A számítógépek éppúgy szennyeznek, mint a repülők?

2007.12.14.

Ez a Global Action Plan (GAP) brit környezetvédő szervezet új felméréséből derül ki. A vizsgálat eredménye szerint a világon működő egymilliárd számítógép miatt annyi üvegházhatású széngáz szabadul fel, mint a légi közlekedés során.

A többi informatikai berendezés is környezetszennyező. Egy közepes nagyságú szerver "szénlábnyoma" (Carbon Footprint, a készülék fogyasztásához szükséges energia megtermelése során a légkörbe kerülő széndioxid-mennyiség) például akkora, mint egy "átlagos terepjáróé, amely 14 litert fogyaszt 100 kilométeren" - áll a jelentésben.

A GAP kifogásolja, hogy a vállalkozások kevéssé hatékonyan használják az informatikai berendezéseket, túl sok készüléket vásárolnak és az energiaszükséglet egyáltalán nem szempont a beszerzéseknél. A szervezet munkatársai 120 brit vállalat informatikai vezetőjét faggatták. Tízből öten egyetértettek azzal, hogy tevékenységüknek környezeti hatásai is vannak, tízből kettőnek viszont fogalma sem volt róla, hogy mekkora a cég villanyszámlája, kilencen pedig nem hallottak még a szénlábnyom fogalmáról.

A vizsgálat azt is kimutatta, hogy a számítástechnikai fejlődés dacára a papírnélküli iroda ábránd csupán: míg az informatika őskorában, 1980 előtt világszerte 70 millió tonna körül volt az irodai papírfogyasztás évente, 1997-ben már ennek több mint a duplája, 150 millió tonna papír fogyott.

A környezetvédők szerint a brit kormánynak lazítani kellene az adattárolási szabályokon, amelyek miatt jelentős fogyasztású tárhelykapacitásra van szükség. Főleg azonban a vállalkozásoknak van tennivalója, környezetkímélő megoldásokkal ugyanis akár 80 százalékkal csökkenthető az informatikai energiaigény.