Név TE
Becenév Taxi Szekszárd
Honlap
Taxitársaság: Hatszor öt taxi Szexárd

Felhasználó hozzászólásai

Téma: Szekszárdon mindenki megőrült?

Hozzáadva: 2007.03.03 13:46

Sziasztok! Újra itt. Először is köszönöm az együttérzéseteket, meg a biztatásotokat. Igazán nagyon jól esett. Tulajdonképpen az, hogy eddig nem jelentkeztem, két dolgot jelent. Az egyik hogy nem történt semmi érdemleges, a másik meg, hogy nem nagyon volt időm. Mégpedig részben azért, mert az utóbbi időben eléggé el voltunk látva melóval. Persze ez sajnos nem jelenti egyben azt is, hogy megtollasodtunk. Sajnos egyre keservesebb pénzkereset ez. Most talán el tudunk valamerre mozdulni. Kb. egy hete felütötte a fejét egy szóbeszéd. Az a hír járja, hogy a 6x6 taxi, meg a FIX TAXI fúzionál. Hogy melyik akarja mevásárolni a másikat, azt mindenki másképp "tudja". A fixesek főnökét én ne ismerem, de a 6x6-ét igen. Én személy szerint nem nagyon hiszek ebben, de legalábbis csak az egyik irányban tartom elképzelhetőnek. Egy biztos. Tegnapelőtt reggel a 6x6-os autók úgy kezdtek dolgozni, hogy nem volt rajtuk a 450.- fix árat hirdető (mellesleg a legszembetűnőbb, és legnagyobb) matrica. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy kb. másfél hete csak reggel 6-tól este 6-ig mentek fix áron, éjjel a régi tarifát használták. Állva is hagyta őket elég sokszor mindenki. No hát ez van. Jelentem élünk, harcolunk, és még mindig le akarunk mosni mindenkit a pályáról. Kellemes utasokat, jó fuvarokat, és megértő családot mindenkinek!

Téma: Szekszárdon mindenki megőrült?

Hozzáadva: 2007.02.18 21:09

Hogy képviselném, az talán egy kicsit túlzás, közéjük tartozom. Én már végig jártam a város majd minden társaságát. Nem azért, mert valahonnan is kirúgtak volna, (ilyen az egész városban talán két eset, ha volt)csak mindig próbáltam jól helyezkedni. A jelenlegi tagságomra öt évet vártam. -Most már biztos lesz egy-két ember, aki rámismer, de végülis mindegy, mindig szókimondó ember voltam, és vállaltam a véleményemet.- Próbáltam mindig szem előtt tartani a közösség érdekeit. Ahogy mondják: toltam a banda szekerét. Na ez hiányzik itt nagyon sok emberből még a társaságokon belül is, hát még két külön társaságnál. Nem hinném, hogy közös nevezőre lehetne jutni itt bármiben is. Egyszerűen mások az érdekek. Mindenki azzal van elfoglalva, hogy a saját zsebét jól megtömje, még olyan áron is, ha a másik ebbe esetleg belerokkan. Én meg vagyok győződve arról, hogy itt a végén nem a legmegfelelőbb harminc ember marad. Az marad majd, akinek lesz elég tartaléka, amit el tud otthonról hordani. Mert ugye a központdíjat be kell fizetni, meg a TB-t is, no meg a 100ezres placcdíj következő részletét is. De ezeket a jelenlegi tarifával elég nehéz kitermelni. Aki meg odavaló lenne, már előbb kénytelen lesz kiszállni, mert nem fogja bírni. És akkor maradnak az olcsójánosok a redvás, koszos autójukkal, és az idelátogató -estleg külföldi- túristák velük fognak utazni. De addig, amíg az utas húsz forintért átmegy egy másik társasághoz, lehet, hogy nincs is miről beszélni. De hát erről már volt szó, ugye a kalandorok. Lehet, hogy bezárult a kör?

Téma: Szekszárdon mindenki megőrült?

Hozzáadva: 2007.02.18 10:22

Már hogyne lenne visszhangja! a cikknek is, meg a "háromötvennek" is. Mindeki arról beszél, hogy: "fent vagytok a neten, és akkor én ezt most kipróbálom. És tényleg 350 Ft.? És tényleg! Hú de jó! És hogy tudtok ebből megélni?" Hát nehezen! Egy tény. A többiek egy kicsit talán megtorpantak. Abban bízunk, hogy hamarosan padlót fognak. Több okból is siettetném a dolgot. Egyrészt nem hiszem, hogy sokáig lehet bírni anyagilag, másrészt ez egyáltalán nem jó így. Ennek nem volna szabad így működnie. Összeszámoltam, 27 féle dolog áremeléséről szóltak az országos médiákban a hírek. Meg a többi amit nem vertek nagydobra. Jó, mostanában egy kicsit lejjebb mentek a benzinárak, de szerintem ez csak figyelemelterelés. erre mi mit csinálunk? Eladjuk magunkat az ördögnek. Vagy ha úgy tetszik ácsolunk magunknak bitófát, és nehogy tévesztés legyen, megássuk alá a saját sírunkat. Persze most mondhatják egyesek, hogy nem kellett volna belemenni. Istenemre mondom: NEM AKARTUK!!!! Bele vittek bennünket, és ha már benne vagyunk, próbálunk a tetején maradni.

Téma: Szekszárdon mindenki megőrült?

Hozzáadva: 2007.02.16 20:06

Én egy szekszárdi taxis vagyok. Csak a tisztánlátás miatt: ezt az egész nagy ökörséget itt a városban olyan emberek kezdték el, akik csak annyit tudnak a taxiról, hogy vlami világító s..r van a tetején. Pontosabban: szerintem nem a FIXTAXI-val kezdődött, hanem egy-két kalandorral, akik úgy próbálták az utasokat elhalászni, hogy alánk ígértek. hellyel-közzel sikerült is, mert ugye az UTAS-t mivel lehet megfogni? Én közel húsz éve űzöm ezt az ipart jól-rosszul (nem az én tisztem eldönteni), sőt egy ideig a "cső" másik végén is ültem. Úgy érzem, hogy van egy kis rálátásom a dologra. annak idején azért kértek valakit szám szerint, mert tényleg Ő volt a "faszagyerek". Ma már ez nem így van, és erről ezek a kalandorok sem tudnak engem meggyőzni (próbálkoznak). Az, hogy az önkormányzat szabályozni szeretné a létszámot jó dolog. Hogy megjelent a FIXTAXI, az nem jó. És az sem, hogy a két dolog egybeesett. Ez az egész hercehurca csak az utasoknak jó. Röhögnek rajtunk, és keresik a legolcsóbb taxit. Mi meg valószínű szép lassan éhen halunk. Vagy valahogy túléljük (?), és benne leszünk a harmincban. Az lesz ám a kánaán! Én személy szeint bízom benne, hogy a kalandorok nem lesznek ott, mert akkor kezdődik minden elölről. Hát egyelőre ennyit. Ha valakit még érdekel a téma, reagálok a válaszokra.