Az idén százmilliónál is több blog lehet világszerte

2007.01.06.

Magyarországon is bevonultak az internethasználók köztudatába
Az idei év robbanást hozhat a blogok világában. A magyar fiatalok leginkább barátaik, ismerőseik vagy egy-egy közismert ember blogjait olvassák, a középkorúak és az idősebbek körében viszont a politikusok internetes naplói népszerűk.

A blogok, vagyis az internetes naplók már Magyarországon is bevonultak az internethasználók köztudatába. Az internetezők 85 százaléka tudja, mi a blog, rendszeresen viszont csupán öt százalékuk olvas ilyen jellegű tartalmakat – derül ki az NRC piackutató felméréséből.

Ebből kiderül, hogy a blogok – az online fórumokhoz hasonlóan – az internet hasznos és szórakoztató funkcióját egyaránt betölthetik. Az olvasók 49 százaléka szórakozásra, 42 százaléka információszerzésre, 15 százaléka pedig egyenesen szakmai ismereteinek bővítésére használja a blogokat. Az internetes naplók közösségépítő funkciója egyelőre csupán a látogatók hat százalékát vonzza, bár a hozzászólás lehetősége elősegítheti az azonos érdeklődésű, egy-egy témával kapcsolatban hasonló véleménnyel bíró csoportok létrejöttét.

A férfiak és a nők, illetve ezen csoportokon belül a különböző életkorú internetezők körében csaknem azonos a blogolvasók aránya, jelentős különbség mutatkozik azonban az egyes demográfiai csoportok között az olvasott naplók jellegét illetően. A blogolvasók 57 százaléka, leginkább a nők és a fiatalok kíváncsiak a személyes, úgynevezett én-blogokra. A politikai blogok elsősorban a férfiak és a negyven évnél idősebbek körében népszerűk, tematikus blogokat a megkérdezettek negyven, hírblogokat 35 százalékuk szokott olvasni.

Bár a blogolás lényege, hogy bárki a világ elé tárhatja gondolatait és érzéseit, az olvasók mintegy kétharmada nem ismerősei, hanem közismert emberek blogjait látogatja. Ez annak ellenére van így, hogy szinte mindenki úgy gondolja, e blogok bejegyzéseit nem, vagy legalábbis nem mindig a blog gazdája írja.

Míg az internetezők majdnem fele legalább alkalmanként olvas valamilyen blogot, addig saját internetes naplót csupán négy százalékuk vezet. A tipikus blogger olyan huszonéves, fővárosi fiatal, aki számára a blogírás célja, hogy megossza gondolatait másokkal vagy kifejezze önmagát.

A politikusok motivációjáról azonban megoszlanak a vélemények. A blogolvasók többsége úgy véli, a politikusok is elsősorban azért írnak internetes naplót, hogy megismertessék gondolataikat a választókkal, egyharmaduk ugyanakkor pusztán önreklámnak tartja a blogolást.
Bármi is a valódi motiváció, a politikusi blog kétélű fegyver: csaknem ugyanannyian állítják, hogy blogjának elolvasása után szimpatikusabbá vált szemükben egy politikus, mint ahányan az ellenszenv növekedéséről számoltak be. Mindezek mellett az internetezők egynegyede helyesli, hogy politikusok blogot vezetnek, egytizedük ugyanakkor kifejezetten elítéli a kommunikáció ezen formáját. A politikai blogok esetében az internetezők számára az egyik legfontosabb kérdés azok hitelessége, az internetezők többsége viszont elítéli, ha egy közérdekű információt először személyes internetes naplójában tesz közzé egy politikus.

Az idei év hatalmas robbanást hozhat a blogok világába állítja a Gartner piackutató is egyik friss kutatási jelentésében. A cég szakemberei azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy idén akár százmillióra is felfuthat az ilyen alternatív hírforrások száma. Az okokat keresve arra jutottak, hogy az internetes információáramlás új csatornák felé tereli az újságírás online megoldásait, s a blog kifejezetten alkalmas a közvetlen információ átadásra.

A blogok ezen felül mindenkinek lehetőséget biztosítanak arra, hogy megfogalmazza és kinyilvánítsa a véleményét a világról, illetve bármilyen eseményről. A Gartner jelentésében azt is megállapítja, hogy óriási a felelőssége a blogszerkesztőknek is, hiszen az információtartalmak jelentősen torzulhatnak az új szubjektív csatornán keresztül.

MH-összeállítás