztonságát - amiért a készítők garanciát vállalnak - és ezért teljes lendülettel nekirohant. Zuhanás közben valószínűleg megfogadta magában, hogy soha többet nem hisz egyetlen mesterembernek sem.

Diétázni veszélyes dolog, könnyen végzetessé válhat. De a Darwin-díjra jelölt bloomburgi férfi önként fogta magát diétára: módszere szerint csak babot és káposztát fogyasztott. Ez még nem lett volna baj, de egy kétszer két méteres helyiségben aludt, és éjszakára becsukta az ablakot. Reggelre gázmérgezésben meghalt. Két gyilkos is jelöltként szerepel a listán. Mindkettőjüket villamosszékbe küldték, ám végül kegyelemből életfogytiglant kaptak. Hiába, végzetük utolérte őket: az egyik a tévét próbálta megjavítani a cellában a fém vécécsészén ülve, a másik a házilag barkácsolt fejhallgatót, de mindketten halálos áramütést szenvedtek. Ugyancsak így járt az a horgász, aki egy drót segítségével áramot vezetett a horgásztóba, hogy halakat fogjon, ám megcsúszott a parton és beleesett a vízbe. A többi pecás alaposan meglepődött, mikor a holtteste fennakadta horgukon.

Komoly esélyes a Darwin-díjra az a St. Louise-i bolti tolvaj, aki úgy akart kolbászt lopni egy boltból, hogy egy darabban lenyelte a torkába. Kihúznia azonban már nem sikerült, és mire a mentősöknek sikerült eltávolítaniuk a csaknem húszcentis kolbászt a torkából, már késő volt. Az állatvédők bizonyára kárörvendően hallják annak a kaliforniai vadásznak az esetét, aki lelőtte a felette lévő sziklán álló szarvast. Az pedig pont ráesett és agyonütötte, bosszút állva "gyilkosán".

És egy eset Texasból: helyi hajléktalanok rézkábeleket akartak lopni, ami úgy tűnik, odakint is bevett szokás, ám ezúttal a feszültség alatt lévő vezetéket szemelték ki maguknak, s ennek végzetes következményei lettek.
Nos, mint láthatjuk, jelöltek vannak bőven. A Darwin-díjat végül egy petárdás férfi nyerte meg, aki úgy szerette volna megtréfálni barátait egy házibulin, hogy a szájába vette a petárdát. Ami annak rendje és módja szerint fel is robbant, nem sokat hagyva a szerencsétlen fickó fejéből.