Vágjunk is bele! Nagyot változott itt a világ, amióta „szíveskedtél” dezertálni.

Fura emberek beszélnek fura dolgokat, és olykor maguk sem értik, miket, ám ez nem zavarja őket abban, hogy formállogikai mondandójukat nyakon öntsék egy kevés logikai mázzal, és úgy árulják (el) nézeteiket. Persze erre azt mondod, hogy francba a politikával, mit érdekel az téged. Figyelj, baj van, ugyanis ez nem politika, hanem a mindennapok stílusa, ugyanúgy, mint az is, hogy a televíziókban pöszögő, raccsoló emberek beszélnek, méghozzá a mikrofon mindkét oldalán - egy szó, mint száz, a baj nem kicsi, viszont nagy. Persze én is tudom, választási év van, csak az a baj, hogy ez az év már négy éve tart, és félek attól, hogy bárki is nyer, a következő választási év is négy évet vesz igénybe, és nekem nincs már olyan sok vissza, hogy azt hülyeségekre pazaroljam. Igen-igen, igazad van, a te idődben még ki lehetett vonulni ezekből a dolgokból, de ma már még azon a kulcslyukon is beszivárog a politika, amelyikben belül van a kulcs. Képzeld, még az is politikai kérdés, hogy mit eszel, mit veszel, arról már ne is beszéljünk, hogy így mi leszel. Ez az ország egy nagy politikai „ecseri” lett, ahol nagyon nehéz a sok kacat között rálelni az igazi értékre, pedig van, legalábbis ezzel áltatjuk magunkat.

Ha ma kinyitnád az ablakot - az Ablakot -, nem tudnál kiszólni senkinek, mert még mielőtt kinyitnád a szád, máris beszólnának neked, hiszen ők mindig jobban tudják már előre, hogy te mit akarsz mondani.

Tudod mit: francba az egésszel, beszéljünk inkább a NŐKRŐL!

Egyszer egy kisiskolás azt kérdezte tőled, mi a kedvenc hobbid, életemben talán akkor egyszer láttam, hogy zavarban vagy, ám a rád jellemző ötletek egyikével feloldottad a helyzetet, és így feleltél: „a második a tenisz”. Gondolom, megrónál, ha az elsőről nem számolnék be, a nők ma is gyönyörűek, kedvesek, csak valahogy a legtöbbjüknek kicsit szomorkásabb az arca, és szinte valamennyi szatyrot cipel, hogy benne mi lehet, még nem tudtam megfejteni, de rajta vagyok az ügyön.

Volt egy jelmondatunk, miszerint: csajozni jó. Talán ez az egyetlen szlogen, ami még ma is érvényes, ám meglepődnél, hogy hány párkapcsolatot ront meg – na tessék, már megint hova keveredtem - a politika. Mi anno azzal voltunk elfoglalva, hogy mikor melyik a legrövidebb út a bugyi felé, ma először picit pártpolitizálnak, és csak ha e téren minden kompatibilis, akkor „rágják csutkáig” egymást, ne nézz olyan bambán, ez van és passz.

Beszéljünk picit Rólad!

Az volt a mániád, hogy ha elmész, két hónap múlva senki sem emlékszik rád. Jelentem, nem így történt! Akár hiszed, akár nem, nemcsak díj lettél, de még főiskolai kar is, szép mellszoborrá kövesítve, a műnek szerintem köze nincs hozzád, de erről nem a szobrász tehet, hanem Te, aki még ma is ellenállsz minden megkövesedett pillanatnak, hiszen állandóan cikáztál annak idején is, ma meg mikor gondolattá nemesültél, még jobban száguldasz mindazokban, akik ismertek. Könyvek is megjelennek Rólad, legutóbb például egy olyan, amihez az a valaki (?) írt előszót, aki olyan közel állt hozzád, hogy egyszer még köszöntetek is egymásnak, a borítón meg egy olyan fényképed van, ahol éppen papírról olvasol - gondolom a rádiókabaréban -, pedig ez a papírosdi nagyon távol állt Tőled. Szóval téged is elért - akár örülsz neki, akár nem - a jelenségembereket pózokba kényszerítő utóélet áldása-átka.

Én fecsegek itt neked, közben lehet, hogy mindez most, amikor, az igazi „Nulladik Típusú Találkozásokat” éled meg, már csak kicsinyes semmiség.

Remélem, már csak a saját érdekemben is, hogy ott a léten túl is vannak jó kis kávéházak, bárok, bulik, és hogy az angyalok sem mind angyalok, mert különben dög unalmas lehet az örökkévalóság.

Most legyen elég ennyi, mert sietek, csak azt kell még gyorsan kitalálnom, hova.

Várom válaszod, akár szóban is, hiszen tudod, hozzám bármelyik éjjel jöhetsz.

Barátod:

Pálmai Tamás

• Egy csepp KULTÚRA