Felhasználó hozzászólásai
Téma: Miért beteg a TAXI?
Hozzáadva: 2009.06.22 07:35
[b]Akcióháborúban a taxisok
A megcsappant utasszámra válaszul egyre-másra rukkolnak elő viteldíjakcióikkal a fővárosi taxicégek. Ezek az ajánlatok - állítják a konkurensek - az önköltséget sem fedezik.[/b]
Sok taxis a legmagasabb árkategóriát alkalmazza, mások azonban a 300 forintos alapdíj és a 240 forintos nappali, illetve a 336 forintos éjszakai kilométerdíj alá ígérnek akciós áraikkal.
A Minimobil jóval a 40 százalékos fővárosi átlag feletti kihasználtságot tud elérni. A 60-65 százalékot a 168 forintos kilométerenkénti díjnak köszönhetik, de szerepet játszik az is, hogy nem bővítik járműveik számát. Bakucz József, a cég tulajdonosa elmondta, hogy tavaly 130 millió forint forgalom mellett 11,3 millió nyereséget termelt a vállalakozása.
A hatékonyságot a rendkívül célzott reklámköltéssel érik el, igaz, viszonylag sokat költenek a erre a tevékenységre. Szeptemberre 4 millió forintot terveztek a hirdetésre, ami magasnak számít a piacon, főleg amellett, hogy decemberben egyáltalán nem szükséges a reklámozás.
A Taxi 2000 4 forinttal a Minimobil alá ígért, míg a Rádió Taxi fix tarifával kísérletezik. Céljuk főleg a hétvégén szórakozni induló fiatalok. Horváth Csaba, a társaság vezetője szerint jó lépés volt a 2777 forintos tarifa bevezetése, de a forgalomnövekedés eredményeiről még korainak tartotta nyilatkozni.
(A kedvezményes - kilométerenként 184 forintos - díjait talán a legaktívabban reklámozó Taxi4 illetékesei nem kívántak nyilatkozni a hírverés költségeiről és eredményeiről.)
A Főtaxi sem akar lemaradni. A talán legintenzívebben reklámozó cég nyáron több kedvezményes akciót is előkészít. Hausz Gyula ügyvezető igazgató nem árult el részleteket, de szerinte semmiképp sem mennek az önköltségi szint alá. (A reklámköltésről és eredményeiről nem nyilatkozott a cég.)
Orbán Lajos, a 6x6 Taxi ügyvezető igazgatója és Sipeki József, a Tele5 Taxi ügyvezetője is szkeptikusan nyilatkozott az akciókról. Szerintük az ilyen kedvezményt adó társaságok saját költségeiket sem tudják fedezni. Sipeki szerint az árak már így is pengeélen táncolnak, ezért 500-600 forintos alapdíjat és 200 forintos nappali, illetve 260 forintos éjszakai tarifa bevezetésére tesznek javaslatot a városvezetésnek - írja a Napi Gazdaság.
Téma: Miért nincs nekünk egy komoly szakszervezetünk???
Hozzáadva: 2009.06.22 07:20
Kiköptem a kávém a röhögéstől:-))))))
Téma: Kérdés TAXI 4-nél dolgozókhoz
Hozzáadva: 2009.06.21 12:53
Jja ige:
SzuperBélát, meg tisztelettel megkérem, hogy ha hülyeséget írok, ne a kollégákat terrorizálja, hanem ragadjon billentyűzetet, és javítson ki.
Kössz!:-)
Téma: Kérdés TAXI 4-nél dolgozókhoz
Hozzáadva: 2009.06.21 12:42
Hallóóó!
Én kérdeztem.
Ez terjed a drosztokon:-(
Téma: Tele 5-ösök tutija... /pont nekünk ne lenne?:-) /
Hozzáadva: 2009.06.21 12:38
Én asszemre nem megyek sehova.
Merthogy asszemre, a többiek sem fognak menni sehova.
Mert asszem, aki ezt szervezte, nem gondolta komolyan.
Asszem, csak hisztériakeltés.
Mert ha azt akarta volna, hogy ottlegyünk, és sokan legyünk, akkor mondott volna időpontot is asszem!?! :-)
Téma: Miért nincs nekünk egy komoly szakszervezetünk???
Hozzáadva: 2009.06.21 12:10
Akkor jó:-)
Akkor már csak azt nem értem, miért hiszitek azt, ha sértegetitek a többieket, megjön az ingerenciájuk a jelentkezéshez?:-(
Téma: Miért nincs nekünk egy komoly szakszervezetünk???
Hozzáadva: 2009.06.21 11:11
Ha sok hülyeséget beszélsz, teljesen hiteltelen leszel:-)
Vagyis:-(
Téma: Miért nincs nekünk egy komoly szakszervezetünk???
Hozzáadva: 2009.06.21 11:10
At a száz forintos dolgot pillanatnyilag ne feszegesseük.
Nem rólunk szól:-(
Téma: Tele 5-ösök tutija... /pont nekünk ne lenne?:-) /
Hozzáadva: 2009.06.21 11:05
Tudom, hogy mindig csak kötöszködök, de hétfőn hánykor? :-)))
Téma: Miért nincs nekünk egy komoly szakszervezetünk???
Hozzáadva: 2009.06.20 23:01
Dehogy.
De azt a 15-öt, tudom ki.
Majdnem mindet...nna:-)













