Felhasználó hozzászólásai
Téma: Ősszel drasztikus mértékben nőhetnek a budapesti viteldíjak
Hozzáadva: 2008.08.01 12:26
Nézd, amennyiben megérkezek egy olyan helyre utasokkal, ahol már várakozik másik 5 taxis, akkor hiába lép oda hozzám az utas jelölt, az első ami megkérdezek, hogy az ott szívó kollégáktól érdeklődött-e már.
Na ez ebben az esetben úgy történt, hogy az egyik kolléga odament és figyelmeztette a barátodat, hogy mi sem a hold jótékonyhatását élvezzük a Duna parton, hanem fuvarra várunk ebben a dübörgő gazdaságban. Ekkor jött a 4 kamasz és mivel bizonyos úti célokat kopra tudunk, hogy mennyibe került, így bemondtuk a frankót. Mire a srác közölte, hogy a barátod 300 forinttal olcsóbb ajánlatot tett. Ekkor megindultak a haverod felé…az egyik kolléga beelőzte a srácokat és felhívta a figyelmét a kollégádnak az illemre.
Amit ő elég magasról sz@rt le. Simán ráéheskedett a lehetőségre, elég jellemtelenül.
Szóval:
- Ekkor már tudhatta, hogy 300 forint a két ár közötti különbség
- Tudhatta, hogy egyezkedés zajlik, mivel pont azért sunnyogott ott, hogy kivárja az alku végét.
- Tudhatta, hogy mi sem telefonos megrendelésen várakozunk.
- Tudhatta, hogy mi erre neheztelnünk.
Nem történt semmi különösebb, mint éhes volt a nagyon öreg, nagyon tapasztalt kolléga.
..és látod Tomi, erről, az ilyen kollégáidról beszélek, amikor azt mondom, hogy ők, a szakma rákos daganatai…és amíg ilyenek vannak a pályán, addig semmi változásra se számítson itt senki, mert az ilyen éhes kollégák miatt, akik a másik (korrekt!!!) ára alá ígér, a legfőbb akadálya annak, hogy rendet lehessen itt csinálni.
…na és ennek fényében nem kell majd csodálkozni, ha a krt.-on, ahol rendszeresen látom, bevágok elé és szépen megállok az integetős beülősnek. Azt mehet panaszkodni az ENSZ-hez! Pont teszek majd én is rá!!!
Téma: Taxisoknak is jár egy kis kikapcsolódás (képekkel)
Hozzáadva: 2008.08.01 12:05
4-5 órai alvásigényem van…amikor kimegyek dolgozni, akkor rájövök, hogy ez nincs valahogy jól:-)
Igen, így nagybetűvel, mert ő nagyon Soroksári:-)))
Téma: Taxisoknak is jár egy kis kikapcsolódás (képekkel)
Hozzáadva: 2008.08.01 11:43
Attussal kapcsolatban egy lényeges dolgot jegyezzél meg: Soroksári!!!
Téma: Nálatok mit tesznek az „elveszett, megégett” fuvarokkal?
Hozzáadva: 2008.08.01 11:41
No, akkor én is lassan írom, hogy megértsd:
- Nem vé-dem, csak nem "tá-ma-dom", meg-ha-gyom ezt nek-tek. A-mit ír-tok az-zal e-gyet-ér-tek, hi-szen ez-zel a fek-vő-tá-masz-szal is ezt je-lez-tem:-)))
267 és a 2,67 között nem egy, hanem két tizedesvessző érték van:-) Bevallom néha csalok benne, mivel alkalmanként mind a két kezem használom:-))
Téma: Ősszel drasztikus mértékben nőhetnek a budapesti viteldíjak
Hozzáadva: 2008.08.01 11:35
Inkább azt meséld el neki, hogy mi az illem!
Mert mint olvasom, nem ma kezdte a szakmát, de akkor ez nem megtévelyedés, hanem jellem hiba.
Téma: Taxisoknak is jár egy kis kikapcsolódás (képekkel)
Hozzáadva: 2008.08.01 06:54
Szép kerek szmájli:-))
Na, én tipli aludni, mert nem volt egyszerű éjszakám...rögtön indítottam 3 megégéssel...
Jó éjt!
Téma: Ősszel drasztikus mértékben nőhetnek a budapesti viteldíjak
Hozzáadva: 2008.08.01 06:40
Takaródzok?
Tele5-ös 314-es kolléga szépen alánk ígért 300 forintot, csakhogy ő vihesse a szigetről az utasokat!!!
Na kérlek ez a reális kép ma Budapesten.
2800 forint lett volna a fuvar korrekt utcai tarifával...de jött a (állítólag) főtaxitól már 2x eltanácsolt kolléga és rutinosan addig-addig rafinálkodott, amíg a 240 forintos utcai tarifa helyett cirka 210 forintért vitte a kedves utasokat...akik azzal érveltek, hogy azért még egy sört kapnak, így nekik számít az a 300 forint is!!
Minek emelni?? A sör ne dráguljon, az a lényeg....
...na és ezekért az emberekért mozdítsam meg akár a kisujjam is...na ez az, amiért homokba dugom a fejem...bár szívem szerint mást dugtam volna és máshová...
Téma: Taxisoknak is jár egy kis kikapcsolódás (képekkel)
Hozzáadva: 2008.08.01 06:26
Sajnos ide nem hívhatunk meg, mert ez csak a taxisoknak jár, és külön beutaló kell hozzá…
…..és olyan sikeres a hely, hogy idén nekem pl. már nem is jutott a beutalóból:-(((
Téma: Taxisoknak is jár egy kis kikapcsolódás (képekkel)
Hozzáadva: 2008.08.01 06:25
Semmi különös, csak Bao olyan tréfás hangulatában volt....ja nem tudom, hogy azt tudod-e, hogy mostanában életmódot vált? Állva issza a sört...na szóval ez a derék Bao gyerek...aki már érett férfi...olyan poénokat eresztett el itt, hogy képtelen voltam kiindulni dolgozni...csak lestem minden sorát:-) Szóval érdemes rá figyelni, nekem elhiheted!
Bao, ilyesmire gondoltál?...akkor most tényleg vendéged vagyok 3 vacsora erejéig?
Téma: Taxisokat importál Dánia
Hozzáadva: 2008.08.01 06:18
Dánul?
Nézd, anyagiak kérdése az egész!...na meg ha vihetem magammal a kocsim, mert valami bizonytalan műszaki állapotú Mercédeszbe nem ülök bele!!!
Tomajer és Dánia…már akkor boldog a család, ha Csepelről visszatalál:-)))













