APEH közlemény az adóbevallások, adatszolgáltatások benyújtási módjáról 2006. és 2007. évben

2007.01.12.

Könyvelőnk jelenti
...Ezen adózók 2006. május 1-jétől valamennyi adóbevallási és adatszolgáltatási kötelezettségüket elektronikus úton kell teljesíteniük, függetlenül attól, hogy az mely időszakra vonatkozik.
...A havi adó- és járulékbevallást ez esetben első ízben a regisztrációt követő hónap 12. napjáig kell elektronikus úton benyújtani (július-augusztus hónapokra vonatkozóan - augusztus 12-ig, illetve szeptember 12-ig - a 0608-as, illetve 0658-as, ezt követően - első ízben október 12-éig...

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közleménye az adóbevallások, adatszolgáltatások benyújtási módjáról 2006. és 2007. évben

Az egyes pénzügyi törvények módosításáról szóló 2006. évi LXI. törvény megváltoztatta az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.), továbbá az adózás rendjéről szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról és módosításáról, valamint egyes adótörvények módosításáról szóló 2005. évi CLXIII. törvény (Artmód.) több szabályát. Ez alapján módosultak a bevallások benyújtási módjára vonatkozó rendelkezések. Adózói csoportonként a bevallások benyújtása a következőkben részletezettek szerint lehetséges:

I. Az Art. 31. § (2) bekezdése szerinti bevallás benyújtására 2006. áprilisától kötelezettek, illetve azt 2006. április 30-ig önként választó adózók

Az Art. 31. § (2) bekezdése szerinti bevallás benyújtására általánosságban kötelezett

  • minden kifizető és munkáltató (ideértve az egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély munkáltatót is), Tbj. szerinti foglalkoztató,

  • megyei (fővárosi) munkaügyi központ,

  • a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő, a Tbj. 4. § b) pontja szerinti egyéni vállalkozó,

  • a Magyarországon bejegyzett egyház,

  • a szakképző iskolai tanulót tanulószerződés alapján foglalkoztató adózó,

  • a Tbj. 56/A. §-ában meghatározott, Magyarországon be nem jegyzett foglalkoztató képviselője vagy a foglalkoztató képviseletében eljáró foglalkoztatott .

Az előzőekben részletezett adózók közül a havi adó- és járulékbevallási, illetőleg adatszolgáltatási kötelezettség benyújtására 2006. áprilisától kötelezettek

a) a 2005. december 31-ei állapot szerinti 10 000 legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózó,

b) az az adózó, amelynek (akinek) adóztatási feladatait a Pest Megyei és Fővárosi Kiemelt Adózók Igazgatósága látja el,

c) az Art. 1. számú melléklet I/A/3. pontja szerint havonta, illetőleg negyedévenként bevallásra kötelezett adózó,

ideértve minden esetben az előzőekben meghatározott naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózókat is.

Az Art. 31. § (2) bekezdése szerinti bevallást önként választó adózónak az minősül, aki (meghatalmazottja, megbízottja útján) 2006. április 30-ig a 06180-as adatlap B. rovat 3. pontját megjelölte.

Ezen adózók 2006. május 1-jétől valamennyi adóbevallási és adatszolgáltatási kötelezettségüket elektronikus úton kell teljesíteniük, függetlenül attól, hogy az mely időszakra vonatkozik.

II. Az Art. 31. § (2) bekezdése szerinti bevallást 2006. július 17-ét követően önként választók

A 2006. évi LXI. törvény 246. § (1) bekezdése módosította az Artmód. 1. § (3) bekezdését, mely alapján 2006. július 17-étől ismét lehetővé vált az Art. 31. § (2) bekezdése szerinti bevallás teljesítésének önkéntes választása.

Ez alapján a jelen közlemény I. pontjába nem tartozó azon adózók, akik/amelyek

  • kifizetők és munkáltatók (ideértve az egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély munkáltatót is), Tbj. szerinti foglalkoztatók,

  • megyei (fővárosi) munkaügyi központok,

  • a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő, a Tbj. 4. § b) pontja szerinti egyéni vállalkozók,

  • a Magyarországon bejegyzett egyházak,

  • a szakképző iskolai tanulót tanulószerződés alapján foglalkoztató adózók,

  • a Tbj. 56/A. §-ában meghatározott, Magyarországon be nem jegyzett foglalkoztató képviselők vagy a foglalkoztató képviseletében eljáró foglalkoztatottak,

önként választhatják az Art. 31. § (2) bekezdése szerinti bevallás teljesítését. A választást az adózó (törvényes képviselője), és annak meghatalmazottja, megbízottja is megteheti. A választás azonban a későbbiekben nem vonható vissza!

A havi adó- és járulékbevallást ez esetben első ízben a regisztrációt követő hónap 12. napjáig kell elektronikus úton benyújtani (július-augusztus hónapokra vonatkozóan - augusztus 12-ig, illetve szeptember 12-ig - a 0608-as, illetve 0658-as, ezt követően - első ízben október 12-éig - a 06082-es, illetve 06582-es bevallást). Ezzel egyidőben a 2006. január 1-je és a regisztrációt megelőző hónap utolsó napja közötti időszak vonatkozásában havonkénti bontásban bevallást és összesített adatszolgáltatást kell (szintén elektronikus úton) beadni (amennyiben a regisztráció szeptember 30-ig megtörténik, úgy a 06083-as, illetve 06583-as, szeptember 30-át követő regisztráció esetén a 06084-es, illetve 06584-es bevallást).

Az említett adózók egyéb bevallási és adatszolgáltatási kötelezettségeiket is elektronikus úton kell teljesíteniük a regisztrációt követő hónap első napjától.

Ugyancsak a regisztrációt követő hónaptól az adózónak az Art. 17/A. § szerinti esetleges bejelentési kötelezettségét is elektronikus úton kell teljesítenie (első ízben 2006. október 12-ig).

III. Az Art. 31. § (2) bekezdése szerinti bevallás benyújtására 2007. évtől kötelezettek

A jelen közlemény I. és II. pontjába nem tartozó

  • kifizetők és munkáltatók (ideértve az egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély munkáltatót is), Tbj. szerinti foglalkoztatók,

  • megyei (fővárosi) munkaügyi központok,

  • a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő, a Tbj. 4. § b) pontja szerinti egyéni vállalkozók,

  • a Magyarországon bejegyzett egyházak,

  • a szakképző iskolai tanulót tanulószerződés alapján foglalkoztató adózók,

  • a Tbj. 56/A. §-ában meghatározott, Magyarországon be nem jegyzett foglalkoztató képviselők vagy a foglalkoztató képviseletében eljáró foglalkoztatottak

először (2006. évről) 2007. január 31-ig (néhány esetben később*) lesznek kötelesek elektronikus úton a havi adó- és járulékbevallás benyújtására (a 06084-es, illetve 06584-es bevalláson), ez követően (2007. február 12-től) havonta kell elektronikusan teljesíteniük azt (a 0708-as, illetve 0758-as bevalláson).

Ezen adózók a 2006. évben esedékes egyéb bevallásaikat - a bevallás módját illetően - a 2005. december 31-én hatályos rendelkezések szerint (tehát fő szabályként papíron) teljesítik, azonban (önkéntesen) nincs akadálya az elektronikus úton történő teljesítésnek sem (melyhez okmányirodai regisztráció és adóhatósági bejelentés szükséges). Az említett adózók 2007. januártól valamennyi adóbevallási és adatszolgáltatási kötelezettségüknek kizárólag elektronikus úton tehetnek eleget, függetlenül attól, hogy a bevallás, adatszolgáltatás mely időszakra vonatkozik.

IV. Az Art. 31. § (2) bekezdése szerinti bevallás benyújtására nem kötelezett adózók

Azon adózók, akik/amelyek nem minősülnek

  • kifizetőnek és munkáltatónak (ideértve az egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély munkáltatót is), Tbj. szerinti foglalkoztatónak,

  • megyei (fővárosi) munkaügyi központnak,

  • a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő, a Tbj. 4. § b) pontja szerinti egyéni vállalkozónak,

  • a Magyarországon bejegyzett egyháznak,

  • a szakképző iskolai tanulót tanulószerződés alapján foglalkoztató adózónak,

  • a Tbj. 56/A. §-ában meghatározott, Magyarországon be nem jegyzett foglalkoztató képviselőjének vagy a foglalkoztató képviseletében eljáró foglalkoztatottnak,

nem kötelesek az Art. 31. § (2) bekezdése szerinti havi adó- és járulékbevallás benyújtására. Ilyen adózó lehet pl. a kifizetőnek, munkáltatónak nem minősülő kiegészítő tevékenységet folytató (nyugdíjas) egyéni vállalkozó; a kifizetőnek, munkáltatónak nem minősülő társadalmi szervezet vagy alapítvány stb.

Ezen adózók sem 2006-ban, sem 2007-ben nem kötelesek bevallásaikat, adatszolgáltatásaikat elektronikus úton benyújtani, ugyanakkor (okmányirodai regisztrációt és adóhatósági bejelentést követően) bármikor önként választhatják az elektronikus teljesítést.

A jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezeteknek 2007. február 5-ig, a kiegészítő tevékenységet nem folytató egyéni vállalkozóknak 2007. február 10-ig