Rádió Taxi őszi gépkocsi-szemle 1. nap

2005.10.12.

Kiemelt -A-? -A- kategória? -B- kategória? Esetleg -Y-? J)) persze ilyen nincs. Mégis a munkaeszközök kategóriába sorolása izgatta legjobban a kollégákat a szemle előtt.
A megszokott helyszínen a Dunapart csendes parkolójában, a Rómaiparton tartotta 2005 év őszi jármű szemléjét a Rádió Taxi. Ma az első 300 kódon dolgozó kolléga volt hivatalos, egy részletes irat, taxióra, URH adóvevő, és jármű ellenőrzésre.

 még több kép >>>
 Horváth Pál

Horváth Pál [Góré001] vezénylete alatt, egy jól szervezett, gördülékeny szemlének lehettünk tanúi. A Rádió Taxi teljes etikai bizottsága munkában volt, mindenki kapott egy részfeladatot, aminek a felelőse volt. A kollégákat Farkas András [Taxi 374] fogadta, átadta az adatlapot kitöltésre, majd azok kitöltése után ellenőrizte a vállalkozás, a jármű és a gépkocsivezető adatait a bemutatott igazolványok alapján. Ellenőrizte az arcképes igazolványok meglétét is, valamint átvette a gépkocsivezetők igazolványképeit is, amit az adatlaphoz csatolt. 62-es Sanyi és Mártonsofőr szigorú vizsgálata következett, amely járművek külső-belső tisztaságára, esztétikai állapotára, valamint a taxiórákra terjedt ki. A taxiórákból mindenkinek tarifa információt kellett nyomtatni, majd a maga taxióra is átesett plomba, és egyéb sértetlenség ellenőrzésen. Az előre gördülő taxik ezután Mónikához és Gáspár Tamás [taxi 71] érkeztek. Mi Mónikánk egyeztette a központ és a kollégák pénzügyi bizonylatait, majd Tamás ellenőrizte, hogy mindenkinek van-e megfelelő számlatömbje, térképe. Majd segítségével pótoltuk a hiányzó matricákat, és átvettük az újakat. Elérkeztünk a rádiók ellenőrzéséhez. A rádiók technikai ellenőrzését nagy rutinnal Simon Ferenc [taxi 324] végezte. Állandó segítője és fegyverhordozója Soós Tibor [taxi 198], a rádiókkal és a plombákkal kapcsolatos adminisztrációs feladatokat látta el. Az apró munkán túlestünk, és megérkeztünk a legveszélyesebb helyre.


Dudás János [taxi 203] etikai bizottságvezető, és Németh Tamás [taxi 600] marketing igazgató asztalához. Itt dőlt el a taxisok számára legfontosabb, milyen kategóriába kerül az eszköz. Itt azért akadt olyan kolléga, akinek lefelé görbült a szája, mert nem abba a kategóriába került, amire számított. Góré001 topictárs [Horváth Pál] tájékoztatása alapján elmondhatjuk egyetlen kolléga volt, aki a szemléről nagy hévvel távozott, mert a szemlézők kifogásolták a jármű tisztaságát, valamint esztétikai állapotát (sérült autóval, és ecsettel javított fényezéssel jelent meg a szemlén). Összességében a szemle nagyon jó hangulatban zajlott. A tavaly őszi szemle óta jelentősen javult járműparkot láttunk a Rádió Taxi szemle első napján.




Dudás Jánost a Rádió Taxi Etikai Bizottság vezetőjét kérdeztük.

 
 Dudás János [taxi 203] Etikai Bizottság vezetője


-Mik a szemle szempontjai, mi változott az előző óta?


-Szigorodtak a szabályok, különös tekintettel a járművek állapotára, a külső belső tisztaságára, a gépkocsivezetők öltözetére, megjelenésére, valamint a technikai felszerelések szabályszerűségére.

- A technikai felszerelések szabályszerűsége miben nyilvánul meg?

- A taxióra, és az urh rádió ellenőrzésében.

- A taxiórákat miként ellenőrzitek?

- Jó kérdés! Tarifainformációt nyomtatunk, hogy a megfelelő tarifa helyen, a megfelelő tarifa van-e beállítva. Ellenőrizzük a taxióra plombájának és magának a taxiórának a sértetlenségét.

-A rádiók ellenőrzéséről később megkérdezzük, az e feladattal megbízott kollégát. Mit ellenőriztek még?

-Ellenőrizzük az összes taxizáshoz szükséges engedélyek, igazolások meglétét, és érvényességét.

- A fénykép? Miért kértek fényképet a kollégáktól?

-Azonosítás miatt. Készítünk egy fényképes adatlapot, ha reklamáció esetén másként nem megy, ezekből a fényképekből azonosítani lehessen a gépkocsivezetőt.


Köszönjük a tájékoztatást






 
 324-es Feri munka közben

Simon Ferencet a Rádió Taxi URH ellenőrét kérdeztük a rádiók ellenőrzéséről.

-A rádiók ellenőrzésének mi a menete?

-A szabályok a következők: először az antennacsonkon mérünk teljesítményt, majd utána a rádió kimenetén, a kettőt összehasonlítjuk. A kettőt összehasonlítjuk, ha nagyon nagy az eltérés, akkor valószínű külső eszköz, -batyu- van beépítve a taxiba. Ha jó a teljesítmény a rádión 10 watt, és a csonkon is 10 vagy esetleg 9 akkor megdicsérjük, hogy jó az urh szerelője, jól megcsinálta, jól beállította készüléket. Ez többet jelent, mint egy akármilyen "batyu".

-Hivatalosan a Rádió Taxinál Mekkora az engedélyezett adó teljesítmény?

- A Rádió Taxinál 10 watt a rádiók engedélyezett teljesítmény határa. Plusz mínusz 10 százalékos tűrés határral. Ennyi eltérés lehet, ennyi hibát akár a mérőműszer is hozhat. Az mindenestre azonnal kibukik, ha 20 vagy esetleg 50 wattos a rádió.

-Információink, tudod a droszt híradó szerint a Rádió Taxinál annyi lehet a teljesítmény amennyit a rádió tud.

- Így volt régen, másfél, két évvel ezelőttiig. Akkor ez a Frekvenciagazdálkodás fülébe jutott ez a dolog, felszólítás küldtek ennek megszüntetésére és a rádiók visszaállítására. Majd kijöttek ide hat darab autóval és nagyon komoly ellenőrzéseket, végeztek. Azóta igen szigorúak a szabályok nálunk is ebben a tekintetben, az ellenőrzés pedig folyamatos az utcán is. Ezeknek az ellenőrzéseknek a száma vélemény szerint egyelőre kevés, dolgozunk rajta, hogy az ellenőrzések számát jelentősen bővíteni tudjuk.


-Milyen adminisztrációs feladatokkal jár a rádiók ellenőrzése?

- Rádió plombálásokat végzünk, a plombák számát, a rádió típusát és gyártási számát jegyzőkönyvben rögzítjük, hogy a későbbi ellenőrzésekkor megtudjuk állapítani, hogy ez a rádió vett részt a szemlén.


-Eddig nem voltak plombálva a rádiók?

-Eddig is voltak, sőt van kijelölt urh szerelőnk is, akinél kötelező a rádiókat évközben plombáltatni.


-Ha valamelyik kolléga ide a szemlére plomba nélkül érkezik milyen retorzióra számíthat?

-Erős dorgálásra számíthat, és mi itt le plombáljuk, valamint egy fekete pontot helyezünk a neve mellé, és a jövőbeni ellenőrzések folyamán különös figyelemmel kísérjük a rádióját. Hozzá kell tennem, hogy a plombakérdést most azért nem vesszük szigorúbban, mert a tavaszi szemlén használt plombák sajnálatos módon, igen rossz minőségben készültek el, és sok magától leesett. Amit most használunk az egy másik gyártó professzionista terméke, tehát a plombák szigorú ellenőrzését az őszi szemle végeztével tudjuk megkezdeni.




-Köszönjük a tájékoztatást!