Éjszakai járat múzeumról múzeumra

2007.06.23.

Országosan mintegy ezerháromszáz program várja a közönséget országszerte ma estétől holnap hajnalig az idei Múzeumok éjszakáján. Az öt éve életre hívott rendezvényt mindig az esztendő leghosszabb napjához, Szent Iván ünnepéhez legközelebb eső szombat éjszaka rendezik meg.

 
Tavaly több mint kétszázezren voltak kíváncsiak az egyre nép­szerűbb rendezvényre. Az idén tovább bővült a programok sora, több ki­sebb telepü­lés is csat­la­kozott a kezdeményezéshez (Fotó: Németh András Péter)

A nagyszabású eseménysorozaton Budapesten hatvan, vidéken pedig csaknem száz helyszínt kereshetnek fel az érdeklődők. A fővárosban és a megyeszékhelyeken az állandó kiállítások mellett külön erre az alkalomra szervezett programok, előadások, kreatív foglalkozások is várják az érdeklődőket.

Tavaly több mint kétszázezren voltak kíváncsiak a rendezvényekre, ami annak is köszönhető, hogy a kezdeményezéshez évről évre egyre több kisebb település is csatlakozik. A klasszikus budapesti helyszínek mellett idén olyan új, nem muzeális célokat szolgáló intézményekben is rendeznek programokat, mint az Országos Meteorológiai Szolgálat vagy a Református Közéleti és Kulturális Központ. A könnyedebb, szórakoztató jellegű események között említhető az Erotika Aquincumban című jelmezes tárlatvezetés, a Bajor Gizi Színészmúzeum Jelmeztelenség a színpadon elnevezésű műsorfüzére vagy a Vajdahunyadvár körüli csónakos vártörténeti túra.

A fővárosi rendezvényekre belépőjegyeket a helyszíneken, illetve a BKV pénztáraiban lehet vásárolni. A felnőtt belépők 1200, a gyermekjegyek 600 forintba kerülnek. A BKV az idén is indít különbuszokat, amelyeken a résztvevők belépőjegyeikkel ingyenesen utazhatnak. A járatok négy útvonalon közlekednek majd a programok ideje alatt este hat és éjjel két óra között.

Balogh Amanda