A Karácsony gyökerei

2005.12.22.

Közeledik a karácsony, amikor Jézus Krisztus születésére emlékezik a keresztény világ, a nem keresztények pedig a szeretet ünnepét ülik. Az ünnepet, amelynek latin neve Nativitatis Domini, Natalis Domini, a nyugati kereszténység december 25-én, a keleti kereszténység január 7-én tartja. A karácsony a kereszténységnek húsvét mellett másik - teológiailag a második - legnagyobb, gyakorlatilag legjelentősebb, legelterjedtebb ünnepe.

Korunkban a karácsony világszerte - a nem keresztény világban is - a szeretet, az öröm, a békesség, család, az otthon ünnepe, amelyet a Föld minden részén, szinte

 

 PERLROTT-CSABA Vilmos:
A háromkirályok imádása

mindenki megtart.

A keresztény tanítás szerint Jézus Krisztus Szűz Máriától született Betlehemben. Ez a születés az üdvtörténet központi eseménye, az egész földkerekségen általánosan elfogadott időszámítás kezdőpontja, ehhez viszonyítva számítják a történelem eseményeit Krisztus előtt (Kr. e.), illetve Krisztus után (Kr. u.). (Jézus születésének évével kapcsolatban valószínűnek tartják, hogy Dionysios Exiguus apát, aki 525-ben máig érvényes időszámításunkat kidolgozta, mintegy négy-öt esztendővel tévedett.)

Az evangéliumok nem nyújtottak támpontot Jézus pontos születésnapjának megállapításához, ezért kezdetben többféle időponthoz kötötték (jan. 6., április 18., 19., május 20., november 25.). Az első századokban a kereszténység az epifánia, azaz a vízkereszt ünnepén (január 6.) ünnepelte az emberré vált Isten világra jövetelének misztériumát.

A karácsony időpontja a IV. században, a 325-ben tartott niceai zsinaton különült el a vízkeresztétől és került át december 25-re. (Az ortodox keresztények liturgikus könyveiben szintén december 25. karácsony dátuma, de a régi Júlián-naptárnak a Gergely-naptárhoz viszonyított 13 napos késése miatt január 7-én ünneplik.) A Mithrasz-kultuszban ezen a napon ünnepelték a pogány Napisten születésnapját és a sötétség feletti győzelmét. Ez a népszerű római pogány ünnepnap, amely az antik számítás szerinti napfordulón volt, alkalmat és lehetőséget teremtett a kereszténység számára a római ünnep ellensúlyozására, illetve új eszmeiséggel való felváltására, Krisztus születésnapja így ellensúlyozta a pogány Napisten születésnapját.

Karácsonyt megelőzi a négyhetes advent (Úrjövet), ennek első vasárnapjával kezdődik az egyházi év is. A karácsonyi ünneplés a Szentestével kezdődik, amelyen, mint karácsony vigíliáján régi hagyomány szerint virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak. E hagyomány nyomai maradtak fenn az ilyenkor feltálalt halételekben.

A karácsony katolikus liturgiájának sajátossága a három szentmise: az éjféli mise, a pásztorok miséje és a karácsonyi ünnepi szentmise. A liturgia-magyarázat szerint az éjféli mise Jézus (azaz az Ige) örök születését, a pásztorok miséje a megtestesült Ige földi születését, az ünnepi mise ezekkel együtt az ember kegyelmi újjászületését ünnepli.

Az ünnepek közül a karácsony hagyományvilága mind európai, mind magyar vonatkozásban a leggazdagabb: a karácsonyi szokások, köztük a karácsonyfa állítása hívők és nem hívők számára egyaránt hozzátartozik az ünnephez. Ikonográfiájának központi témája a jászolban fekvő újszülött Jézus az édesanyjával, Máriával és Szent Józseffel.

A katolikus templomokban karácsonykor megtalálható betlehemi jászol tisztelete a kora keresztény időkben kezdődött. A jászol állításának szokása Assisi Szent Ferenctől ered, aki 1223-ban a greccioi erdőben az éjféli misére egy barlangot rendezett be. Szent Ferencnél még élő személyek szerepeltek, ezt váltották fel később a különféle - nemegyszer kiváló művészek által készített - faragott betlehemek. A protestáns egyházak puritánabb karácsonyt tartanak, templomaikat ekkor sem díszítik fel. A karácsonyfa állítás a XVII. századtól német területről terjedt el. A karácsonyi ajándékozás a kezdetektől szokásos, előzménye a római újévi ajándék volt. A karácsony igazi családi ünneppé a reformáció után vált, középpontjába csak a múlt században került a karácsonyfa és az ajándékozás. A hagyományos paraszti kultúrában a népszokások közé tartozik a betlehemezés, a paradicsomjáték, a kántálás, a vacsora.

A pápa karácsony napján délben a Szent Péter bazilika erkélyéről ünnepi Urbi et Orbi (a városnak, azaz Rómának és a világnak szóló) áldást ad és több mint ötven nyelven üdvözli a világ népeit. A betlehemi Születési bazilikában a jeruzsálemi latin pátriárka mond éjféli misét.

Karácsony- mit is jelent?

A karácsony szó gyökere valószínűleg a latin incarnatio (megtestesülés), a karácsony eszerint Isten testben való megjelenésének ünnepe. Más felfogás szerint szláv jövevényszavaink legősibb rétegéből származik: a téli napfordulóra utaló korcun (átlépő) a korciti (fordul, lép) igenévi származéka. E szóval a magyaron kívül csak a keleti szlovákok, a máramarosi ruszinok és a huculok jelölik az ünnepet. A magyarban él a "két karácsony" kifejezés is: a "nagykarácsony" karácsony napja, december 25., a "kiskarácsony" újév napja, január 1.

STOP.hu