TommyCab Mercedes 210 Esztergomból

2011.07.13.

TommyCab
Jelenlegi cikkem Petrás Attilával készült, aki a Taxi Esztergom egyik taxi sofőrje, és egy Mercedes E220 cdi a munkatársa, amely természetesen bemutatásra is kerül a leírásban.

Aktuális utazási ajánlataink

Riporter: Mióta taxizik és melyik város, mely társaságában?

Taxis: 1989. április óta taxizom, tehát immár huszonharmadik éve szállítom a Kedves utasokat, egyéni vállalkozóként. Esztergom városában dolgozom a kezdetek óta, jelenleg a Taxi Esztergom kis csapatának egyik munkatársa vagyok.

Riporter: Cégük, hogyan alakult meg, és mikor?

Taxis: Cégünk (nem hivatalosan bejegyzett cég) 1986-ban alakult, két-három egykori taxis vállalkozó összefogásával,ami annyit jelentett, hogy, egy közös telefonszámról dolgoztak sorban állva,jó kollegiális viszonyt ápolva. Akkoriban a híres Csülök csárdában, a pincérek vették fel a telefont,és CB rádión kiosztották a fuvart a sor elsőnek. Taxis: GRAN-TOURS Taxi néven működött akkoriban a kis csapat. 1991 körül, "egyesülve" az akkori Halászcsárda Taxival, már húsz autó dolgozott GRAN-TOURS név alatt.
Ekkor már Non-stop központot is üzemeltettünk az egykori Halászcsárda emeletén, ahol felváltva, mi taxisok voltunk a diszpécserek. Később egy panzió fogadott be bennünket, itt a recepciósok kezelték a telefont, és a CB rádiót éjjel-nappal. Ekkoriban alig győztük a rendeléseket teljesíteni. Egy-két évig tartott csak ez a fél profi időszak, gyorsan elmúltak ezek a szép idők. A rendszerváltást követő pár évben szinte az összes gyár bezárt a városban, több ezer ember maradt állás nélkül. Egyre kevesebb lett a fuvar, egyre többen abbahagyták a fuvarozást a kollégák a létbizonytalanság miatt. Így már az ún. központot sem bírtuk eltartani, gondoltunk hát egy merészet, összedobtuk a pénzt, és vásároltunk egy mobiltelefont közösen. Minden nap más-más taxis volt a diszpécser, CB-n adta a sorban elől állónak a fuvart. Így van ez a mai napig is, már csak hárman maradtunk a régiek közül. Ketten nappal, egy srác pedig éjszaka ügyel.
Hármunk közül is, egyedül én taxizom megszakítás nélkül, másik két kollégám egyszer- egyszer megszakításokkal próbált más vonalon elhelyezkedni,de végül mindketten visszatértek a taxihoz.

Riporter: Miért lett taxis, szereti csinálni?

Taxis: Egy barátom hívására lettem taxis annak idején, mindig szerettem ezt a munkát. Persze csak akkor élvezetes, amikor kulturáltan viselkedő embereket szállítok, gondolom, ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül a szakmában. Van, még egy un. beugrós kollégánk,Ő is esztergomi,szintén huszonhárom éve taxizik,de a kezdetektől fogva Budapestre jár dolgozni. Nálunk jó barátként csak besegít, ha szükség van rá.

Riporter: Esztergomban, még hány társaság foglalkozik személyfuvarozással Önökön kívül?

Taxis: A mi kis csapatunkon kívül, még két fiatalember taxizik a városban, ők is külön-külön, egymástól függetlenül hirdetik magukat. Egyikük még csak másfél éve taxizik, de sajátos fogalmai vannak a jogszabályok betartásáról. Egy kilenc fős Ford Transit-ra van engedélye, mellette pedig főleg hétvégén, engedély nélküli (fehér rendszámmal, taxióra nélkül stb.) még plusz kettő mikrobuszt üzemeltet a Diszkóba utazó fiataloknak. Hiába szóltunk neki több alkalommal hogy ez nem tisztességes dolog, semmi eredménye nincs, szabályosan kiröhög minket.
Feljelentésemet megtettem ellene a Kom.- Eszt. Megyei N.K.H.-nál,de azt a választ kaptam a Hatóságtól, hogy nem az Ő illetékességi körükbe tartozik a taxik ellenőrzése,valamint közölték, hogy beadványomat átküldték az N.K.H 1066 Bp.,Teréz krt. 62. Közúti Gépjármű közlekedési Hivatalához. Ez 2011.május 02.-án volt, azóta az ügyemmel nem foglalkozik senki, a fenti címről válaszra sem méltattak.
Hét közben napi 2-3 e Ft bevételeink vannak, de előfordulnak olyan napok is hogy egyáltalán nincs hívásunk. Hétvégén mikor kicsit végre kereshetnénk, akkor meg elviszi az utasokat a fiatalember az illegálisan dolgoztatott mikrobuszaival, ráadásul töredék áron, az sem számít, hogy egymás hátán ülnek az utasok, annyian másznak be, amennyien beférnek.
És itt vannak még a szlovák taxisok... Párkány pici városkájában van vagy harminc Taxi, ill. a javuk az csak Tax. (ha nincs kiírva a TAXI szó, akkor nem kell a kocsiba taxióra, így ők csak személyszállítók). Folyamatos a küzdelem velük, átjönnek, hirdetik magukat, megpróbálnak itt dolgozni, mivel párkányban túl sokan vannak. Az illetékes szerveket ez ügyben is megkerestem, azt mondták, hogy Komáromban ugyanez a helyzet, de nem tudnak mit csinálni velük...
Ez van, így tesznek tönkre a mai világban becsületes vállalkozókat, akik húszon pár éve ebből tartanák el családjaikat.

Riporter: A családja nehezen viseli el, hogy ezt a szakmát végzi?

Taxis: Második házasságomban élek, a jelenlegi párom, és a 12 éves kisfiam talán már megszokták az életmódomat. Elég sokat vagyok itthon, mert mint említettem nagyon kevés a munka. Egy-egy reptéri transzfert szoktak privát módon kérni tőlem régi céges partnereim, ebből próbálunk megélni, ja és hát szerencsére a feleségem is dolgozik.

Riporter: Voltak, már félelmei, esetleg támadták már meg?

Taxis: Nemrégiben előfordult, hogy itt szórakozó budapesti fiatalok, ittasan hátulról vállba ütögettek ököllel, ezt többszöri udvarias kérésemre sem hagyták abba. Ekkor megálltam, hátra fordultam, és kértem, hogy hagyják el az autót. A válasz egy ökölcsapás volt a szemem alá. Szerencsére a társai féken tudták tartani, és kiszálltak. Ilyenkor nagyon elkeseredek és abbahagynám az egészet, de egy autószerelői végzettségem van, amiben 25 éve dolgoztam utoljára, 21 éves korom óta taxizom. Hol tudnék elhelyezkedni máshol?

Riporter: Legfurább sztorija, van, amit meg szeretne osztani az olvasókkal?

Taxis: Sok fura sztorit átéltem a taxizásban eltöltött évek alatt, de talán az egyik legkedvesebb az, amikor egy középkorú hölgy téli időszakban este kilenckor rendelt egy taxit a buszpályaudvarra. Odaérek, és egy szegényes viseletű hölgy, rozsdás kerékpárjával, a kerékpár kosarában fekete macskájával, esőtől szétázottan közölte köszönés helyett, hogy vigyem őt Egerbe, mert szeretné megnézni az ottani Bazilikát is. Bicikli csomagtartóba be (bebugyolálva hogy dukkózás ne sérüljön, mert kilóg), lekötöz, és indulás Egerbe. Pénz is volt.

Riporter: Legkedvesebb élménye mi volt?

Taxis: Legkedvesebb élményem: 1990 vagy 91? Firenzei fuvar három nap az akkori Medicor művek munkatársaival. Visszafelé jövet a határon tudtam, meg hogy taxis blokád alatt van az ország. Először meg akartak lincselni a fuvarozók, hogy dolgozom, mialatt ők demonstrálnak. Mikor elmondtam, hogy három napig Olaszországban voltam, és nem tudtam semmiről, akkor megszervezték híradóláncon, hogy hazajussak Esztergomig, mindenhol vártak, és átengedtek a lezárásokon. Fáradtan hazaértem, átöltöztem, és csatlakoztam a többiekhez. Szép élmény volt!

Riporter: Szállított már fontosabb személyeket?

Taxis: Ismert emberek: id. Shirilla György, Reviczky Gábor pl.

Riporter: Ha úgy adódna, és Budapestre költözne, akkor itt is taxizna, vagy már nem kezdené újra?

Taxis: Budapesten nem kezdenék újra taxizni, idegen világ nekem a két-háromperces kiállás, időmérés, letiltás, stb.

Riporter: Most következzenek gépkocsijáról a kérdések. Milyen autóval taxizik jelenleg?

Taxis: Jelenleg egy Mercedes E 220CDi sötétkék metál.

Riporter: Hány éves és mióta használja taxiként?

Taxis: 2001-es évjáratú.

Riporter: A Mercedesek népszerűek a taxisok körében, főleg az E-osztály. Ön szerint miért? Hány kilométer van benne?

Taxis: Nagyon szeretik az utasok, dicsérik, hogy milyen szép, kényelmes, és jó állapotú. 390000 Km van benne, 4 éve Taxi. Ez a harmadik Mercedesem, ez előtt W124-esek voltak 300D-k.

Riporter: Milyen sűrűn szervizeletei az autót, volt már nagyobb problémája?

Taxis: Rendszeresen karbantartom, és szervizelem az autót, minden apróbb hibát, vagy zörgést azonnal megcsináltatok rajta. Automata váltója is hibátlan. Szívósort kellet cserélni már rajta, feszítőgörgők, generátor szabadonfutó csapágy, fűtéscsap, fűtőventillátor, ami a szokásos kopóalkatrészeken kívül javítandó volt.

Riporter: Tervezi mostanában gépkocsija lecserélését?

Taxis: Szeretnék egy W211-es, 2006 után gyártott típusra cserélni,de a mostani viszontagságos időkben egyelőre ez még álom marad.

Riporter: Köszönöm a riportot!

 

TommyCab

 

 


 

 


Ha bárkinek meg jött a kedve, hogy bemutassa a taxiját az írjon a tommycab@totalcar.hu e-mail címre.


Sose felejts el benézni a "Mit hol vegyünk" rovatba!