VIII. Országos Taxis Labdarugó Kupa, BAJA

2007.09.04.

Hihetetlen presztízscsata, a döntőben!
Idén is megrendezésre került Baján, a hagyományos országos Taxis focibajnokság. 11 csapat mérte össze erejét, köztük nagy számban vidéki kollégáink is. A döntőre egekbe csapott a hangulat.
Fantasztikus VIDEÓK a cikkben!

Baján, a festői Petőfi szigeten, ilyenkor ősszel, hirtelen megnövekszik a taxiforgalom. Családom szokásához híven természetesen mi érkeztünk utolsónak. Felemelő érzés volt, ilyen sokszínű csapatott együtt látni. Amerre nézett az ember, mindenfelé taxik álltak, teljesen vegyesen, az ország különböző pontjáról. A sorsolást reggel 9-órai kezdettel tartották. Sok csapat, már előző nap elfoglalta a szállását, remélve, hogy reggel „kipihenten" vághatnak neki a megmérettetésnek.  Valahogy az a gyanúm, hogy mégis ők voltak a fáradtabbak.
A hallotaxi szerkesztősége, minden fogadkozás ellenére, sajnos csak szombat délelőtt érkezett, tehát az előző esti eseményeket, csak a résztvevők igen szétszórt emlékdarabkáiból tudtuk rekonstruálni. Mindenki jobban jár, ha ezeket a mozaikokat nem birizgáljuk.

A nevezett csapatok nagy száma miatt, sorsolással két csoportra osztották a mezőnyt.

A. csop: Kecskemét, Baja; Békéscsaba; Szeged; Budapest Taxi; Buda Night;

B. csop: Taxi 2000;  Főtaxi (Pepita);  6X6 Taxi;  City Night;  Kiskunhalas;

A két csoport első két helyezettje jutott az elődöntőbe.


Baja;
Budapest Taxi;
Főtaxi (Pepita);
Taxi 2000;


Kattints a lejátszás gombra, a video megnézéséhez.

A döntőbe jutásért: 
 
                         Baja- Főtaxi  mérkőzés  (1-1)  büntető rúgások  Baja egy góllal nyert.
 
                         Budapest Taxi- Taxi 2000 mérkőzés (4-0) 
 
A tavalyi döntő ismétlődött meg.
 
                         Baja-Budapest Taxi

Elárulom, hogy a Budapest Taxisok, március óta heti rendszerességgel rágták a fülemet, hogy tudjam már meg mikor lesz az idei bajai foci, mert nagyon szerettek volna visszaütni a tavalyi győztesnek!

Kiharcolták a lehetőséget.

 

 BUDAPEST TAXI

A döntő, indulatoktól sem mentes mérkőzés volt. A szurkolótábor kettészakadt, a Budapest-Vidék választó vonal mentén. A Budapest Taxi csapata lendületesen kezdett, és hamar megszerezte a vezetést. Az ellenfél játékosai, viszont nem adták fel. Másodpercnyi szusszanást sem hagyva az ellenfélnek, szívósan küzdötték felfelé magukat. Az utolsó percekben, már egyértelmű volt a hazaiak fölénye. Sajnos a Budapest Taxinak most sem sikerült elhozni a trófeát.

Sebaj fiúk, jövőre Kiskunhalason! :-)

 

 BAJA

A torna végeredménye:

 

I. helyezet:  Baja

II. helyezet: Budapest Taxi

III. helyezet: Főtaxi (Pepita)

IV. helyezet: Taxi 2000

 

 

 

 

A döntő mérkőzés után, szétszéledtek a csapatok. Mindenki elvonult kipihenni, összeszedni magát. Mi lelkes, és "pihent" szurkolók, pedig elkezdtünk lelkesen drukkolni a szakácsoknak, a halászlé főzéshez. Ehhez persze rengeteg türelemre volt szükség, amit nagy mennyiségű alkohol elfogyasztásával sikerült átvészelnünk.

Közben szép lassan gyülekeztek a csapatok, vagy képviselőik, az eredményhírdetéshez.
Mivel, az eseményt, a bajai televízió is közvetítette, kénytelenek voltunk hozzájuk alkalmazkodni.



Kattints a lejátszás gombra, a video megnézéséhez.

Ennek az lett az eredménye, hogy mire elkeződött, éppen az eső is megérkezett. (legalább, rögtön megnőtt az értéke, a Főtaxi által felajánlott esernyőnek) 

A díjkiosztót, állandó ceremóniamesterünk, Juhász Gyuri (Főtaxi) celebrálta, a díjakat, Nagy Attila, a torna lelke, és főszervezője (Baja) adta át.

 

A tapsvihar, füttykoncert, és röhögés  elültével, betódultunk a nagyterembe, ahol már szépen sorakoztak a tányérok az asztalokon. Mindenki helyet keresett magának, és elindult a menet szépen sorba befelé a teli tálakkal, tányérokkal. Hihetetlen mennyiségű halat, tésztát, és hallevet pakoltak elénk. Bbetyár, nem szereti a halászlevet, ezért csak egy tésztástálat rakott magának tele levessel:-)


Kattints a lejátszás gombra, a video megnézéséhez.

A vacsora után történtekről, jóérzésű ember (mint én) nem beszél.
Fedje jótékony homály, az éjszaka további részét.

 

 


Kattints a lejátszás gombra, a video megnézéséhez.

További 173 kép a galériában

Bajai séta

 


 

 


tomajer@hallotaxi.hu