Egy autóduda hasította ketté a hideg csendet. Megborzongtam. Az egyik taxiból kiszállt a sofôr és némán meredt a semmibe. Éreztem, arra gondol, hogy ez vele is megtörténhetett volna. Nem kell a halálért külföldre menni, külföldiekkel találkozni. Odaléptem hozzá és megszólítottam. - Fél ?- kérdeztem. Kicsit elgondolkodott, majd így felelt : ha nem dugnám a fejem a homokba, nemcsak, hogy félhetnék, de rettegnék. Ki sem mernék mozdulni otthonról. Minden reggel úgy indulok el, hogy nekem nem történhet semmi bajom. Hát nem önámítás ez ? A nóta is megmondta : „Tiszába ölték kétszáz forintjáért". Milyen világban élünk, hogy egy emberélet egy autó árába kerül? - tette fel a költôi kérdéseket. - Nem csatlakozik a konvojhoz ? - szakítottam meg a csendet. - Dolgoznom kell. Két gyermekem van, két munkahelyem, teherfuvarozok is. Így valahogy kijövünk. Nem engedhetem meg magamnak, hogy féljek ! Sokat járok vidékre is. Eddig szinte mindig felvettem a stoposokat. Fiatal koromban én is többször vettem igénybe ezt az olcsó utazási formát. Tudom, milyen érzés órákon keresztül ácsorogni az út szélén. Most elgondolkodtam, hogy talán még sem kéne. Nem tudhatom, kit veszek fel, ahogy a stopos sem tudhatja, hogy kinek a kocsijába száll be. *A taxisor lassan elhaladt, a forgalom rendje helyreállt, már csak a sárgán villódzó lámpák látszottak. - Tudja, hogyan nevezik azokat a sárga lámpákat, mikor mindegyik egyszerre villog ? - kérdezte hirtelen, majd rögtön meg is válaszolta : vészvillogóknak. Sokszor indokolatlanul használják az autósok, de most nem. Most, vagy már, tényleg vész van.

(Csikós Zita / Internetto)

Kurai László kollégánk temetése

• Még több Hármas brék!