Név Majercsik Tamás
Becenév tomajer
Honlap http://hallotaxi.hu
Taxitársaság: Plus Taxi

Felhasználó hozzászólásai

Téma: Miért lettek a taxisok balekok???

Hozzáadva: 2008.06.11 05:51

Megint kezdesz politikai agitátornak tűnni, amire megkértelek már hogy ne!!! Ez nem az a hely, ahol az ország nagy dolgait meg kell vitatnunk. Maradjunk csak a szakmánknál. Azzal pont ugyanúgy nem tudunk mit kezdeni:-) És akkor nézzük is mitől és mióta van a mi szakmánk zuhanórepülésben: Többek szerint, a blokádnak köszönhetjük, azt hogy itt tartunk. Én ezzel nem egészen értek egyet. habár az tény, hogy a mindenkori kormányok azóta jobbnak tartják, ha szívunk, mint ha megerősödünk. Tehát, szerintem, a legnagyobb bajunk, hogy anno alkotmányellenesnek minősítették a létsztámkorlátozást. Ha az élne, akkor ma négyezer...valahányszázan lennénk, és sokkal értékesebbek, mert minden cégvezető tudná, hogy nem jön helyettünk, más, ha úgy döntünk mezitláb is van élet a szakmában. Ma nyugodtan vágják a fejedhez, hogy ˇ"El lehet menni! Nem tartott pisztolyt senki a fejedhez amikor beléptél" Akkor kicsit meggondolnák. Ráadásul, a szakma összetétele is sokkal "jobb" lenne, hiszen pont az értelmesebbje, (aki tudott mást is kezdeni az életével) hagyta el a pályát. Ha ők nem mennek el, akkor nem tud a helyükre bejönni, a rengeteg újhullámos, "minden mindegy, csak a mai betevő meglegyen" kolléga. Természetesen, a taxishiány, már a piac szabályai szerint is, magával hozta volna, hogy a tarifáink sokkal egyenletesebben emelkedtek volna. Mert ugyan most sipákolunk tarifa ügyben, (hisz most van hallotaxi ahol megtehetjük)de nem "most" van az igazi baj. (vagyis a baj most van, de ....) Az elmúlt két évben elég határozottan az infláció fölött emelkedtek a társaságok tarifái. Viszont ez előtte levő tízben, meg sem közelítették azt. Volt, hogy évekig nem volt emelés, sőt csökkentést nyeltünk le. (a csökkentő társaságok taxisainak lelkes tapsa mellett) Ezt a lemaradást tudtuk volna behozni egy huszárvágással, a Rusznák féle fixtarifa rendelettel. Ezt sajnos elszalasztottuk. Ebben viszont mindenki hibás, aki akkor nem állt ki mellettünk, akinek nem volt pár órája, hogy résztvegyen a tüntetésen. Biztos vagyok benne, hogy ha akkor kétezren vagyunk, ma létezik a kiállási díj, (+300.- minden telefonos rendelésnél) és 260.-280.- körüli fix tarifával dolgozunk. Nem jöttetek el. Mindenki nézzen magába, és gondoljon vissza arra a napra. Mit csinált akkor, mi volt az a rettenetesen fontos dolga ami miatt nem tudott eljönni. Aztán kérdezze meg magától, hogy megérte-e! Tehát, diégó! Nem a politikusokat kell szidni. Az Alkotmánybírósághoz "taxisok" fordultak, a fixtarifát, "taxisok" vétózták meg!

Téma: Szóljunk be tomajernek!

Hozzáadva: 2008.06.10 05:25

Persze hogy a Csogu megértette egyből. Mivel olyan eccerű, hogy fel sem merül benne, egy probléma megoldása. Mert ha leírod végre, hogy miért is nem jutsz el a címek kiírásáig, akkor talán segíteni is tudunk abban, hogy eljuss. A Csogu, pedig.....:-) Kéred az emilcímét, leírja. Kéred a telefonszámát, leírja. Oszt fel sem merül benne, hogy ezért kap napi kétszáz kéretlen emilt, és húsz telefont:-) Én nem kedvelem, ha az elérhetőségeim, ilyen könnyen fellelhetőek:-) Talán, mert nem most kezdtem a netezést:-)

Téma: Szóljunk be tomajernek!

Hozzáadva: 2008.06.09 11:18

Hmmm! Nna erre írtam, hogy ott az emilcím, azt teszel vele amit akarsz:-)

Téma: Szóljunk be tomajernek!

Hozzáadva: 2008.06.09 07:29

Ajajjj:-) Rájuk kattintasz, bejön valamelyik levelezőrendszer, (Outlook) és ott az emilcím. Azt onnan kimásolhatod, és bárhol használhatod.

Téma: Beszélgetés kötöttségek nélkül /vegyes topik/

Hozzáadva: 2008.06.09 05:47

[b]Szvsz. ez tegnap a Zsigmond téren is játszódhatott volna! A nap képe: tűzoltók mentik az elmerült taxisofőrt Egy vízben elakadt taxisofőrnek segít két tűzoltó egy hongkongi utcán június 7-én, miután a rendkívül heves eső áradást és földcsuszamlást okozott a különleges státusú kínai területen. [/b] Forrás: MTI/EPA automenedzser.hu

Téma: Szóljunk be tomajernek!

Hozzáadva: 2008.06.08 11:51

Ezt nagyon helyesen tetted, hiszen kell valami a régiségekbe is, két hónap múlva:-)

Téma: Szóljunk be tomajernek!

Hozzáadva: 2008.06.08 09:41

Nnomeg, itt jobbra fölül, az ONLINE felirat akatt van egy MAIL felirat. ha arra rámutatsz, több emilcím is szemeid elé ugrik:-)

Téma: Szóljunk be tomajernek!

Hozzáadva: 2008.06.08 09:38

Hmmm!:-) Nna sz'al. Megállsz, kiszállsz, odajössz, köszönsz, és udvariasan figyelmeztecc, hogy lógok még egy tollal. Akkor én a fejemhez kapok, kiugrok az autóból, hátrarohanok a csomagtartómhoz, és keresek neked egyet, amiből még nem írtam ki a tentát! :-)
Nekem nincs ilyen ingerenciám.

Téma: Szóljunk be tomajernek!

Hozzáadva: 2008.06.06 15:17

Öt percig??? Ezért egyest kapnál fizikából!!! A megfelelő mértékegység édes fijjam, a secundum. Tehát, öt másodpercig:-) És én hadonásztam a tollal, de úgy rohantál, hogy esélyem sem volt:-(