ADSL-piac: már nem az ár számít

2006.06.08.

Egymillió fölé ugrott az első negyedévben a hazai internet-előfizetések száma
Akciókkal készülnek az esős nyárra a hazai internetszolgáltatók. Az árverseny helyett azonban egyre inkább a hozzáadott értékre, azaz az extra szolgáltatásokra és a vonzó tartalmakra helyezik a hangsúlyt. Az internet-előfizetők száma eközben elérte az egymilliót.

 
 A tartalomra összpontosítanak a szolgáltatók  (fotó: Németh András Péter)

A várható pocsék nyári időjárás kedvezhet az internetszolgáltatóknak, esős időben bizonyára többen ülnek majd otthon, számítógépük előtt és barangolnak a világhálón. A szolgáltatók semmit sem bíznak a véletlenre, nagyszabású akciókkal készülnek a nyárra. Az elmúlt évekkel ellentétben ma már azonban a szolgáltatók nem az árak további csökkentésében látják a szélessávú internet további terjedésének a kulcsát, hanem olyan extra szolgáltatások nyújtásában, amelyeket éppen maga a nagy adatátviteli sebesség tehet elérhetővé.

"Eljutottunk oda, hogy nem az internet-hozzáférés ára a meghatározó, hiszen Magyarországon számos olyan csomag elérhető, amely olcsóbb az európai átlagnál. Ahhoz, hogy további lendületet kapjon a szélessávú internethasználat terjedése, el kell mondani az embereknek, milyen előnyöket, lehetőségeket tartogathat a számukra, mivel teszi mássá az életüket ez a fajta információcsere" – állítja Zsembéry György, az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt. marketingért felelős vezérigazgató-helyettese.

Hasonlóan látják a helyzetet a T-Online Magyarország Rt.-nél is, jelzi ezt, hogy a cég nyári akciójának a középpontjában azok az ügyfelek állnak, akik nincsenek tisztában azzal, hogy milyen lehetőségeket nyújtana számukra a széles sáv. Számukra a T-Online egy hónapos ingyenes próbaidőt biztosít, hogy kötöttségek nélkül kipróbálhassák a szélessávú internetezést. A társaság emellett egyre nagyobb hangsúlyt fektet a tartalomszolgáltatásra: a közelmúltban vásárolták meg a legnagyobb hazai közösségépítő oldalt, az iWiW-et, megszerezték a héten kezdődő labdarúgó-világbajnokság internetes közvetítésének a jogait és elkezdték az internetes televíziójuk (IPTV) tesztelését.

Az IPTV amúgy a többi szolgáltató fantáziáját is megmozgatta, az Invitel a jövő év elején

 Túl az egymillión

Egymillió fölé ugrott az internet-elő­fizetések száma március végére – derül ki a KSH legfrissebb adataiból. Ez 31 százalékos bővülést jelent éves szinten. Az internetszolgáltatók száma 245, ez 55-tel több, mint egy évvel korábban. A piac ugyanakkor erősen koncentrált, az előfizetések kilencven százalékát 19 cég mondhatja a magáénak. A piacon tavaly is folytatódott a szerkezeti átalakulás: míg a szélessávú előfizetések száma egy év alatt 69 százalékkal nőtt, a modemes, az ISDN-vonali, valamint a bérelt vonali konstrukciók száma visszaesett. (mti)

tervezi bevezetni saját világhálós adását, és jelenleg is tárgyal tartalomszolgáltatókkal, hogy minél szélesebb és színesebb tartalmakat tudjon ügyfeleinek kínálni. A TVnet pedig – az alternatív szolgáltatók közül elsőként – az év utolsó hónapjaiban indítja el internetes televíziós szolgáltatását. Nyári kampányt ők is indítanak, ám a többiekkel ellentétben nem a tapasztalatlan internetezőket célozzák meg. "Elsősorban olyan új ügyfelekre számítunk, akik gyakorlott, tapasztalt internethasználók, és akiknek az ár mellett a szolgáltatás sebessége különösen mérvadó" – mondja Lengyel Tibor, a TVnet ügyvezető igazgatója.

A szolgáltatók tízszázalékos ügyfélszám-növekedést várnak a nyári akcióktól. Március végén 440 ezer ADSL-vonalat üzemeltettek.


Nyári akciók

T-Online: A legnagyobb internetszolgáltató a tapasztalatlan ügyfeleket célozza meg akciójával. A kampány keretében az ügyfelek egy hónapig kötöttségek nélkül ingyen kipróbálhatják a szélessávú internetezést, és harminc napon belül bármikor lemondhatják azt.

GTS Datanet: Az év második felétől vezetékestelefon-előfizetés nélküli, "csupasz" ADSL-szolgáltatást indít a legnagyobb alternatív internetszolgáltató. Ehhez igény szerint hagyományos vagy IP-alapú telefonszolgáltatást is biztosít majd, külön előfizetési díj nélkül.
Invitel: A cég nyári ADSL-akciójában augusztus végéig az előfizetés mellé ingyen vírusirtó csomagot biztosít. Az 512 kbps sávszélességű csomagok havi díját ezer forinttal csökkentették. Forgalomarányos csomagjaikban az alapdíjban a korábbi száz MB helyett egy GB forgalmat kínálnak.

TVnet: Kibővített ügyfélszolgálati háttérrendszerrel, új weboldallal készül a nyárra a TVnet. A június 6-án induló lakossági akció keretében a szolgáltató változatlan áron dupla sávszélességet biztosít azoknak, akik aktuális havi internetszámlájukat személyesen bemutatják a központi ügyfélszolgálaton.

Vivanet: Nyár végéig akár ingyen internetezhetnek azok, akik a T-Com területén a VIVAnet valamelyik korlátlan családi vagy irodai ADSL-csomagját választják. Az internetezéssel most ismerkedő felhasználóknak ajánlják a forgalomkorlátos FLEXIadsl csomagjukat, amely öt GB havi forgalmat biztosít bruttó 3990 forint havi díjért.

Németh Márk